Kénytelen vagyok szembenézni a ténnyel: szerelmes lettem. Belezúgtam a sütőtökbe, imádom az ízét, folyamatosan keresem azokat a recepteket, amely ebből a hozzávalóból készül. Ahogyan az lenni szokott, akkor találtam rá egy azonnal kipróbálandó változatra, amikor teljesen mást kerestem egy Nők Lapja konyhában. Amikor megláttam a sütőtökös madártejről készült fényképet, azonnal tudtam, hogy elvesztem, még a hőn utált habgaluska elkészítésének réme sem tudott visszatartani attól, hogy gyorsított ütemben nekiálljak a finomság előállításának. Kicsit izgultam, hiszen életemben először sütöttem sütőtököt, de minden simán ment, a nasiság isteni volt, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki!
Hozzávalók:
- 50 dkg sütőtökpüré (egy közepes sütőtök)
- 1 l tej
- 1 rúd fahéj
- 3 szem szegfűszeg
- 1 nagyobb darab narancshéj (hát izé, elfelejtettem narancsot venni, egy evőkanál narancslével mentettem meg a helyzetet)
- 6 tojás- 14 dkg cukor
- fél tk só
Elkészítés:
A hozzám hasonló kezdőknek a legstresszesebb munkafázis a sütőtökpüré elkészítése, ugyanis ennek első lépése a sütőtök megsütése. Mivel fogalmam nem volt, milyen a jó állag, ezért kb. 5 percenként szurkáltam villával szerencsétlen sülőfélben lévő sütőtököt, a végén már olyan volt, mintha akupunktúra kezelésen esett volna át, de mivel úgyis le kellett pürésíteni, ezért nem izgattam magam a külcsín ezen apró hiányossága miatt. Nos, a sütés menete a következő: a sütőtököt hosszában kettévágjuk, sütőpapírral borított tepsire fektetjük, 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és kb. 1 óra alatt teljesen puhára sütjük. Kihűtjük, majd kikaparjuk a belsejét, és botmixerrel pürésítjük.
Egy lábosba öntjük a tejet, hozzáadjuk a fahéjrudat, a szegfűszeget, a narancshéjat (narancslevet), majd felmelegítjük.
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéből 4 dkg cukorral kemény habot verünk. Amikor fő a tej, a habból evőkanállal, egyesével galuskákat formázunk. A tejre helyezzük, és pár pillanat múlva megfordítjuk. Szűrőkanállal lapos tálra szedjük.
A tojássárgákat fehéredésig keverjük 10 dkg cukorral. A tejet leszűrjük, lassan hozzáadjuk a tojásos keverékhez, majd visszaöntjük a lábosba, és állandó kevergetés mellett sodó állagúra főzzük. A sodót fokozatosan hozzákeverjük a sütőtökpüréhez. A keveréket tálba tesszük, a tetejére ráhalmozzuk a habgaluskákat. Egy éjszakára mehet a hűtőbe, másnap reggeltől szabad a nasizás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése