2015. május 14., csütörtök

Vegán palacsinta



Úgy ébredtem, hogy ma palacsintát fogok ebédelni. Viszont a hagyományos változat nagyon nem tesz jót a lassan, de biztosan épülő hasizmomnak, úgyhogy alternatív megoldást kerestem. A vegán konyha nagyon bejött nekem (finom és még egészséges is, kell ennél több?), úgyhogy ezen a vonalon kezdtem el nézelődni a neten, nagyon gyorsan szembe is jött velem Vegalife receptje. Mivel eddig nem csalódtam az ő ötleteiben, ezért bátran belevágtam a kísérletbe. Boldogan mondanám, hogy minden flottul zajlott, de természetesen nem így történt, az első két palacsintát simán elrontottam, aztán pedig egypár még elszakadt, úgyhogy végül három palacsinta maradt, amit meg lehetett tölteni kakaóval. Őszintén megmondom, percekig gondolkodtam, hogy tényleg meg akarom-e kóstolni őket, annyira máshogyan néztek ki, mint a Horváth Ilona-féle változat. Végül győzött a kíváncsiság (na és a derékméret), becsuktam a szemem, és beleharaptam az egyik palacsintába. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy elsőre megvolt a feeling, olyan volt, mint barna kenyeret rágcsálnék, de nem volt rossz, úgyhogy folytattam a kóstolgatást. A második környékén megszoktam az ízt, a harmadikat már simán letoltam. Szokni kell, de finom, érdemes kísérletezni vele!

Vegán palacsinta



Hozzávalók:
- 10 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 17 dkg fehér liszt
- 5 dl kókusztej (bármilyen növényi tej megteszi, nekem ez volt itthon)
- 1 csipet só
- 5 dkg  őrölt lenmag (én nemes egyszerűséggel beleborítottam a kávédarálóba)
- 5 dkg őrölt zabpehely (szintén kávédarálót vettem igénybe)
- kókuszzsír a serpenyő kikenéséhez
Elkészítés:
Egy nagy tálba tesszük a liszteket, hozzákeverjük a sót, az őrölt lenmagot és zabpelyhet. Folyamatos keverés közben hozzáöntjük a növényi tejet. Ha minden jól megy, hagyományos palacsintasűrűségű tésztát kell kapnunk, ha túl sűrű, adjunk még hozzá tejet, ha túl híg, akkor lisztet.
És most jön a legizgisebb rész, a palacsintasütés. A megszokott olajat lecseréljük kókuszzsírra, azzal kenjük ki a felhevített palacsintasütőt, belekanalazzuk a tésztát, és  hagyományos módon megsütjük. Tuti biztos elrontjuk az első néhány darabot, mert más a tészta állaga és sűrűsége, de ne aggódjunk, gyorsan belejövünk. 
A kész palacsintákat egy tányérra borítjuk, kedv és ízlés szerint megtöltjük (nálam természetesen csak a kakaó jöhetett szóba), becsukjuk a szemünket, néhány darabot rááldozunk arra, hogy megszokjuk az ízt, és utána vidáman habzsoljuk immár büntetlenül egészségesre hangszerelt kedvencünket.


Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése