Halálosan szerelmes vagyok az erdélyi konyhába. Már régen készülök egy erdélyi kirándulásra, amelyben a kulturális látnivalók mellett a gasztronómiai finomságokra is ki szeretnék térni. Azonban a filmes suli teljesen leamortizálta a bankszámlámat (és tőlem teljesen meglepő módon nem bánom, hogy kivételesen a eszem helyett a szívemre hallgattam a suli tárgyában, mert ezt az élményt tényleg kár lett volna kihagyni az életemből), és a helyzet jövő tavasszal is ez lesz, vagyis, ha addig nem nyerek a lottón, legkorábban jövő nyáron látogathatok el álmaim helyeire. Addig marad az erdélyi kulinária feltérképezése konyhai körülmények között.
Éppen ezért, amikor egy abszolút céltalan szörfölgetés közben hirtelen belefutottam Rita konyhájában ebbe a receptbe, azonnal tudtam, hogy az ebéd kérdése eldőlt, már csak azért is, mert egy fél kiló savanyú káposzta várt a hűtőben arra, hogy azonnali hatállyal múlt idővé tegyem. Nem is hezitáltam sokat, gyorsan vettem tésztát és bacont, és már kezdődhetett is a gasztrokaland. Sajnos nem lett igazán autentikus, mert természetesen nálunk nem lehet szárított csombort kapni, de azért így is nagyon finom volt.
Savanyú káposztás tészta
Hozzávalók:- 8 dkg bacon
- 50 dkg savanyú káposzta
- 2 tk olaj
- só
- bors
- 1 csipet szárított csombor
- 50 dkg kockatészta
Elkészítés:
Egy nagy fazékban vizet melegítünk, megsózzuk, teszünk bele egy kis olajat, és kifőzzük benne a tésztát.
A bacont és a savanyú káposztát apróra vágjuk.
Egy nagy serpenyőben felhevítjük az olajat, megpirítjuk rajta a bacont, majd rászedjük a káposztát. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a csombort, majd megpároljuk a káposztát.
És igazából ennyi volt, a megfőtt, leszűrt tésztával nyakon öntjük a káposztát, elkeverjük, néhány percig együtt főzzük, majd elzárjuk a gázt.
Megvárjuk, amíg kihűl, tányérra szedjük az isteni illatokat árasztó tésztát, és már ehetjük is a finom ebédet.
Jó étvágyat!
A pirított savanyú káposztát mifelénk sztrapacskára teszik, tésztán még nem ettem. De finom lehet ez is!
VálaszTörlésÉn sajnos nem szeretem a sztrapacskát, de tésztával nagyon finom volt!
TörlésMinden ami savanyú káposztával készül, csak isteni lehet! :)
VálaszTörlés