2013. február 27., szerda

Gesztenyetorta

Na kérem, ez az igazi gesztenyetorta: nemcsak a krém gesztenyés, hanem a piskóta is, sőt, még a díszgolyók is roskadoznak a gesztenyétől. Már régen kinéztem magamnak ezt a tortát Katucinál, most eljött az ideje, hogy elkészüljön. A végső lökést az adta, hogy találtam a biopolcomon egy kis csomag gesztenyelisztet, ami erősen lejáróban volt, sürgősen fel kellett használni, ezért rekordidő alatt meggyőztem magam arról, hogy ez a torta a legjobb választás. És valóban az volt, mert ilyen finom gesztenyetortát én még nem ettem, az biztos. Krémesen édes, ízesen omlós. 

Gesztenyetorta
Hozzávalók:
- 15 dkg gesztenyeliszt
- 15 dkg cukor
- 6 tojás
- 50 dkg gesztenyepüre
- 4 dl tejszín
- 20 dkg étcsoki
- 10 dkg vaj
- 5 dkg darált keksz
- 2 ek cukrozatlan kakaópor
Elkészítés
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a cukorral kemény habbá verjük (rám teljesen jellemző módon a cukrot kifelejtettem, erre csak akkor jöttem rá, amikor már készen volt a tészta, de nem estem kétségbe, egyszerűen belekevertem a cukrot a tésztába, nem lett semmi baja). A tojássárgákat villával elhabarjuk, majd óvatosan belekeverjük a habba. Hozzáadjuk a gesztenyelisztet, és elkeverjük. Egy tortaformát kivajazunk, az aljára sütőpapírt teszünk, beleöntjük a tésztát, és 180 fokos sütőben 15 perc alatt megsütjük (tűpróba!).
A tejszínt kemény habbá verjük. 40 dkg gesztenyepürét összetörünk és több részletben beleforgatjuk a tejszínt. A kihűlt piskótát kettévágjuk, az egyik felét visszatesszük a tortaformába, ráhalmozzuk a krémet, majd rátesszük a másik piskótalapot, és egy órára hűtőbe tesszük dermedni.
A csoki felét és a vajat gőz fölött összeolvasztjuk, félretesszük hűlni, majd bevonjuk vele a tortát, és újra irány a hűtő. A csoki másik felét is megolvasztjuk, összegyúrjuk a maradék gesztenyepürével, és a darált keksszel. Golyókat formázunk belőle, meghempergetjük őket a kakaóporban, és a torta tetejére helyezzük őket.
Egy éjszakára még vissza kell fognunk magunkat, addig pihen a torta, majd reggel rávetjük magunkat, és az utolsó morzsáig elpusztítjuk.
Jó étvágyat!

 



2013. február 25., hétfő

Örmény citruskenyér

Szombaton szomorúan néztem a vigasztalhatatlanul szakadó esőt, és elementáris erővel tört rám a napsütés utáni vágy. Mivel Óz, a nagy varázsló éppen nem volt kéznél, ezért kénytelen voltam saját magam kitalálni egy placebo megoldást: kerestem egy nyáridéző sütit, amit meg is találtam ITT. Amikor felvágtam a kenyérkét, azonnal napsugaras jókedvem lett. Amit még fokoztam egy jó kis gengszterfilmmel (kritika ITT). És máris szép lett az a csúnya szombat délután..

Örmény citruskenyér
Hozzávalók:
- 30 dkg liszt
- 25 dkg vaj
- 15 dkg cukor
- 4 tojás
- 1 citrom
- 2 narancs
- 1 tk vaníliakivonat (vagy egy vaníliarúd kikapargatott belseje)
- fél csomag sütőpor
Elkészítés
A cukrot összekeverjük a citrom és a narancsok lereszelt héjával. Habosra keverjük a szobahőmérsékletű vajjal, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat. A narancsok levét kifacsarjuk, és a vajas krémbe öntjük. Hozzáadjuk a vaníliakivonatot (vaníliarúd kikapargatott belsejét). A lisztet elkeverjük a sütőporral, és hozzákeverjük a tésztához.
És ennyi, a dolgunkat elvégeztük, a továbbiakban a sütőé a főszerep: a tésztát vajazott-lisztezett püspökkenyér-formába tesszük, 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 50-60 perc alatt készre sütjük (tűpróba!). 
Megvárjuk amíg kihűl (nekem nem sikerült, de hát sohasem voltam a türelem mintaképe), néhány szeletet vágunk a kenyérből, becsukjuk kis szemünket, és valamilyen trópusi szigetre képzeljük magunkat falatozás közben.
Jó étvágyat!



2013. február 23., szombat

Tejfeles lepény

Nagyon rákaptam a zsírral sütésre. Teljesen más íze van a sütinek, sokkal mélyebb, rusztikusabb, mint a vajjal készült tésztáé, olyan igazi mamás hangulatot áraszt. Móni Váncza projektje sok zsírral készült receptet tartalmaz, az én választásom most erre esett:

Szegedi tejfeles lepény

Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 1 cs sütőpor
- 3 tojás
- 25 dkg zsír
- 10 dkg cukor
Krém: 
- 5 dl tejföl
- 3 tojás
- 20 dkg liszt
- 5 dkg cukor
- 1 citrom reszelt héja
- csipet só
Elkészítés:
A lisztet elkeverjük a sütőporral, és a cukorral, majd elmorzsoljuk a zsírral. Hozzáadjuk a tojásokat, majd tésztát gyúrunk belőle. Lisztezett felületen tepsi méretűre nyújtjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe ügyeskedjük a tésztát. 
A krém hozzávalóit egy nagy tálban összekeverjük, majd rásimítjuk a tésztára. A sütit 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és kb. fél óra alatt készre sütjük.
Ilyen borús, esős időben vigasztaljuk magunkat egy szelet sütivel (ne többel, mert utána sokat kell tornázni, hogy lemenjen..), és gondoljunk a már ajtóban toporgó tavaszra!

Jó étvágyat!






2013. február 21., csütörtök

Tejcsokis-mogyorós pohárkrém

Nálunk minden évben központi kérdés a fenyőfához a csokidísz beszerzése. Mert ugye nem fenyőfa a fenyőfa csokidísz nélkül, viszont valami érthetetlen okból kifolyólag a szupermarketekben újabban nem lehet kapni. Már éppen kezdtünk kétségbe esni, hogy mi lesz a fával, amikor kedvenc húgomék képében megjelent a felmentő sereg, nem tudom honnan, de beszerezték ezt az alapvető fatartozékot. Örülés, boldogság. Aztán vége lett a karácsonynak, leszedtük a fát, és itt maradtunk egy nagy rakás csokidísszel. Már nagyon foglalta a helyet, ezért ki kellett találnom valamit az újrahasznosítás érdekében. A téli Stah-magazinban aztán megtaláltam a megoldást erre az "égető" problémára:

Tejcsokoládés-mogyorós pohárkrém
Hozzávalók:
- 8 dkg pirított sós mogyoró
- 2,5 dl habtejszín
- 30 dkg tejcsoki
- 5 dkg sózott vaj
Elkészítés
A mogyorót durvára vágjuk. A tejszínt felforraljuk, majd félretesszük hűlni.
A csokit apróra törjük, és gőz fölött felolvasztjuk. A tejszínt apránként hozzáadjuk a csokihoz. Minden adag után egyenletesre keverjük a krémet. Hozzáadjuk a sózott vajat, simára keverjük a krémet.
És ennyi, megvagyunk, már csak rétegezni kell. Előkapunk négy poharat,  a tört mogyorót elosztjuk az alján. Rákanalazzuk a csokikrémet, egy éjszakára elküldjük szundizni a hűtőbe. Másnap vidáman bekanalazzuk.


Jó étvágyat!



2013. február 20., szerda

Női szeszély

Szeszélyesnek lenni szerintem eszélyes. Mert hogyan lehet élni úgy, hogy mindent előre kiszámítunk, megtervezünk? Dögunalom, nem?  Néha kell egy kis őrület, agymenés.
Igen, én is szeszélyes vagyok (na, és persze öntörvényű és még messze nem nőttem fel), ezért amikor megláttam Mohánál a receptet, azonnal tudtam, hogy ezt nekem el kell készítenem! A gondolatot tett követte, majd óriási habzsolás. Próbáljátok ki ti is, nagyon finom!

