Igazából teljesen mást terveztem sütni, de egyszer csak szembe jött velem a neten egy recept, amelybe első pillantásra beleszerettem. Először a neve tetszett meg, de nagyon, aztán, amikor elolvastam a receptet, láttam, hogy 1. nagyon egyszerűen elkészíthető 2. gyakorlatilag gesztenyepürének minősíthető, és ez elég volt ahhoz, hogy késedelem nélkül nekiálljak az elkészítésének (azt sajnos nem tudom, hogy kitől származik a recept, és a hírfolyamból nyomtattam ki, tehát nem tudtam visszakeresni, de hálás köszönetem érte!). A nettó meló néhány perc, a bruttó habzsolás pedig mindent megér! Mennyeien finom desszert!
Boszorkány máglya
Hozzávalók:
- 2 csomag babapiskóta
- 25 dkg mirelit gesztenyepüré
- 4 dl habtejszín
- 2 ek cukor
- 10 dkg tejcsoki
- 3 dkg vaj
- kevés tej
- egy kupica rum
Elkészítés:
Egy kisebb tálba öntjük a tejet, belekeverjük a rumot, ebbe fogjuk áztatni a babapiskótát.
A tejszínből kemény habot verünk a cukorral.
A csokit a vajjal vízgőz felett megolvasztjuk.
Egy téglalap alakú jénait kerítünk, az alját kirakjuk rumos tejbe forgatott babapiskótával. Mehet rá a tejszínhab fele, erre ráreszeljük a gesztenye felét, meglocsoljuk a vajas csoki felével. Újabb réteg tejes babapiskóta, a tejszínhab másik fele, gesztenyereszelés, és végül a tetejét meglocsoljuk a maradék vajas csokival. Egy éjszakára mehet a hűtőbe a finomság, másnap szeletjük, és addig esszük, amíg van. Vigyázat, függőséget okoz!
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése