2014. december 21., vasárnap

Rizses zöldségtorta




Nagy nehezen rászántam magam, hogy rendet tegyek a receptjeim között (muszáj volt, már nem tudtam becsukni a szekrényajtót), melynek eredményeként immár apukám legnagyobb derültségére a gardróbomban is több polcot foglalnak el a finomságokat rejtő papírok (most mit tegyek, ha a konyha már tele van, ki nem fogom dobni, így valahová el kellett raknom őket, nem?:-)). A nagy pakolás közben a kezembe került egy nagyon sok évvel ezelőtti Nők Lapja recept, amelybe azonnal beleszerettem. Kicsit macerás elkészíteni, de megéri, mert isteni finom! A kutyus szerint is, ugyanis amíg én kimentem a házból fényképezni, addig ő nemes egyszerűséggel lelopta az asztalról az ebédemet. Nagyon mérges lettem rá, és azonnal kiraktam az udvarra, viszont az a bűnrossz, de imádnivaló kutyus pontosan tudja, hogyan kell a mamára nézni azzal a kis gombszemével, hogy gyorsan megenyhüljön:-). Naná, hogy itt fekszik mellettem, miközben ezt a bejegyzést írom:-) 

Rizses zöldségtorta


Hozzávalók:
- 1 citrom
- 30 dkg rizs
- 6 dl víz
- só, bors
- 1 hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 40 dkg gomba
- 1-1-1 piros, sárga és zöld húsú paprika
- vaj a forma kikenéséhez
- 2+2 ek olívaolaj
- 1 tk provence-i fűszerkeverék
- 1 tk chilipor
- 4 tojás
- 1 dl tej
- 2 dl főzőtejszín
- 1 csokor petrezselyem
Elkészítés:
Először a rizst főzzük meg. Felforraljuk a 6 dl vizet, hozzáadjuk a sót, belereszeljük a citrom héját, beleszórjuk a rizst, majd félrebillentett fedő alatt, olykor megkevergetve készre főzzük. 
A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a hagymát finomra vágjuk. A gombákat megtisztítjuk, apróra kockázzuk. A színes paprikákat megmossuk, apróra kockázzuk. 
Kivajazunk egy nagyobb gyümölcstortaformát, a sütőt előmelegítjük 180 fokra.
Egy nagyobb serpenyőben felforrósítunk 2 ek olajat, megdinszteljük rajta az apróra vágott hagymát és az áttört fokhagymát. Beletesszük a gombát, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a provence-i fűszerkeveréket és a chiliport. 2 percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a paprikát és folyamatosan keverve további 5 percig pirítjuk.
Egy nagy tálba tesszük a rizst, meglocsoljuk 2 ek olajjal és a citrom levével. Hozzáadjuk a párolt zöldségeket, beletesszük a tortaformába.
Az öntethez egy nagyobb mérőedénybe tesszük a tejet és a tejszínt, majd a tojásokat, sózzuk, borsozzuk, simára keverjük, és a torta tetejére öntjük. Kb. fél óra alatt készre sütjük (tűpróba!), a tetejét megszórjuk az apróra vágott petrezselyemmel, szeleteljük és csak esszük, esszük és esszük..

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése