2013. április 30., kedd

Epres bellini

Igen, ez egy koktél. Nem, még mindig nem iszom alkoholt. Akkor hogy kerül ide ez a recept? Nos, nekem is vannak gyenge pillanataim, ráadásul eléggé vizuális típus vagyok, és ha ez a két tényező összeadódik, akkor bizony nem hétköznapi dolgokra tudok vetemedni. 
Az történt, hogy a gyömbéres csokiterrine receptjét tartalmazó Nők Lapja Konyha oldalon egy nagyon ínycsiklandozó képen akadt meg a szemem, melynek első látásra nem voltam a célcsoportja, mivel erősen alkoholtartalmú italról volt szó. Nézegettem, nézegettem, morfondíroztam, aztán, amikor kinyitottam a hűtőt, váratlanul egy félig üres pezsgősüveg akart kiborulni az ajtajából. Úgy döntöttem, hogy ez egy jel, én pedig eleget teszek az Univerzum akaratának, és nekifogok a koktélnak. Sőt, addig fajultam, hogy egy kortyot ittam is belőle! (nem ízlett, de legalább megpróbáltam, és több maradt a húgoméknak..). 

Epres bellini
Hozzávalók
- 4 dl hideg száraz pezsgő vagy prosecco
- 20 dkg eper
- 6 ek cukorszirup 
Elkészítés
Először a roppant bonyolult cukorszirupot készítjük el. 20 dkg cukrot 2 dl vízzel felteszünk a gázra, forrásig hevítjük. 
Az epret felkockázzuk, és botmixerrel pürésítjük, majd hozzákeverjük a cukorszirupot.
És gyakorlatilag készen vagyunk, már csak annyi van hátra, hogy fogunk néhány poharat, elosztjuk bennük az eperpürét, amit felöntjük pezsgővel. Egy éjszakára mehet a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek, másnap fogyasztható.




2013. április 29., hétfő

Finomfőzelék halfasírttal

 
A finomfőzelék nagyon megosztó étel, vagy gyűlölik, vagy imádják, én a fanok táborát erősítem. Ennek fő oka, hogy általános iskolás koromban a menzán istenien készítették a konyhás nénik, máig emlegetem. Legalább kéthetente rendelni szoktam belőle (nem szoktam főzni hétközben, egy főre teljesen felesleges..), már régen készülök arra, hogy én is elkészítsem a kedvenc főzelékemet, azonban eddig még nem találtam olyan receptet, ami igazán lázba hozott volna. Aztán megnéztem Mautner Zsófi műsorát, és azonnal szerelembe estem az ő variációjával, amelyben a medvehagymának van kiemelt szerepe. Mivel most van a szezonja, nem sokat tétováztam, meglátogattam kedvenc zöldségesemet, jól telepakoltam a szatyromat, már a hozzávalók is gyönyörűségesen festettek a konyhaasztalon, biztos voltam benne, hogy ezt nem ronthatom el!
Zsófi a főzelék mellé halból készített fasírtot. Rólam tudni kell, hogy utálom a halat, azonban a zöldségekkel kevert halfilé megmozgatta a fantáziámat, muszáj volt kipróbálnom azt is. Eredmény: finom ízek, teli poci, elégedett mosoly. Hajrá én!

Medvehagymás finomfőzelék halfasírttal
Hozzávalók
A főzelékhez
- 2 dkg va
- 2 zsenge karalábé
- 6 közepes sárgarépa
- 5 dl húsleves (még mindig kockából készült, de már találtam egy nagyon jó alaplé receptet, csak még halogatom a kipróbálását..)
- 20 dkg fagyasztott zöldborsó
- só
- bors
- 3 tk étkezési keményítő
- kb. 10 levél medvehagyma
- olívaolaj
A halfasírthoz
- 40 dkg fehér húsú halfilé (részemről mirelit volt)
- 4 dkg zsemlemorzsa
- 1 tojás
- 2 újhagyma
- 1 citrom reszelt héja
- só, bors
- fél tk kurkuma
- 1 csokor kapor (én szárítottat használtam, de persze a friss az igazi!)
Elkészítés
A főzelékhez a zöldségeket apróra felvágjuk. 
Egy lábosban felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a kockára vágott karalábét és sárgarépát. Kicsit megdinszteljük, majd felöntjük a húslevessel. Sózzuk, borsozzuk, majd kb. 20 perc alatt puhára főzzük a zöldségeket. Azután hozzáadjuk a zöldborsót, tovább főzzük. Az étkezési keményítőt kevés vízzel kikeverjük, beleöntjük a főzelékbe, ezzel sűrítjük be. Néhány percig még főzzük (forralni nem szabad!), majd elzárjuk a gázt. Hozzáadjuk az apróra vágott medvehagymát, és már készen is vagyunk (kizárt dolog, hogy kibírjuk kóstolás nélkül, a szájmegégetés előre kódolt, de seráfütty).
A halfasírthoz vezető út első lépése meglepő módon a hal felaprítása. Egy nagyobb tálba tesszük a halkockákat, hozzáadjuk a tojást és a zsemlemorzsát. Sózzuk, borsozzuk. Az újhagymát felkockázzuk, hozzáadjuk a többihez, majd belereszeljük a citrom héját, és hozzáadjuk a kurkumát. Újra megborsozzuk, megszórjuk a kaporral. Ezután kicsi kezünkkel összegyúrjuk ezt a sok mindent, néhány percre betesszük a hűtőbe, hogy könnyebb legyen formázni a masszát. Serpenyő elő, olajat hevít, masszából kis gombócokat gyúr, lelapít, serpenyőbe tesz, mindkét oldalán megsüt, tányérra kiszed. 
Már csak tálalni kell, és habzsolhatjuk is a tavasz ízeit, egészséges fasírttal körítve.
Jó étvágyat!

 

 



2013. április 28., vasárnap

Gyömbéres csokiterrine eperpürével

Dübörög az eperszezon. Szebbnél szebb eperszemek ragadják meg tekintetünket a zöldségesnél, úgyhogy gyorsan magunkhoz ragadjuk pénztárcánkat, jó mélyen belenyúlunk, és máris büszkén nézegethetjük a zsákmányt a szatyrunkban. Én  is így jártam pénteken, kipakoltam az ínycsiklandozó epret a konyhaasztalra és elkezdtem töprengeni azon, hogy milyen formában tegyem múltidővé őszépségét.
Valami olyat szerettem volna kipróbálni, ami még nem volt, ezért elkezdtem lapozgatni a receptgyűjteményemet, és egy Nők Lapja Konyha magazin egyik képe azonnal megragadta amúgy nem túl szegényes fantáziámat, és habozás nélkül nekiálltam elkészíteni a finomságot. 

Gyömbéres csokiterrine eperpürével

Hozzávalók:
- 40 dkg étcsoki (nem mondtam, hogy fogyókúrás nasi lesz..)
- 20 dkg vaj
- 1 tk őrölt gyömbér
- 4 dl habtejszín
- 25 dkg epr
- 2 tk méz
- 3 ek cukrozatlan kakaópor
Elkészítés
A csokit összetörjük, hozzáadjuk a kockára vágott vajat, és vízgőz fölött felolvasztjuk. Ha megvan, hozzáadjuk az őrölt gyömbért, és hagyjuk hűlögetni.
A habtejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kihűlt csokikrémhez. Fogunk egy őzgerincformát, kibéleljük folpackkal, és beleöntjük a masszát, majd egy éjszakára hűtőbe tesszük (nincs rájárás, tényleg állnia kell!).
Elkészítjük az eperpürét. Nagyon bonyolult műveletre kell felkészíteni magunkat lelkileg: az epret felkockázzuk,  hozzáadjuk a mézet és botmixerrel pürésítjük. Tálkába öntjük, és a csokiterrine mellé tesszük éjszakázni.
Másnap fogunk egy szép nagy tálcát reáborítjuk a csokiterrine-t, jól megszórjuk kakaóporral, majd felszeleteljük, és a szeleteket megöntözzük az eperpürével.
Nem kicsit tömény, de nagyon finom!
 Jó étvágyat!




2013. április 25., csütörtök

Tojáslikőrös-meggyes-mákos kuglóf

Eljött a tavaszi nagytakarítás ideje. Többek között a spájzba is bevettem magam, és átválogattam a polcon sorakozó alapanyagokat és finomságokat. Mikor végeztem, rájöttem, hogy bár irtó büszke vagyok rá, hogy elkészült az első saját készítésű tojáslikőröm, de még nem próbáltam ki, és ráadásul találtam egy kósza meggybefőttet is, ami nagyon foglalta a helyet. Mi legyen belőlük? Rávetettem magam a netre ötletért, és viszonylag gyorsan le is horgonyoztam Ízbolygó receptjénél. 
A teljesen hétköznapi összetevőkből nagyon különleges kuglóf született, mindenkinek csak javasolni tudom, hogy próbálja ki, mert nagyon finom!

Tojáslikőrös-meggyes-mákos kuglóf
Hozzávalók:
- 1 üveg meggybefőtt (vagy 40 dkg friss meggy)
- 30 dkg liszt
- 5 tojás
- 20 dkg porcukor
- 25 dkg vaj
- 2 dl tojáslikőr
- 1 cs sütőpor
- 5 dkg darált mák
A mázhoz:
- 5 ek tojáslikőr
- annyi porcukor, hogy folyós masszát kapjunk kikeverés után
Elkészítés
Nem túl bonyolult. A tojásokat a  porcukorral robotgéppel habosra keverjük. Hozzáadjuk a felolvasztott vajat, majd a tojáslikőrt. A lisztet elkeverjük a mákkal és a sütőporral, és belekeverjük a tojásos masszába. 
A tésztához hozzáadjuk a meggyet, majd a masszát beleöntjük a kuglófformába, és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, ahol kb. 45 perc alatt készre sütjük (tűpróba!). 
Amíg a kuglóf hűl, elkészítjük a rettentően komplikált mázat: a tojáslikőrrel kikeverjük a porcukrot, és rátöntjük a kuglófra. Megvárjuk, míg kihűl, felszeleteljük, és tejjel tálalva jóízűen elfogyasztjuk reggelire vagy ebédre.
Jó étvágyat!




2013. április 24., szerda

Vaníliás-epres csúsztatott palacsinta



Beköszöntött végre az eperszezon. Szerettem volna egy nem mindennapi desszerttel megünnepelni ezt az örömteli tényt. Ezúttal is Mautner Zsófinál leletem rá a megfelelő receptre: az ő tévéműsorában láttam ezt a csúsztatott palacsinta receptet, és egyszerűen muszáj volt kipróbálnom. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki, igazi ízorgia!

Vaníliás-epres csúsztatott palacsinta
Hozzávalók:
- 6 tojás
- 15 dkg cukor
- csipet só
- 6 dl tej
- 40 dkg liszt
- 2 narancs reszelt héja
- 2 citrom reszelt héja
- 20 dkg porcukor
- 2 tk vaníliakivonat (2 vaníliarúd kikapargatott belseje)
- 50 dkg eper
- 20 dkg eperlekvár
- 2 ek narancslikőr
Elkészítés
Már a hozzávalók is ínycsiklandozóak, ugye? Ne is hozzunk tovább az időt, fogjunk hozzá!
A tojásokat szétválasztjuk, A fehérjéből kemény habot verünk (kis trükk: akkor lesz igazán fényes a hab, ha a lágy habba kis cukrot teszünk, és így verjük tovább). A sárgájához hozzáadjuk a cukor felét, csipet sót, és a tejet. Óvatosan hozzákeverjük a habot, majd belereszeljük a narancs és citromhéjat, és hozzáadjuk a narancslikőrt.
Az epret apróra kockázzuk, a porcukrot összekeverjük a vaníliakivonattal.
Egy nagy tepsit kerítünk, sütőpapírral kibéleljük.
Már csak a palacsintasütés van hátra az érdemi munkából. A csúsztatott palacsintánál mindig csak az egyik oldalát kell megsütni a palacsintának. Ebből az adagból kb. 8 db nagy palacsinta készíthető.
Tehát palacsintasütő elővesz, gázra feltesz, vár, olajoz, vár, a tészta 1/8-át beleteszi, eloszlatja a serpenyőben, megvárja, míg elválik a palacsintasütő falától, és nem fordítja meg, hanem elegáns mozdulattal ráfordítja a sütőpapíros tepsire a megsütött oldalával lefelé. Rászórja a porcukor 1/8-át, megpöttyözi eperlekvárral, ráteszi az eper 1/8-át. Majd újabb palacsinta, újabb töltelék, ameddig a hozzávalók tartanak. Az utolsó palacsintát a megsütött oldalával felfelé kell rátenni az akkora már szép nagyra nőtt palacsintakupacra, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és kb. 20 perc alatt készre sütjük.
Miután kigyönyörködtük magunkat, szeleteket vágunk, felturbózzuk tejszínhabbal, vaníliafagyival és gyorsított ütemben eltüntetjük a tányérról.
Mennyien finom!
Jó étvágyat!

 



2013. április 22., hétfő

Citromos csirkebecsinált leves

Ahogyan már korábban is kifejtettem, nem igazán vagyok nagy levesfogyasztó. Azonban nagyon rákattantam Mautner Zsófi tévés főzős műsorára, és olyan ínycsiklandozóan készítette ezt a levest, hogy egészen egyszerűen muszáj volt elkészítenem. Nos, mivel ez volt életem második levese, természetesen nem sikerült tökéletesen (nem főtt át a zöldség, só, borsproblémák is akadtak), de nagyon finom volt, mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki!

Tavaszi citromos csirkebecsinált leves
Hozzávalók:
 - 2 ek olívaolaj
- 30 dkg csirkemellfilé kis kockákra vágva
- 50 dkg vegyes leveszöldség
- 1,2 liter víz
-  só, bors
- 1 tk őrölt gyömbér
- 1 citrom héja és leve
- 1 tk őrölt chili
- 3 dl kókusztej
- petrezselyem
Elkészítés
Egy nagyobb lábast kerítünk, felhelyezzük a tűzre, felhevítjük benne az olajat, majd beletesszük a húst, fehéredésig pirítjuk, sózzuk, borsozzuk, hozzáadunk 1,5 dl vizet, és kb. 10 percig pároljuk. 
Eközben szépen felszeleteljük a zöldséget, majd hozzáadjuk a húshoz, felöntjük a maradék vízzel. Beletesszük az őrölt gyömbért, a citrom héját, az őrölt chilit. Majd lefedjük a levest és kb. fél óra alatt fedő alatt megpároljuk. 
Ha már minden puha, hozzákeverjük a kókusztejet, a citrom levét és a petrezselymet, néhány percig főzzük, majd levesszük a tűzről. Kicsit várunk, hogy hűljön (nekem persze nem sikerült, simán belekóstoltam tűzforrón..), tányérra szedjük, és szépen, lassan bekanalazzuk.
Egyszerű, mégis különleges ízvilágú leves, nem könnyű abbahagyni..

Jó étvágyat!




2013. április 21., vasárnap

Kávékrém torta

Igazából teljesen mást akartam sütni, azonban amikor elolvastam Móni kávétorta receptjében a kávékrokant leírását, azonnal tudtam, hogy ezt nekem ki kell próbálnom! Bár külsőre sajnos nem lett túl tetszetős a süti (lustaságból csak kétfelé vágtam a tortalapot, és ráadásul türelmetlenségemben nem vártam meg, míg kihűl a kávékrém, úgy tettem bele a vajba, ezért a krém finoman szólva nem lett az igazi) azonban az íze annál jobb!

Kávékrém torta
Hozzávalók:
Tésztához:
- 64 dkg liszt
- 2 csomag sütőpor
- 10 dkg vaj
- 16 dkg cukor
- 2 tojás
- 4 ek kávé
- 1 dl tej
Krémhez:
- 8 dl tej
- 2 csomag vaníliás pudingpor
- 6 csipet kávés krokant
- 20 dkg cukor
- 30 dkg vaj
Kávés krokanthoz:
- 5 dkg szemes kávé
- 4 dkg cukor
Elkészítés
A tészta hozzávalóit egy nagy tálban összegyúrjuk, tortaformába öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben kb. fél óra alatt megsütjük. Ha kihűlt, tetszés szerinti lapra vágjuk (javaslom, hogy legalább három lapra, hogy jól nézzen ki a torta). Természetesen lehet laponként is sütni, ki hogyan szeretné.
A krémhez először elkészítjük a kávés krokantot. A szemes kávét durvára vágjuk. A cukrot egy serpenyőben karamellizáljuk, majd hozzáadjuk a szemes kávét, rövid ideig együtt főzzük. Előkapunk egy sütőpapírt, elkenjük rajta a masszát vékony rétegben, majd hagyjuk kihűlni. Mielőtt felhasználjuk, apró darabokra morzsoljuk. A maradékot kis üvegbe rakjuk, később sokféle sütihez fel tudjuk használni.
A krémhez a pudingport kevés tejben csomómentesre keverjük, majd a többi tejhez hozzáadjuk a cukrot, felforraljuk, azután hozzáadjuk a feloldott pudingport és sűrű krémet főzünk belőle, hozzákeverjük a kávékrokantot, majd kihűtjük. A vajat habosra keverjük, és hozzáadjuk a krémet. 
Összeállítjuk a tortát: a tortalapok közé töltjük a krém 2/3-át, a maradékkal pedig bevonjuk a tetejét és az oldalát. Egy éjszakára mehet a hűtőbe, másnap felszeleteljük és szépen, komótosan elfogyasztjuk, miközben gyönyörködünk a szép tavaszi napsütésben.
Jó étvágyat!




2013. április 20., szombat

Sportszelet pohárban

Minden család életében van egy ikonikus csoki, amely végigkíséri az évtizedek során. Nálunk ő a Sport szelet. Itthon mindenki hardcore fan, Sport szeletből soha nem elég! 
A hűtőben árválkodott két tubus sűrített tej, ami hívogatóan nézett rám, és éppen azon morfondíroztam, hogy össze kellene dobnom egy házi Sport szeletet, amikor  hirtelen (mert véletlenek nincsenek!) szemembe ötlött Sarokkonyha receptje, melyben folyékony állapotban vehetjük magunkhoz az éltető csokiságot. Másodpercet nem gondolkodtam, már indultam is a konyhába, és másnap már ihattuk is a Sport szeletet. Nagyon finom, mindenkinek csak ajánlani tudom!

Sportszelet pohárban
Hozzávalók:
- 4 dl tejszín
- 2 tubus sűrített tej
- 3 dl tej
- 2 tábla étcsoki
- 4 tk rum
Elkészítés
A tejszínt lábosba tesszük, feltesszük a tűzre, és felforraljuk, majd beletesszük az étcsokit, és addig keverjük, amíg  elolvad benne. Levesszük a tűzről, hozzáadjuk a sűrített tejet  tejet, és a rumot. Kézi habverővel habosra keverjük, majd kihűtjük.
És ennyi, egy éjszakára mehet a hűtőbe. Másnap reggel pohárba öntjük, adunk hozzá egy kis tejet, kézi habverővel megkeverjük, és már élvezhetjük is az ismerős ízeket új formában.
Vigyázat, függőséget okoz!
Jó étvágyat!

 




2013. április 17., szerda

Édes, mazsolás zsemle

Nagyon rákaptam a kalácssütésre, szinte minden hétvégén készül nálunk legalább egy szép édes kis finomság ebből a műfajból (természetesen mindig más ízesítéssel, hogy ne unjuk meg). Most vasárnap azonban úgy keltem, hogy nekem mégsem kalács kell, hanem zsömle (miért? hát, mert csak), de valami édesebb fajta.
Megoldás? Készítsünk a kalácstésztából zsömlét! Miután megvolt az ötlet, már csak bele kellett vetnem magam nem csekély súlyú (már egy egész szekrény tele van velük, komolyan!) receptújságomba, és viszonylag gyorsan rá is leltem arra, amit kerestem:

Édes, mazsolás zsemle

Hozzávalók
A tésztához:
- 60 dkg liszt
- 2,5 dkg élesztő
- 5 dkg puha vaj
- 8 dkg cukor
- 3 tojássárgája
- csipet só
- 2 dl tejszín
- 2 dl langyos tej
- 1 csomag vaníliás cukor
A töltelékhez:
- 10 dkg mazsola
- 1 dl édes bor
A tetejére felvert tojásfehérje
Elkészítés
Bármilyen hihetetlen, a kalácstészta elkészítésével fogjuk kezdeni a műveletet. A jó kalácstésztának az a trükkje, hogy minden hozzávalónak langyosnak kell lennie. Vagyis szépen kimérjük a lisztet, mikróban meglangyítjuk, majd ugyanezt tesszük a tejjel és a tejszínnel is. A langyos tejhez adunk egy kiskanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, és hagyjuk felfutni.
Egy nagy tálba beletesszük a lisztet (igen, tudom, szitálni kellene, de hát lustaság félegészség, nem igaz?), hozzáadjuk a tojássárgákat, a sót és a cukrokat, majd az élesztős tejet. Végül mehet bele a tejszín és a vaj is. Felgyűrjük ruhánk ujját, és szépen, komótosan bedagasztjuk a tésztát. Ha készen van, konyharuhát terítünk reája, és langyos helyre költöztetjük egy órára, amíg megkel.
A mazsolát beáztatjuk a borba, és adunk neki is egy órát, hogy lubickoljon az alkoholban.
Ha a tészta megkelt, belegyúrjuk a lecsöpögtetett mazsolát. Sütőpapíros tepsit kapunk elő, és a tésztából tetszés szerinti nagyságú darabokat veszünk, zsemléket formázunk belőle, és felsorakoztatjuk őket a tepsire. A tetejüket késsel bevágjuk, újra konyharuha, újra kelesztés. 
Ha megkeltek a zsömlék (kb. fél óra), a tetejüket lekenjük felvert tojásfehérjével, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük őket.
Önmagában, akár lekvárral, akár vajjal, mindenképpen finom reggeli!
 
Jó étvágyat!



2013. április 16., kedd

Rumos mokkakuglóf

A tavasszal együtt megérkezett a tavaszi fáradtság is. Melynek következtében, bár elviekben leszoktam, mostanában azonban újra kocakávés lettem. De, hogy megmaradjon az illúzióm, hogy én aztán erős vagyok és nem kávézom, reggelire egy fincsi kávés kuglófot majszoltam. A receptet a Nők Lapja Cafén találtam.

Rumos mokkakuglóf

Hozzávalók:
- 45 dkg liszt
- 1 csomag sütőpor
- fél tk só
- 3 ek kakaópor
- 25 dkg puha vaj
- 1 dl rum
- 2 dl kávé
- 20 dkg cukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 3 tojás
Elkészítés
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Kivajazunk egy kuglófformát, majd megszórjuk 1 ek kakaóporral.
Egy tálban összekeverjük a lisztet, a sütőport és a sót. A vajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a cukrot és mixerrel felhabosítjuk. Hozzáadjuk a kakaóport, a kávét, és a rumot. A tojásokat villával összekeverjük, hozzáadjuk az elegyhez. Már csak a lisztes keveréket kell hozzáadnunk, és már mehet is  a tészta a kuglófformába, majd a sütőbe, ahol kb. 40 perc alatt készre sütjük (tűpróba!). 
Megpróbáljuk megvárni, amíg kihűl (nem szokott sikerülni, de a remény hal meg utoljára..), szeleteket vágunk belőle, és szépen, lassan elmajszoljuk, stílszerűen fahéjas tejeskávéval (ha már bűnözünk, tegyük rendesen!).
Jó étvágyat!


 

2013. április 15., hétfő

Baconos, gombás rizottó

Van az úgy, hogy az ember nem akarja megváltani a világot a vasárnapi ebéddel, csak gyorsan össze akar dobni valami finomat. Mivel egy nagyon jó könyvet olvastam, én is ebben az állapotban leledztem, ötlet érdekében felcsaptam a BBC Good Food magazint, és viszonylag gyorsan ráleltem a hőn áhított receptre:

Baconos, gombás rizottó
Hozzávalók:
- 2 ek olívaolaj
- 1 hagyma felaprítva
- 8 szelet bacon felaprítva
- 40 dkg (egy kis tálca) gomba szeletelve
- 30 dkg rizottórizs
- 1 liter csirkehúsleves vagy alaplé (vagy mint én: 1 l vízhez adunk 2 húsleveskockát és felmelegítjük, de egyszer becsszó ki fogom próbálni az alaplevet is, csak most siettem..)
- reszelt sajt a tálaláshoz
Elkészítés
Ha a hozzávalók felaprításán túl vagyunk, a legnehezebben már túlestünk. 
Az olajat felmelegítjük egy nagyobb serpenyőben, beletesszük a hagymát és a bacont, kb. 5 perc alatt puhára pároljuk. Hozzáadjuk a gombát, további 5 percig pároljuk, amíg a gomba elkezd levet ereszteni. Belekeverjük a rizst, és addig főzzük, amíg az összes levet felszívja.
Az igazi rizottó arról ismerszik meg, hogy ott kell állni mellette, és lassan, ahogy a rizs felszívja, kell bele adagolni a folyadékot. Tehát a feladat adva van: egyik kis kezünkben fakanállal kevergetjük a rizst, másik kis kezünkben merőkanalat tartva  fokozatosan meregetjük a levest a rizottóhoz. Kicsit lassú a folyamat (kb. 20 perc), de az íz kárpótol mindenért, és a napi pilates edzést is letudtuk az adagolás-kevergetéssel, dupla haszon!
Ha az összes alaplevet felszívta a rizs, késznek nyilvánítjuk az ebédet, tányérra szedjük, és meghintjük reszelt sajttal. Egyszerű, gyors, finom, megjött végre a tavasz is, mi kell több?
Jó étvágyat!

 



2013. április 14., vasárnap

Tejcsokis madártej


Ti is utáltok habgaluskát készíteni a madártejhez? Hát, én nagyon. ezért nagyon ritkán készül nálunk ez a finomság. Pontosabban eddig ritkán készült, ezután más világ jön nálunk madártej szempontból! Ugyanis az történt, hogy Mautner Zsófi műsorát néztem a neten, és ott belefutottam egy olyan receptbe, amelyben bemutattak egy rendkívül egyszerű és gyors habgaluska készítési módot. Nem fontolgattam sokat, azonnal kipróbáltam. Eredmény: egy istenkirály nasi és feszültségmentes habgaluska készítés. Mindenkinek ajánlom!

Tejcsokis madártej

Hozzávalók:
- 25 dkg cukor
- 2 narancs
- 1 liter tej
- 6 tojás
- 20 dkg tejcsoki (én a húsvéti csokicsomagomat áldoztam be az ügy érdekében) apróra vágva
Elkészítés:
A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját fehéredésig keverjük 20 dkg  cukorral.
A tejet felmelegítjük. Zöldséghámozóval leszedjük a narancsok héját, beletesszük a tejbe, néhány percig főzzük. Ezután átszűrjük a tejet, lassan hozzáöntjük a tojásos-cukros keveréket, majd lassú tűzön újabb néhány percig főzzük folyamatos keverés mellett.
A tejcsoki 2/3-át hozzáadjuk a tejes keverékhez, megvárjuk, míg elolvad. Ezután levesszük a gázról és kihűtjük.
A tojások fehérjéből lágy habot verünk, hozzáadunk 5 dkg cukrot, majd kemény habot verünk belőle. A habba óvatosan belekeverjük a maradék tejcsokit. És most jön a magic! A habot elosztjuk 6 szufléformába, amelyeket beteszünk a mikróba 750 kw-on 50 másodpercre (ez természetesen mikrónként változik, ki kell kísérletezni), és boldog mosollyal arcunkon konstatáljuk, hogy már készen is van a habgaluska! 
Egy éjszakára mehet minden a hűtőbe, másnap reggel pedig már csak a tálalás van hátra. Egy tálkába belekanalazzuk a tejcsokis madártejet, majd az egyik szufléformát késsel körbevágjuk, és ráfordítjuk a madártejre a habot. Ugye, hogy milyen egyszerű és nagyszerű?

Jó étvágyat!






2013. április 13., szombat

Fehércsoki - krém kardamommal

A spájzban pakolásztam, amikor hirtelen észrevettem egy megkezdett fehércsoki-táblát. És alatta még egy egész tábla csokit. Azonnal rámtört a fehércsoki-ehetnék, ezért villámgyorsan kerítenem kellett egy gyorsan elkészíthető, mégis különleges receptet, amely segítéségével múlt idővé tehetem a polcon leledző csokikat. A megoldás gyorsan jött: végiglapoztam a konyhapulton heverésző BBC Good Food magazint, és már rá is leltem a megfelelő receptre:

Fehércsoki-krém kardamommal
Hozzávalók:
- 3 dl tejszín
- 10 kardamomhüvely szétnyomva
- 20 dkg fehér csoki
Elkészítés
Lábosba öntjük a tejszínt, hozzáadjuk a kardamomhüvelyeket is. Felforraljuk, majd elzárjuk a gázt, és 15 percig állni hagyjuk.
A csokikból egy sort félreteszünk a díszítéshez, a többit gőz fölött felolvasztjuk. 
Átszűrjük a tejszínt, és hozzáöntjük az olvasztott csokihoz. Az elegyet elektromos habverővel nem túl kemény habbá verjük.
És ennyi, megvagyunk. Poharakat veszünk elő, a krémet egyenletesen szétosztjuk bennük, a tetejére reszeljük a félretett csokit, egy éjszakára mehet a hűtőbe pihenni, és másnap már el is merülhetünk az ízek tengerében.
Jó étvágyat!





2013. április 10., szerda

Francia csokitorta narancslikőrrel

Dühös és nyafis. Mi az? Pontosabban ki az? Zsuzsika, amikor már legalább két hete nem evett semmilyen csokis nasit (csokoholistának lenni nem mentség, hanem állapot..). Ezt a helyzetet orvosolni kell minél előbb, tehát mi a teendő? Elővenni Varga Gábor Desszertszerelem c. könyvét (imádom, végig fogom sütni benne az összes sütit, az biztos!), kikeresni egy ínycsiklandozó és lehetőség szerint nem túl bonyolult receptet, megsütni, és megenni. Így is tettem, és láss csodát, a depis állapotot messzire fújta a szerencsére egyre távolodó hűvös északi szél.  Próbáljátok ki ti is ezt a mesés finomságot!

Francia csokitorta narancslikőrrel
Hozzávalók:
- 25 dkg étcsoki
- 25 dkg vaj
- 11 dkg porcukor
- egy kupica Cointreau narancslikőr
- 5 tojás
Elkészítés
A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A tortaformát kivajazzuk, az aljába sütőpapírt teszünk, az oldalát pedig kívülről alufóliába csomagoljuk.
Az étcsokit, a vajat és átszitált porcukrot vízgőz fölött felolvasztjuk, majd hozzáöntjük a likőrt. Simára keverjük, és levesszük a vízgőzről.
Az egész tojásokat kemény habbá verjük a kézi mixer legmagasabb fokozatán (kb. 5 perc), majd hozzákeverjük a vajas-csokis masszát, és a tésztát beleöntjük a tortaformába.
Egy nagy tepsibe ujjnyi vastagon vizet öntünk, a tortaformát beletesszük a vízbe, betoljuk a sütőbe, és kb. fél óra alatt készre sütjük (tűpróba!).
Ha készen van a torta, kivesszük a vízből, hagyjuk kihűlni, majd egy éjszakára elküldjük szundizni a hűtőbe.
Másnap vizes késsel körbevágjuk a tortát, szeletet vágunk belőle, jól megpakoljuk tejszínhabbal (gyümölccsel, mascarponéval, kinek mi tetszik), és már az első falat után a csokimennyországban érezzük magunkat..
Jó étvágyat!




2013. április 9., kedd

Kókuszos szelet mézes kávékrémmel

Nagy kedvencem a Kifőztük c. ingyenes online újság. Nem profi újságírók, hanem lelkes gasztrobloggerek írják, hónapról hónapra meglepnek bennünket különleges receptjeikkel. Minden újságot kíváncsian tanulmányozok át, még soha nem csalódtam benne, mindig van benne legalább egy olyan recept, ami azonnal elvarázsol. Ezúttal ebbe a finomságba szerettem bele első látásra, muszáj volt elkészítenem, és milyen jól tettem: egyszerűen elkészíthető és nagyon finom süti. Mindenkinek ajánlom!

Kókuszos szelet mézes kávékrémmel
Hozzávalók:
A tésztához:
- 5 tojás
- csipet só
- 8 dkg barna cukor
- 1 cs vaníliás cukor
- 20 dkg kókuszreszelék
- 1 ek reszelt narancshéj (én egy ek narancslevet használtam helyette)
A krémhez:
- 2 tojássárgája
- 1 dl kávé
- 8 dkg cukor
- 20 dkg puha vaj
- 10 dkg méz
- 25 dkg mascarpone
A tetejére:
- csokireszelék
Elkészítés
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy kisebb tepsit kibélelünk sütőpapírral.
A tésztához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből egy csipet sóval kemény habot verünk. A tojások sárgáját a kétféle cukorral, a narancshéjjal (narancslével) habosra keverjük, majd hozzáadjuk a kókuszreszeléket, végül óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot is. A tésztát a tepsibe simítjuk, a sütőbe toljuk, és kb. 30 perc alatt készre sütjük (tűpróba!).
Amíg a piskóta hűl, elkészítjük a krémet. A tojássárgáját, a kávét és a cukrot kézi habverővel összekeverjük, majd vízgőz fölött, folyamatosan keverve besűrítjük, és hagyjuk kihűlni. A vajat felhabosítjuk a mézzel, hozzáadjuk a kávés krémet, majd a mascarponét is, és jól összekeverjük. 
A kihűlt tésztalapról lehúzzuk a sütőpapírt, rásimítjuk a krémet, a tetejét megszórjuk csokireszelékkel, és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap reggel kis szeleteket vágunk belőle, és miközben irigykedünk saját magunkra, elfogyasztjuk a finom nasit.
Jó étvágyat!

 


2013. április 8., hétfő

Gesztenyés-almás csirkeragu

Spejztakarítás közben észrevettem, hogy van egy fél csomag kuszkuszom, ami néhány napon belül le fog járni, továbbá néhány szem krumpli is árválkodott a polcon. Ezzel a vasárnapi ebéd alapösszetevői meg is voltak, már csak a megfelelő receptet kellett megtalálni hozzá. A tavaszi Stahl-magazin lapozgatása közben hamarost reá is leltem. Egyszerű, gyors, finom, mégis különleges. Érdemes kipróbálni!

Gesztenyés - almás csirkeragu
Hozzávalók:
- 3 ek olívaolaj
- 1 vöröshagyma, finomra vágva
- 30 dkg csirkemellfilé, falatnyi darabokra vágva
- 1 tk kurkuma
- 1 tk őrölt szegfűbors (néhány szem egész szegfűborsot mozsárban megtörtem)
- 12 szem hámozott gesztenye (mirelitet használtam)
- 3 közepes burgonya meghámozva, falatnyi kockákra vágva
- só és frissen őrölt bors
- 6 szem szegfűszeg
- 1 alma kockákra vágva
- 3 dl víz
Elkészítés
Egy nagy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, üvegesre pirítjuk rajta a hagymát. Hozzáadjuk a csirkekockákat, fehéredésig sütjük őket.
A husikat megszórjuk a kurkumával és az őrölt szegfűborssal, átforgatjuk, majd felöntjük a vízzel.
Hozzáadjuk a gesztenyét és a burgonyát. Sózzuk, borsozzuk, beledobjuk a szegfűszeget, és fedő alatt, lassú tűzön kb. 25-30 percig főzzük.
Az utolsó 5 percben levesszük róla a fedőt, hozzáadjuk az almát, és néhány percig erős lángon főzzük, hogy a leve kissé besűrűsödjön.
És ennyi, készen vagyunk. Kevés munkával nem túl hosszú idő alatt kanyarítottunk magunknak egy finom, különleges ízvilágú ebédet. Nincs más hátra, mint kifőzni hozzá a kuszkuszt, és tálalni.
Jó étvágyat!






2013. április 7., vasárnap

Donut muffin

Újabb fordulójához érkezett kedvenc játékom, a Blogkóstoló. Ismét egy olyan blogot juttatott nekem a sorsolás szeszélye, amelyet korábban nem ismertem, ezért kíváncsian néztem körül Borsó oldalán, és hosszas vívódás után a Donut muffint választottam. Egy egyszerűen elkészíthető, ám nem hétköznapi ízvilágú muffint próbálhattam ki, nagyon finom nassolnivaló került a család asztalára.

Donut muffin
 
Hozzávalók:
 - 14 dkg porcukor + 10 dkg a sütikre
- 20 dkg liszt
- 1 tk szódabikarbóna
- 1 dl natúr joghurt
- 2 tojás
- 1 tk vaníliakivonat
- 14 dkg olvasztott vaj
- 12 tk málnalekvár
Elkészítés
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, a muffinforma mélyedéseit kibéleljük papírkapszlikkal (vagy kivajazzuk).
Egy tálba beleszitáljuk a porcukrot, hozzáadjuk  a lisztet és a szódabikarbónát. Egy keverőkancsóba öntjük a joghurtot, a tojást, és a vaníliát, és egy kézi habverővel alaposan elkeverjük. A lisztes keverékhez adjuk az olvasztott vajat és a joghurtos elegyet.
A tészta 2/3-át egyenletesen elosztjuk a muffinsütő mélyedéseiben, majd mindegyik közepére teszünk egy tk málnalekvárt, amit a tészta maradék 1/3-ával lefedünk. És ennyi, készen vagyunk, a muffinformát betoljuk a sütőbe, és kb. 15 perc alatt készre sütjük (tűpróba!).
A porcukrot egy nagyobb tálba, vagy tepsibe szitáljuk, és a kissé kihűlt muffinokat megforgatjuk benne, és már tálalhatjuk is a kis finomságokat.
Jó étvágyat!