2014. október 2., csütörtök

Csokoládés diótorta


Imádok tortát sütni, mosogatni viszont nagyon utálok, Márpedig egy torta sütéséhez általában ketté kell választani a tojásokat, külön tálban felverni a tojásfehérjét, egy másikban a sárgáját elkeverni a cukorral, a lisztet az egyéb hozzávalókkal egy harmadikban stb.  Rémálom a mosogatás a tészta összeállítása után. Éppen ezért nagyon megörültem, amikor a Stahl magazin aktuális számában láttam, hogy ennek a tortának a tésztáját egy turmixban kell összeállítani, azaz nem kell órákat mosogatni utána! Naná, hogy azonnal töröltem a korábbi sütitervet, és nekiálltam ennek, és nem csalódtam, valóban gyorsan megvan és isteni finom! Na és a mosogatási időből is gyököt lehetett vonni, ami nem egy utolsó szempont, ugyebár:-)

Csokoládés diótorta

 Hozzávalók:
Tésztához:
- 24 dkg puha vaj
- 30 dkg darált dió
- 20 dkg (barna) cukor
- 2 tk sütőpor
- 20 dkg étcsoki apróra vágva
- 10 dkg tejcsoki apróra vágva
- 6 tojás
- 2 tk instant kávé
- 2 tk vaníliakivonat
- csipet só
Tetejére:
- 20 dkg étcsoki
- 10 dkg puha vaj
- felezett dió
Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Kivajazunk és kilisztezünk egy 26 cm-es tortaformát, és az aljába méretre vágott sütőpapírt teszünk.
Előkapjuk a turmixgépet, nemes egyszerűséggel belehalmozzuk a vajat, a diót, a cukrot, a sütőport, a csokikat, a tojásokat, a kávét, a vaníliakivonatot és a sót. Magunkhoz veszünk egy spatulát, elindítjuk a turmixot, időnként megállítjuk, megkeverjük a tésztát, és jól ledöbbennünk azon, hogy ez az okos kis szerkezet milyen jól tud helyettesíteni bennünket a tészta összeállításánál. 
A kész tésztát beleöntjük a tortaformába, elsimítjuk a tetejét, betoljuk a sütőbe és kb. fél óra alatt készre sütjük(tűpróba!). 
Amíg hűl a piskóta, elkészítjük a roppant bonyolult krémet a tetejére: a csokit vízgőz felett megolvasztjuk. A puha vajat kihabosítjuk, majd hozzákeverjük az olvasztott csokit, és ezt az egészet rásimítjuk a kihűlt torta tetejére. Félbevágott dióval díszítjük, majd egy éjszakára mehet a hűtőbe, másnap szeleteljük és habzsoljuk.


Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése