2013. március 7., csütörtök

Mocha szelet

A csütörtöki kávés kurzus után természetesen csakis kávés süti készülhetett hétvégén. Valami egyszerűt, de mégis különlegeset szerettem volna. Már régen kinéztem a receptet Kiskanálnál, most jött el a pillanat, amikor ki kellett próbálnom. És nem bántam meg, mert nagyon finom, próbáljátok ki ti is!

Mocha szelet
Hozzávalók:
A piskótához:
 - 2 tojás
- 2 ek víz
- 4 ek cukor
- 1 ek simaliszt
- 2 ek rétesliszt
- 1 ek kakaópor
- késhegynyi sütőpor
- csipet só
A krémhez:
- 5 dl habtejszín
- 2 tk instant kávé
- 4 ek cukor
A csokiöntethez:
- 5 ek porcukor
- 1 ek kakaópor
- 1 tk olaj
- kevés víz
+ 6-8 db babapiskóta
Elkészítés
A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét csipet sóval és 1 ek cukorral keményre verjük. A sárgáját a vízzel és a maradék cukorral fehéredésig keverjük. A tojásos keverékbe beleforgatjuk a liszteket, a sütőport, és a kakaót, majd óvatosan hozzáadjuk a habot is. Előkapunk egy püspökkenyér formát, vajazzuk, lisztezzük, majd beleöntjük a tésztát és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük (tűpróba!).
Amíg a piskóta hűl, elkészítjük a krémet. A tejszínt kemény habbá verjük, majd az instant kávét 1 ek forró vízben feloldjuk, és a tejszínhez adjuk a cukorral együtt, majd óvatosan elkeverjük (képtelenség kibírni kóstolás nélkül, de azért fogjuk vissza magunkat, valamit a sütibe is kell tenni!)
Elkészítjük a rém bonyolult csokiöntetet: a porcukrot, a kakaóport, az olajat és a kevés forró vizet elkeverjük. 
A lényegi dolgokkal megvagyunk, jöhet a pacsmagolás: a kihűlt piskótát kettévágjuk.  A krém egyharmadát félretesszük, ezzel majd díszíteni fogunk. Folpackkal kibéleljük a püspökkenyér formát. A forma aljára tesszük a piskóta egyik felét, ráhalmozzuk a krém felét, erre tesszük a csokiöntetben alaposan megmártogatott babapiskótákat. Mehet rá a krém másik fele, majd a piskóta másik fele. Készen vagyunk, csomizás következik: folpackkal betakargatjuk a sütit, majd egy éjszakára elküldjük pihizni. Másnap reggel megszabadítjuk a folpacktól a nasit, díszítjük a félretett krémmel (én megszórtam csokireszelékkel is, biztos, ami biztos!). Nagyon finom süti, és sajnos nagyon gyorsan el is fogy..
Jó étvágyat!




2 megjegyzés: