Szerától származik az ötlet, hogy a gasztrobloggerek ismerjék meg jobban egymást. Hét titkot kell elárulnia mindenkinek saját magáról, és további hét embert kell megneveznie, akinek kíváncsi a titkaira. Rubin Konyhájától és a Rendes csajoktól kaptam a megtisztelő felkérést a játékra, íme az én hét kis titkom:
1. Grafomán közgazdász vagyok, Tatabányán élek, a Polgármesteri Hivatalban dolgozom, pályázati referensként uniós projektek megvalósításán munkálkodom.
2. Filmmániám teljesen elhatalmasodott rajtam, amikor múlt tavasszal egy filmblog tagja lettem, olyannyira elfajultam, hogy tavaly ősszel beiratkoztam a Werk Akadémia filmes szakára, ami úgy megtetszett, hogy már a második félévet taposom (és lenulláztam a bankszámlámat miatta, de valamit valamiért)
3. Imádok olvasni, nálunk ez családi vonás, ezért kedvenc (=egyetlen) húgommal kis családi kultúrblogot indítottunk a saját örömünkre, amelyen megosztjuk olvasmányélményeinket a nagyvilággal.
4. Egész életemben betegesen rettegtem a kutyáktól, ezért nagyot nézett a család, amikor pár évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy menhelyről örökbe fogadok egy kutyust. Az első félévet nem tudom, hogyan éltük túl, de Szimba ma már egy teljesen elkényeztetett imádni való rosszcsont, aki cirka két másodperc alatt le tud venni a lábamról a kis gomb szemével:
5. Néhány évvel ezelőttig messzire kerültem a konyhát, a teakészítésig jutottam el, de az egyetemi diplomám megszerzése után végre maradt energiám Kulinária szépségeinek felfedezésére. Abszolút nulláról kezdtem, és egyre jobban beleszerettem a sütés-főzésbe. Imádok új ízeket, ételeket kipróbálni, kíváncsiságom határtalan, a blognak köszönhetően a család pedig már megszokta, hogy előbb fényképezés van, utána lehet nekiesni a nasiknak.
7. Színházfüggő vagyok, ezen belül musicalfüggő, a kedvenc darabom a Nyomorultak.
6. Elsőfokú Sherlock Holmes függőségben szenvedek, már angolul is megvettem a Doyle novellákat, természetesen a teljes Jeremy Brett főszereplésével készült tévésorozat ott sorakozik a tévé mellett, mellettük a Sherlock első két évada (a harmadikon majdnem elsírtam magam, annyira gyenge lett, nem hiszem, hogy valaha is meg fogom nézni még egyszer). A kedvenc színészem Benedict Cumberbatch (nem, nem a Sherlock, hanem a Hawking és a Frankenstein miatt). Hardcore Star Trek fan lévén nagyon örültem neki, hogy a Star Trek legújabb részében ő volt a főgonosz, és természetesen mindenkit lemosott a vászonról.
Ennyi elég is belőlem, lássuk, mely blogok gazdáinak titkaira vagyok kíváncsi:
- Bibimóni
- Gyömbér
Köszönöm a játékot!