2014. május 8., csütörtök

Medvehagymás kenyér

Vesztemre belelapoztam a Nők Lapjába és megláttam a medvehagymás kenyér receptjét. Időhiány miatt nem álltam neki megsütni, el is pakoltam az újságot, talán ki is marad az életemből, ha nem találkozom a bazsalikomos retekkompót fotójával, ahol egy kenyéren tálalták a finomságot. Erre azonnal beugrott, hogy 1. van lefagyasztva medvehagyma 2. valahol láttam egy medvehagymás kenyér receptet. Lövésem sem volt, hol láttam, végigtúrtam egy csomó receptes újságot, és semmi. Aztán amint beléptem a szobámba, az ágyam melletti kis asztalon megláttam a Nők Lapját, és a kérdés azonnal megoldódott, már álltam is neki a sütésnek. Nem vagyok túl gyakorlott kenyérsütésben, ezért kicsit korán vettem ki a sütőből, kihűlés és kóstolás után vissza kellett még kapcsolni a sütőt, mert egy kicsit még nyers volt, de annyi baj legyen, nagyon finom reggeli lett belőle!

Medvehagymás kenyér
Hozzávalók:
- 10 dkg rétesliszt
- 30 dkg finomliszt
- 10 levél medvehagyma apróra vágva
- 1 ek fenyőmag
- 6 ek olívaolaj
- 1 tk só
- 2,5 dl langyos víz
- 1 cs instant élesztő
Elkészítés:
Egy serpenyőben felmelegítjük az olajat, rádobjuk a medvehagymát és a fenyőmagot, egy percig keverjük, majd lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a sót, és hagyjuk kihűlni.
Egy nagy tálba tesszük a liszteket, hozzákeverjük az instant élesztőt, majd a langyos vizet és elkezdjük dagasztani. Ha már összeállt, hozzáadjuk a medvehagymás-olajos keveréket, és bedagasztjuk a tésztát. Tiszta konyharuha, meleg hely, fél óra kelesztés. 
Lisztezett felületen cipót formálunk a tésztából (bal kezünkkel fogjuk a kerek cipó alját, majd jobb kezünkkel a tetejét. Húzzuk jobb kezünkkel a tésztát a cipó másfélszeresére, majd hajtsuk vissza, és tekerjük fel). Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, és további 10 percig hagyjuk kelni. A tetejét néhány helyen bevágjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk és kb. 40 perc alatt készre sütjük (tűpróba!). A sütőből kivéve megnedvesített konyharuhával terítsük le 5 percre, hogy a külseje finom puha legyen.
Szeleteljük, finomságokkal megpakolva tökéletes reggeli/vacsora!
Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése