Napóleon kuglóf

Ma Napóleonról zeng billentyűzetemen az ének.

Nem, nem a diktátorról, a véreskezű zsarnokról, a francia forradalom vérgőzéből a császári trónusig emelkedő katonáról.

Volt egy másik arca is: a családját imádó, igazi mama kedvence. Rendkívül különleges volt a kapcsolata az édesanyjával, Letiziával, aki egy igazi korzikai mamma volt: a gyermekeiért élő, azokat anyatigrisként védő édesanya. Napóleon bálványként imádta, pedig bizony a mama még akkor sem kímélte fiacskáját, amikor császár lett: állítólag nem egyszer lehordta mások előtt valami rettentő komoly családi ok miatt Napóleont, aki ezt békésen tűrte, majd bocsánatot kért a kedves mamától, és miután az távozott, folytatta tovább a haditanácsot tábornokaival.

A nőkkel nem volt szerencséje. Pontosabban eggyel nem: Joséphine-el, a feleségével. Akivel nem mindennapi körülmények között találkozott: egy tábornoktársának volt a barátnője. Nem, nem párbajozott érte (pedig ezt vártuk volna egy hős katonától, nem?), igazából Joséphine-nek nem is tetszett a kis tábornok (tényleg kicsi volt: ott álltam az életnagyságú viaszszobra mellett a Tussaud-múzeumban, és alacsonyabb volt, mint én a 160 centimmel). A barátai figyelmeztették, hogy nem a megfelelő nőre pazarolja az érzelmeit: Joséphine csapodár volt, megbízhatatlan, és könnyelmű. Ugyanakkor melegszívű, vidám, családszerető. És egy jelentősebb csata megnyerése után rájött, hogy neki mégiscsak kell ez a nyers, modortalan, egoista, lánglelkű fiatalember, aki szép jövő előtt áll. A házasságba a rengeteg adósságon túl még két gyermeket is hozott, akiket Napóleon sajátjaként nevelt. A házasságuk jól működött, de bizony Joséphine nem volt mindig hűséges az urához.. Olvastam Napóleon egy levelét, amelyet Joséphine-hoz írt, miután megtudta, hogy megcsalta egy tábornokkal, aki mellesleg jó barátja is volt (és nem, nem ölette meg, csak egy távoli vidékre küldte harcolni): sütött belőle a fájdalom, a megalázottság, ha nem tudtam volna ki írta, el sem hiszem. Mégis mindig mindent megbocsátott a feleségének (na persze, a megcsalást visszaadta, de ezek csak kalandok voltak, hiába gyártottak a lengyelek legendát Marie Walewska grófnővel való rövid liezonjából), és a halálos ágyán is őt hívta (na igen, dinasztikus okokból el kellett vennie Mária Lujzát, aki megszülte neki a trónörököst, de ez az érzelmeken nem változtatott semmit).

És egy másik érdekesség: amikor Egyiptomba ment, művészeket vitt magával, akik megmutatták Egyiptom csodáit Európának (és nem mellesleg szépen kifosztották a királysírokat, és egyébként a francia hadsereg nagy része elpusztult értelmetlenül, de hát Napóleon mégsem volt gáncs nélküli lovag, nemdebár?)

Napóleonról nagyon sok édességet neveztek el, többek között ezt a kuglófot is:

Napóleon-kuglóf

Hozzávalók:
- 7 tojás
- 25 dkg cukor
- 30 dkg vaj
- 1 cs vaníliás cukor
- 2 ek rum
- 1 citrom reszelt héja
- 1 tk őrölt fahéj
- 1 csipet só
- 15 dkg őrölt mogyoró
- 15 dkg liszt
- 1 cs sütőpor
- 15 dkg csokireszelék
Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A kuglófformát kivajazzuk és megszórjuk zsemlemorzsával.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből a cukor felével kemény habot verünk. A sárgáját a puha margarinnal (hűtőből kivesz, kimér, mikróba betesz), a maradék cukorral, a vaníliás cukorral, a citromhéjjal, a fahéjjal, és a sóval összekeverjük.
Egy tálba öntjük a lisztet (stréberek szitálhatják is, én nem szoktam), hozzáadjuk a sütőport, a mogyorót, és a csokireszeléket. Hozzáadjuk a vajas keverékhez. Végül óvatosan hozzáforgatjuk a habot is.
És ennyi, a lényegi résszel végeztünk, a tésztát a formába öntjük, mehet a sütőbe kb. 60 percre (tűpróba!).
Ha kész a kuglóf, kiborítjuk egy tálcára, csokit olvasztunk a tetejére, vágott mogyoróval megszórjuk.
Stílszerűen Napóleon idejében játszódó filmet keresünk, és egy kis tejjel vagy kakaóval elmajszoljuk a finom sütit.

A recept A nagy kuglófkönyvből.
Jó étvágyat!