2014. március 27., csütörtök

Lisztmentes csokoládétorta

Kell egy jó  csokitorta alaprecept. Csokoholista lévén, már sok strigulát behúztam a műfajban, azonban amikor végiglapoztam Mautner Zsófi Főzőiskola alapfokon című szakácskönyvét, azonnal beleszerettem a receptbe, és természetesen késedelem nélkül neki kellett állnom az elkészítéséhez. Semmi különös nincs benne, tényleg alaprecept, amit a végtelenségig lehet variálni, azonban önmagában is nagyon finom. Én azért a biztonság kedvéért feljavítottam "némi" tejszínhabbal és csokireszelékkel. 

Lisztmentes csokitorta
Hozzávalók:
- 6 tojás
- 30 dkg étcsoki
- 15 dkg vaj, felkockázva
- 5 dkg cukor
- egy csipet só
Elkészítés:
Tényleg alaprecept, vagyis semmilyen nehézséget nem okoz az elkészítése. 
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy tortaformát kivajazunk, és az alját kibéleljük sütőpapírral (tortaformát fejre fordít, sütőpapírt rátesz, ollóval körbevág).
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéből a cukor felével kemény habbá verjük. 
A sárgáját a cukor másik felével és a csipet sóval fehéredésig keverjük. 
Az étcsokit a vajjal vízgőz felett megolvasztjuk, hozzákeverjük a cukros-tojásos masszához, végül óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot is. A tésztát beleöntjük a tortaformába, és kb. 20 perc alatt készre sütjük (akkor jó, ha közepe még egy kicsit lágy). Kihűtjük, majd kedvünk szerint díszítjük (én fél liter tejszínhabból kemény habot vertem, és jól megszórtam csokireszelékkel, de ez teljesen opcionális).
Egy éjszakára mehet a hűtőbe, másnap reggel szeleteljük, és egy csésze kávéval elfalatozzuk. 
Nálam történet egy kis malőr a torta szeletelése körül: eltörött a tortaforma, ezért nem lehetett kivenni egészben a tortát, és nem volt könnyű egy szép szeletet vágni belőle a fotó kedvéért, a minimum követelményeknek talán sikerült eleget tenni, de ez semmit nem von le abból, hogy nagyon finom a süti, sokszor el fog még készülni, természetesen felturbózva, az biztos!
Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése