2012. július 21., szombat

Hangulat kalács




Nálatok is szomorú, esős idő van? Nekem teljesen beőszült a hangulatom.
Ha már hangulatban vagyunk: észrevettétek, hogy a tészta reagál készítőjének a hangulatára? 
Erre jó példa a képen látható kalács története is.
Csütörtökön elég bolond napom volt, síkidegen jöttem haza, és még idegesen gyúrtam be a tésztát. Majd letakartam kelni, és elmentem vasalni. A vasalás alatt megnyugodtam, és mikor eltelt a fél óra, döbbentem láttam, hogy a tészta nem kelt meg. Pedig az élesztő rendben felfutott, a tészta rendben összeállt, egyszerűen nem volt ötletem, mi letett a gond. A tésztát kihajítottam a kukába, majd mivel nagyon kíváncsi voltam már erre a sütire (és a málnát is fel kellett használni), ezért újráztam. Mindent teljesen ugyanúgy csináltam, mint első alkalommal, annyi volt a különbség, hogy most már teljesen nyugodtan gyúrtam be a tésztát. És másodjára simán ment minden! Azt hiszem, erre mondaná Shakespeare mester: "több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmetek álmodni képes" (Horatiot most önhatalmúlag kihagyjuk az idézetből). Hagyjuk ennyiben a dolgot, és az őszies hangulatot követve kuckózzunk be egy jó könyvvel (mit vártatok tőlem?könyvmoly vagyok!), egy jó (na jó, időnként jónak látszó) kutyussal a lábunknál egy kényelmes fotelbe, és időnként falatozzunk egy fincsi kalácsból.

Például az alábbiból:

Málnás-fehércsokis kalács
Hozzávalók:
- 45 dkg finomliszt
- 6 dkg cukor
- csipet só
- 2 tojás sárgája
- 1 citrom leve
- 0,5 dl málnaszörp
- 1 citrom reszelt héja
- 2 dl tej (az eredeti receptben tejszín van, azzal is ki lehet próbálni, nekem korábbi sütések alapján nem jött be, tehát maradtam a tejnél)
- 2,5 dkg élesztő
- 1 tk cukor
- 1 vaníliás cukor (sikeresen kihagytam, de ettől még nagyon finom volt a kalács, tehát akár el is hagyható)
Töltelék:
- 2 tojás fehérje
- csipet só
- 6 dkg cukor
- 25 dkg málna (eredetileg fele ribizli-fele málnát szerettem volna, de ribizli sajnos már nem volt a zöldségesnél, tehát maradt a málna)
- 1 maréknyi gríz
- 10 dkg darabolt fehércsoki (az eredeti recept szerint apróra kell vágni, én nem vittem túlzásba, csak nagyjából feldaraboltam)
Tetejére:
- 1 tojás
- 0,5 dl tej
- porcukor a díszitéshez
Elkészítés
A tejet mikróban meglangyosítjuk, 1 tk cukrot teszünk bele, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és felfuttatjuk (megvárjuk, amíg habosodik).
A lisztet egy tálba öntöttem (igen, tudom, szitálni kellene, de én nem szoktam, mert így egyszerűbb). Hozzáadtam a cukrot, a tojássárgáját, a citromhéjat, a citromlevet, a málnaszörpöt, a vaníliás cukrot (én véletlenül kihagytam ugye, de ti azért rakjátok bele, az a biztos!), és a felfuttatott élesztőt. Dagasszuk be a tésztát, majd letakarva pihentessük kb. félórát, amíg duplájára kel (jó esetben, ugye).
Ha megkelt a tészta, nyújtsunk belőle lisztezett deszkán kb. 3-4 mm vastag téglalapot (nehogy lemérje valaki, egyszerűen egy vastagabb lapot kell nyújtani, nem kell teljesen elvékonyítani). 
A töltelékhez a tojások fehérjéjét habbá verjük egy csipet sóval, majd hozzáadjuk a kristálycukrot, és tovább keverjük, amíg szép fényes, kemény hab lesz belőle (mintha habcsókot készítenénk). A málnát megszórjuk a grízzel és összekeverjük vele (hogy ne áztassa el a tésztát). 
A kinyújtott tésztát megkenjük a habcsókalappal, megszórjuk fehércsokival, majd málnával. A tésztát feltekerjük, mint egy bejglit, majd nagyobb szeleteket vágunk belőle (célozzuk be a hatot, ha több lesz belőle az sem baj).
Egy 26 cm-es tortaforma aljába sütőpapírt teszünk, beleállítjuk a szeletek egymás mellé, majd letakarjuk és kb. 30 perc alatt duplájára kelesztjük.
A megkelt kalácsot vékonyan lekenjük a tojás és a tej keverékével, és  a 180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük.
Félidőben tegyünk a tetejére alufóliát, hogy ne égjen le a teteje.
Kihűtjük, porcukorral tálaljuk.
A receptet INNEN

 Jó étvágyat!


2 megjegyzés:

  1. Bizony a hangulataink, gondolataink, érzelmeink beleadódnak az ételeinkbe, ezért nem mindegy, mit gondolunk, mondunk készítés közzben. Találó a Shakespeare idézet.
    És remekül néz ki a kalács!

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tetszett az idézet és a kalács is!

    VálaszTörlés