2015. január 1., csütörtök

Csokis tejberizs



Boldog új évet mindenkinek! A január elsejei fogadkozások nálam elmaradtak (nem iszom, nem dohányzom, egészségesen élek, sportolok, pasizni nincs időm, a munkaügyi problémáimat pedig megoldották helyettem /=kirúgtak, hála a jó égnek, még nem tudom, hol folytatom, momentán nem is érdekel, éppen heverem kifelé az elmúlt egy év őrületét/, a szilveszter viszont annak ellenére kalandosra sikeredett, hogy a kutyussal kettesben, alvással töltöttem. Délután egyig dolgoztam, majd boldog sóhajjal beültem a kocsimba, elfordítottam a kulcsot - és nem indult. Az akkumulátor úgy döntött, ő már befejezte az évet. Technikai antitalentum lévén mi mást tettem volna, megcsöngettem apukámat, aki rá teljesen jellemező módon Dunaújvárosból telefonon levezényelte a műszaki mentésemet, fél órában belül otthon voltam, igaz, működőképes autó hiányában jelenleg házfogságban vagyok néhány napig, de amúgy sem terveztem sehová sem menni. Az izgalmakat természetesen a konyhában hevertem ki, nekiálltam egy régen tervezett receptnek, a csokis tejberizsnek. Kicsit időigényes, de megéri a macerát, mert fényévekkel finomabb, mint a sima változat, és ebben a gyomorrontásos időszakban nem is kell komolyabb ebéd.

Csokis tejberizs



Hozzávalók:
- 10 dkg rizs
- 6 dl tej
- 10 dkg cukor
- 20 dkg étcsoki
- 3 dkg vaj
- 1 tk vaníliaaroma
- 2 dl habtejszín
Elkészítés:
Egy kisebb edényben kevés olajt felforrósítunk, megpirítjuk rajta a rizst, felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel, lefedjük és alacsony lángon készre főzzük.
Egy nagyobb lábosba tesszük a tejet és a cukrot, felforraljuk. Belekeverjük a csokit és a vajat, és addig főzzük, amíg mindkettő elolvad. Hozzáadjuk a rizst, lefedjük, és időnként megkeverve addig főzzük, amíg az összes tejet magába szívja és besűrűsödik (kb. 20 perc).
A tejszínt félkeményre verjük.
A csokis tejberizst levesszük a tűzről, hozzákeverjük a vaníliaaromát és a tejszínt. Minimum egy órára hűtőbe tesszük, majd jól megpúpozzuk tejszínhabbal és behabzsoljuk.


Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése