2014. szeptember 28., vasárnap

Sütőtökös kávé


Végre megjelent a sütőtök a piacon, azonnal be is vásároltam belőle, hogy elkészíthessem a sok mindenre felhasználható sütőtökpürét. Ennek elkészítése nem túl bonyolult: a sütőtököt kettévágjuk, kiszedjük belőle a magokat, sütőpapírral borított nagy tepsire tesszük, és már mehet is be a 180 fokra előmelegített sütőbe, ahol addig sütjük, amíg teljesen megpuhul (nyugodtan lehet szurkálni a villával, úgysem fog látszódni utána), kihűtjük, kikanalazzuk a sütőtök héjából a belsejét, és botmixerrel pürésítjük. Kis adagokban lefagyasztjuk, és majd csak elő kell kapunk, a mélyhűtőből, ha valami olyan finomságot találunk, amelyhez szükséges. 
Például ehhez a különleges kávéhoz, amelyet a Két cica konyhájában láttam, és azonnal beleszerettem. Másodpercek alatt készen van, és különlegesen finom! Kötelező darab!

Sütőtökös kávé


Hozzávalók 2 adaghoz:
- 5 dkg sütőtöpüré
- 1/2 tk mézeskalács fűszerkeverék
- 2 dl kávé
- 2 dl tej
- 1 ek méz
Elkészítés:
Készenlétbe helyezünk egy turmixgépet, beletesszük a sütőtökpürét, a mézet, a mézeskalács fűszerkeveréket és 1 dl tejet, és összeturmixoljuk.
A maradék 1 dl tejet felmelegítjük mikróban.
Egy nagyobb bögrébe tesszük kávét, hozzáadjuk a meleg tejet, majd a sütőtökös elegyet, összekeverjük őket, megpúpozzuk tejszínhabbal, megszórjuk fahéjjal és már indulhat is a dőzsölés!


Egészségünkre!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése