Az éves levesadagom általában kimerül a karácsonyi húslevesben, alapjáraton teljesen hidegen hagy a műfaj. De azért nekem is akadnak megvilágosodott pillanataim, amikor számomra is megdöbbentő módon hirtelen meglátok egy ínycsiklandozó képet, melyet azonnali hatállyal el kell készítenem. Most is ez történt, békésen lapozgattam a Nők Lapja Konyha legfrissebb számát, képzeletben besorszámoztam a finomabbnál finomabb sütirecepteket, amikor villámcsapásszerűen elfogott a vágy a brokkolileves elkészítése tárgyában. Igaz, hogy brokkolit még az életben nem főztem, és ahogy már mondtam, a leves is nagyon ritka vendég nálunk, most mégis tudtam, hogy szombati ebéd kérdése megoldódott. Boldogan mondanám, hogy bevettem magam a zöldségeshez a hozzávalók összevadászása érdekében, de én ehhez túl kényelmes vagyok, nemes egyszerűséggel végigsétáltam az Intersparban a fagyasztott termékek mellett, és módszeresen a kosaramba pakoltam a szükséges alapanyagokat. Amint hazaértem, már álltam is neki a levesnek, amely egyszerűen és gyorsan elkészült, Péntek este készült el, most szombat délután fél kettő van, és egyetlen kanál sincs már belőle, egyedül pusztítottam el ezt a mennyiséget...
Brokkolileves füstölt hússal
Hozzávalók:
- 1 kis fej vöröshagyma
- olívaolaj
- 15 dkg füstölt hús
- 35 dkg brokkoli
- 20 dkg zöldborsó
- 1 csokor friss bazsalikom (nálam 2 tk szárított)
- 8 dl húsleves (vizet és 2 húsleveskockát lassú tűzön összemelegít, nem elegáns, viszont gyors és finom)
- 15 dkg száraz tészta (részemről durum fussili)
- 1 gerezd fokhagyma
- 2 dl főzőtejszín (a receptben csak 1 dl volt, de nekem nem volt visszatenni a maradékot a hűtőbe, ahol úgyis csak elfeledkeznék róla, nem ártott a levesnek a dupla mennyiség)
- só, bors
Elkészítés:
A hagymát finomra aprítjuk, a brokkolit rózsáira szedjük (azaz esetemben kiborítjuk a mirelitzacskóból:-)). A füstölt húst kockákra, a bazsalikomot apróra vágjuk.
Egy nagyobb lábosban olívaolajon üvegesre pároljuk a hagymát, hozzáadjuk a kockázott füstölt húst, enyhén megpirítjuk. A brokkolit hozzáadjuk a húshoz, sózzuk, borsozzuk. Mehet hozzá a borsó, az aprított (szárított) bazsalikom, a zúzott fokhagyma, majd felöntjük a húslevessel. 5 percig forraljuk, hozzáadjuk a tésztát, addig főzzük, amíg a tészta megpuhul, beleöntjük a tejszínt, egyet forralunk rajta, és már készen is van.
Célszerű dupla adagot készíteni, mert egy személyre (=rám) vetítve is gyorsan elfogyott a mennyei leves!
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése