A Blogkóstoló aktuális fordulóján a sorsolás szeszélye folytán Trollanyutól kellett választanom receptet. Nem volt könnyű a feladat, hiszen végtelenül sorjáznak nála a különlegesen finom édességek.
Hosszas gondolkodás után végül egy brownie-ra esett a választásom. Egyszerűen elkészíthető, mégis különleges ízvilágú sütemény született, bár nem volt szegény hosszú életű.
Bailley's krémlikőr brownie
Hozzávalók:
- 15 dkg vaj
- 12 dkg étcsoki
- 20 dkg cukor
- 4 tojás
- 20 dkg liszt
- csipet só
- 3 ek Bailey's krémlikőr
A krémsajtos réteghez:
- 45 dkg krémsajt
- 7,5 dkg cukor
- 1 tojás
- 3 ek Bailey's krémlikőr
Elkészítés
A vajat a csokival vízgőz felett megolvasztjuk, kicsit kihűtjük. A tojásokat a cukorral krémesre keverjük. A lisztet elkeverjük a sóval. Már csak össze kell önteni mindent egy tálba: a tojásos keverékhez hozzáadjuk az olvasztott csokis vajat, majd a lisztet, végül a krémlikőrt.
A krémsajtos réteghez minden hozzávalót egy tálba teszünk és mixerrel simára keverjük.
Egy kisebb tepsit kivajazunk, beleöntjük a massza felét, erre rásimítjuk a krémsajtos réteget, majd a maradék masszát. Egy villával márványosra keverjük, és már mehet is a 180 fokra előmelegített sütőbe, ahol kb. fél óra alatt készre sütjük (tűpróba!)
Meg kellene várni, amíg kihűl, de reménytelen vállalkozás, ezt bizony enni kell, amíg van belőle!Jó étvágyat!
Milyen szuper párosítás: brownie és baileys :)) Elfogadnám :)
VálaszTörlésÉrdemes kipróbálni, nagyon finom!
Törlés