Női szeszély

Hozzávalók:
Tésztához:
- 4 tojás
- 12 dkg cukor
- 12 dkg liszt (én BL 100-ast használtam, mennyeien omlós volt tőle a piskóta!)
- 2 ek olaj
Tetejére
- baracklekvár
- 7 tojásfehérje
- 8 ek cukor
- 15 dkg durvára vágott dió
Elkészítés
Az egész tojásokat a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a 2 ek olajat, majd hozzáadjuk a lisztet is. A tésztát vajazott, lisztezett tepsibe öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 percig sütjük.
Ez idő alatt a fehérjéket habbá verjük, fokozatosan adagolva a cukrot (mivel én szokásom szerint könyvet olvastam habverés közben, simán kifelejtettem a cukrot, így utólag került bele, de semmi baja sem lett a habnak).
A tésztát kivesszük a sütőből, megkenjük baracklekvárral, ráhalmozzuk a habot, amit jól megszórunk a durvára vágott dióval, majd 10-15 percre visszatoljuk a sütőbe. 
És ennyi, egy kocka finom sütivel lehet tovább szeszélyeskedni!
Jó étvágyat!



2013. február 19., kedd

Kásaszömes szuszoga

Miszuga? Szuszoga!
Lánykori nevén mákos köles. Két okból került a tányérra: egyrészt odavagyok a régi receptekért, másrészt pedig éppen lejárni készült a köleskészletem. Nagyanyáink konyhája szerintem nagyon izgalmas volt: gyakorlatilag a semmiből is nagyon finom dolgokat tudtak készíteni. Naná, hogy keresem-kutatom a régi recepteket, nem kell mindig a haute cuisine, az otthon melegét árasztó finomságokat igenis meg kell becsülni! 
Nagyon rákaptam a Vidék íze c. újságra, ami tele van ilyen régi, számomra meglepő hozzávalókat tartalmazó receptekkel. Ezt is ott találtam, és mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nagyon finom!

Kásaszömes szuszoga
Hozzávalók:
- 50 dkg köles
- só
- 30 dkg darált mák
- 20 dkg porcukor
- 10 dkg vaj
Elkészítés
A kölest alaposan megmossuk, majd 2,5-3-szoros mennyiségű, enyhén sós vízben puhára főzzük. Egy jénait kivajazunk. A megfőtt kölest egy nagy tálban összekeverjük a porcukros mákkal. Belekanalazzuk a jénaiba, közben folyamatosan locsolgatjuk az olvasztott vajjal. 180 fokra előmelegített sütőben kb. fél óra alatt készre sütjük.
Ennyi, egyszerű , mégis különleges!


Jó étvágyat!





2013. február 18., hétfő

Almás fahéjas kalács

Nem szűnik a téli hangulat (már nagyon elég volt belőle, jöhetne a tavasz!), ilyen időben a tartalmas péksütiké a főszerep. A Vidék íze c. újságot lapozgattam, amikor rátaláltam erre az almás kalácsos receptre, és azonnal tudtam, hogy ezt a borús télvégi időt ezzel valahogy túl lehet élni..

Almás fahéjas kalács

Hozzávalók:
- 40 dkg finomliszt
- 1 tk őrölt fahéj
- 1,5 dkg élesztő
- 1 tojássárgája
- 1,5 dl langyos tej
- 3 ek cukor
- 1 tk só
- 5 dkg langyos vaj
A töltelékhez:
- 1 kg alma
- 10 dkg cukor
- 1 tk őrölt fahéj
- 1 cs vaníliás cukor
A tetejére:
- 1 db tojás felverve
- cukros víz
- mandulalap
Elkészítés
Egy kisebb edénybe öntünk kb. fél deci langyos tejet, hozzáadunk egy tk cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, hagyjuk felfutni. A lisztet mikróban meglangyosítjuk (a jó kalácstészta alapja az, hogy minden hozzávaló langyos legyen!), egy nagyobb tálba tesszük, a közepébe mélyedést vájunk. Ide öntjük a tojássárgáját, a felfuttatott élesztőt, valamint a maradék tejet. Hozzáadjuk a többi cukrot, tejet, a sót és a vajat, a fahéjat, majd bedagasztjuk a tésztát. Tiszta konyharuha, langyos hely, fél óra alatt duplára kelesztés.
Amíg a tészta keleget, elkészítjük a tölteléket. Az almákat meghámozzuk, felszeleteljük, a cukorral és a fahéjjal fedő nélkül sűrűre főzzük, hogy minél több nedvesség távozzon belőle (én erre nem figyeltem, és természetesen enyhén nedves lett a kalácsom, tessék tanulni a hibámból!). Ha készen van, a vaníliás cukorral ízesítjük, majd langyosra hűtjük.
A megkelt tésztát két részre osztjuk. Egyesével kinyújtjuk őket, megkenjük az almaszósz felével, majd feltekerjük. A két rudat összefonjuk, majd vajazott-lisztezett kenyérsütő formába tesszük a tésztát, konyharuhával letakarjuk, kb. fél óra alatt duplára kelesztjük. Ha megkelt, megkenjük a felvert tojással, és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és kb. fél óra alatt készre sütjük. A sütési idő vége felé megkenjük langyos cukros vízzel, megszórjuk a mandulalappal.
Egy kis langyos mézes tejjel (vagy fahéjas tejeskávéval) tökéletes reggeli!
Jó étvágyat!




2013. február 16., szombat

Tripla narancsos tiramisu

Az elmúlt hétvégét téren és időn kívül töltöttem. Nem, nem kaptam szerepet sajnos az új Star Trek filmben, ellenben egy nagyon jó könyvet olvastam, Stephen Hawking életéről és munkásságáról (véleményem a könyvről ITT),  amiben szokásom szerint teljesen elmerültem. A jó könyvhöz jó süti is jár (nálam legalábbis), és mivel régen volt tiramisu (akinek még nem tűnt fel, az egész család függő), ezért az alábbi receptet választottam a Két cica konyhájából:

Tripla narancsos tiramisu
Hozzávalók:
- 10 dkg narancslekvár
- 0,5 dl narancslikőr
- 6 tojás
- 10 dkg kandírozott narancshéj
- 6 ek cukor
- 50 dkg mascarpone
- 1 doboz babapiskóta
- őrölt szegfűszeg
Elkészítés
Mivel tiramisuról van szó, biztosan nem fogjuk az egész délelőttöt a konyhában tölteni.
A lekvárt összekeverjük a narancslikőrrel. 
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A sárgájából, a cukorból, és az apróra darabolt kandírozott narancshéjat elkeverjük. A tojásos krémhez hozzákeverjük a mascarponét, majd a fehérjehabot és óvatosan hozzáadjuk. 
A lényegi tennivalókkal megvagyunk, már csak a rétegzés választ el bennünket a kész sütitől. Magunk elé készítjük a krémet, a babapiskótás dobozt, és a likőrös lekvárt, és egy nagyobb dobozt. A doboz alját befedjük a lekvárban megforgatott babapiskótával, ráhalmozzuk a krém felét, újabb adag lekváros piskóta, a krém másik fele következik. A tetejét megszórjuk szegfűszeggel. És ennyi, mehet a hűtőbe egy éjszakára, másnap vágunk magunknak egy szeletet (úgysem lesz elég, de kezdetnek nem rossz), fogunk egy jó könyvet, és lassan elsüllyed körülöttünk a világ..
Jó étvágyat!





2013. február 14., csütörtök

Gesztenyés kalács

Hull a hó és hózik.. Nem, Zsuzsika nem fázik (egy gázszerelő mester házában azért ez nagyon égő lenne), viszont kettős érzése van: egyrészt már nagyon unja a telet, és várja a tavaszt, másrészt pedig folyamatosan karácsonyi hangulata van. 
Eredetileg teljesen mást akartam sütni (ahogy az lenni szokott), de ahogy jöttem hazafelé a sűrű hóesésben, hirtelen gesztenyeillatot éreztem lelki orromon keresztül (azt hiszem, ismét nyelvet újítottam..), és amint hazaértem, azonnal belevettem magam a gesztenyés receptek közé. Végül Tücsökbogár gesztenyés kalácsára esett a választásom. Nagyon finom kalács, érdemes kipróbálni!

Gesztenyés kalács
Hozzávalók:
A tésztához:
- 50 dkg liszt
- 10 dkg vaj
- 4 dkg élesztő
- 10 dkg cukor
- 1 dl tej
- 2 tojás
A töltelékhez:
- 50 dkg gesztenyepüre
- 2 ek tej
- jégcukor
Elkészítés
A tejet meglangyosítjuk, belekeverünk egy kis cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, felfuttatjuk.
A lisztet tálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, a tojásokat, a felmelegített vajat, és a felfuttatott élesztőt, bedagasztjuk a tésztát. Tiszta konyharuha, langyos hely, fél óra pihi.
Ha megkelt a tészta, lisztezett felületen téglalappá nyújtjuk.
A gesztenyepürét krumplinyomó segítségével összetörjük, majd egyenletesen elegyengetjük a kinyújtott tésztán. Bejgliszerűen feltekerjük, koszorút formázunk belőle, vajazott, lisztezett sütőformába tesszük (természetesen lehet sima sütőpapíros tepsibe is tenni, kinek mi tetszik). A tetejét lekenjünk tejjel, majd egy éles kés segítségével csillag alakzatban bevagdossuk, megszórjuk jégcukorral. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és kb. fél óra alatt készre sütjük (tűpróba!).
Vágunk magunknak néhány szeletet, langyos mézes tejet készítünk hozzá, majd lassan elmajszoljuk, miközben elbűvölten nézzük a kinti hóesést. Téli csend, béke és nyugalom..
Jó étvágyat!






2013. február 12., kedd

Láva süti

Minden szép, minden jó, mindennel meg vagyok elégedve. Ez a Blogkóstoló is jól sikerült. Ezúttal Tejszínhab blogját fedezhettem fel. Aki még nem járt a blogon, mindenképpen nézzen körül, gyönyörű tortákat, hívogató sütiket talál nála. Nagyon nehéz volt kiválasztani egyet a sok finomság közül, de végül győzött a csokoholizmusom, és az alábbi sütit próbáltam ki:

Láva süti

Hozzávalók (4 szufléformához)
- 12 dkg jó minőségű étcsoki
- 12 dkg vaj
- 3,6 dkg liszt
- 7 dkg cukor
- 2 egész tojás
- 2 tojássárgája
Elkészítés
Szeretem az ilyen sütiket: nem bonyolult, ámde nagyon finom.
Az étcsokit a vajjal gőz fölött felolvasztjuk. A tojásokhoz hozzáadjuk a cukrot, fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, és az olvasztott csokit. 
A szufléformákat kivajazzuk és megszórjuk kakaóporral. Belekanalazzuk a formákba a tésztát, egy tepsibe sorakoztatjuk őket, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, ahol kb. 10 percig sütjük. Akkor jó, ha a közepe még rezeg.
Késsel óvatosan kiszabadítjuk a kis sütiket a szufléformából, tányérra borítjuk,  kicsit gyönyörködünk a kifolyó csokiban és behamizzuk.
Ennyi. Egyszerű és nagyszerű!
Jó étvágyat!



2013. február 11., hétfő

Tökmagos pogácsa

Aranyosak, ugye? A téli Stahl - magazinban mosolygott rám ez a pogi, egyszerűen muszáj volt megsütnöm. Egyszerű, gyors, finom, eteti magát. Próbáljátok ki!

Tökmagos pogácsa
Hozzávalók:
-  0,5 dl tej
- 1 tk cukor
- 3 dkg friss élesztő
- 10 dkg tökmag
- 60 dkg finomliszt
- 1 csapott ek só
- 25 dkg hideg vaj, apróra kockázva
- 1 tojás
- 2,5 dl tejföl
A tetejére:
- 1 tojás
- 1 ek tökmag
Elkészítés:
 A tejet mikróban meglangyosítjuk, hozzáadjuk a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Megvárjuk, amíg felfut. Hogy ne csak az élesztőt bűvöljük, hanem valami hasznosat is csináljunk, üres serpenyőben kissé pirítsuk meg a tökmagot, majd törjük össze (én mozsárban tettem ezt, de mindenki a kedve szerint amortizálja le szegény kis tökmagokat). 
Egy nagyobb tálba tesszük a lisztet (stréberek szitálhatják is, engem egyszerűen nem visz rá a lélek), belekeverjük a sót, és elmorzsoljuk a vajjal. A közepébe mélyedést készítünk, ide ütjük a tojást, beleöntjük a tejfölt, és a felfuttatott élesztőt. Egy kicsit összegyúrjuk a tésztát, majd hozzáadjuk a tökmagot is, és bedagasztjuk. Folpackot kerítünk, becsomizzuk vele a tésztát, majd a hűtőbe tesszük pihizni legalább két órára. 
A pihentetett tésztát lisztezett felületen ujjnyi vastagságúra  nyújtjuk, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, majd sütőpapíros tepsikre sorakoztatjuk a pogikat, leterítjük konyharuhával és kb. fél órát pihentetjük. Ha a pogik kipihenték magukat, lekenjük őket felvert tojással, tetejükre teszünk 2-3 szem tökmagot, 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük őket.
Jót mosolygunk azon, hogy milyen kis aranyosak, majd könyörtelenül elpusztítjuk őket.
Jó étvágyat!






2013. február 10., vasárnap

Arab kávétorta

Ez a torta Makacska játékára készült. A feladat az volt, hogy egy olvasmányból készítsünk el egy receptet.
Nos, aki figyelemmel kíséri kis szösszeneteimet, az észrevehette, hogy nálam étel és irodalom kéz a kézben jár, ha olvasok egy jó könyvet és van benne egy jó recept, az biztosan ki fogom próbálni. 
Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben című könyvében található néhány régi recept, már régen készültem kipróbálni a kávétortát, most itt volt az alkalom.
Ugron Zsolna budapesti újságíró volt, ámde beleszeretett egy erdélyi grófba, és azóta családjával egy romániai kis faluban él egy kastélyban, melyet együtt újítottak fel a férjével. Az Úrilányok Erdélyben az ő történetükön alapuló fikció, ami tele van humorral, patinával és régi receptekkel. A könyvet mindenkinek ajánlom elolvasásra, akit érdekel az erdélyi arisztokrácia élete, egy rég letűnt világ és a mai modern kor együttélése, egy romantikus szerelem irodalomi igénnyel megírt története. 
Stílszerűen régies stílusban van megírva a recept a könyvben, mintha tényleg nagyanyáink receptes könyvéből származna, időnként voltak gondjaim, míg rájöttem, hogy mit is kell tennem, de érdemes volt: a torta nagyon finom, érdemes kipróbálni!

Arab kávétorta
Hozzávalók:
Piskóta:
- 25 dkg cukor
- 6 tojás
- 1 tk vaníliakivonat (vagy 1  vaníliarúd kikapargatott belseje)
- 10 dkg étcsoki
- 2,5 tk instant kávé
- 1 kanál liszt
Krém:
- 15 dkg cukor
- 3 tojás sárgája
- 1 egész tojás
- 1 tk vaníliakivonat (vagy 1 vaníliarúd kikapargatott belseje)
- 2 dl tej
- 2 ek kávé
- 5 dkg étcsoki
- 10 dkg vaj
Máz:
- 1 dl kávé
- 15 dkg cukor
Elkészítés
Nem egy fogyókúrás torta, de hát nagyanyáink még nem sokat tudhattak a fitnesszről és a wellnesszről, tehát lelkiismeret furdalás nélkül ehették a finom sütiket, mi pedig majd letornázzuk.
A torta egyáltalán nem bonyolult: a piskótához  az étcsokit gőz fölött felolvasztjuk, az instant kávét néhány ek meleg vízben feloldjuk, a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk, a sárgájához minden hozzávalót hozzáadunk, végül óvatosan belekeverjük a tojáshabot is. A tésztát kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük, 180 fokra előmelegített sütőben kb. fél óra alatt készre sütjük (tűpróba!). Kihűtjük.
A krémhez a hozzávalókat egy lábosba tesszük, krémet főzünk belőlük, kihűtjük. A vajat felhabosítjuk, hozzáadjuk a krémet. 
A kihűlt piskótát két részre vágjuk, egy piskótalap kerül a tortaforma aljába, ráhalmozzuk a krémet, majd rátesszük a másik piskótalapot. 
A mázhoz a kávét a cukorral felforraljuk, majd langyosra hűtjük, és óvatosan ráöntjük a tortára. 
Egy éjszakára mehet a hűtőbe, másnap pedig lehet csemegézni és irigyelni nagyanyáinkat..
Jó étvágyat!





-

 



2013. február 9., szombat

Szalagos farsangi fánk

tt a farsang, áll a bál! Bizony, állt nálunk a bál múlt hétvégén. Ugyanis azt vettem a fejembe, hogy amerikai fánkot fogok sütni. Nagyon rákészültem, ámde valamiért nem kelt meg a tészta, ment a kukába (ízes angol nyelvű szidalmak közepette). Most mi legyen? Nekem fánk kell és most! A válságnak ennek a nehéz pillanatában jutott eszembe, hogy még tavaly készítettem egy nagyon finom szalagos fánkot. Nosza, elő a receptet, újrázzunk! Nos, tisztelettel jelentem, hogy az újrázás remekül sikerült, a fánk nagyon finom volt és nagyon gyorsan el is fogyott..
Szalagos farsangi fánk
Hozzávalók:
- 70 dkg finomliszt
- 5 púpozott ek porcukor
- 1 egész tojás
- 3 tojássárgája
- 7 dkg olvasztott vaj
- 0,5 dl rum
- 3 dl tej
- 3,5 dkg friss élesztő
- 1 tk vaníliakivonat (itt kell megjegyeznem, hogy saját készítésűt használtam!) vagy 1 vaníliarúd kikapart belseje
- 1 narancs héja reszelve (ennek hiányában én egy ek narancslevet használtam)
:A tálaláshoz
 - baracklekvár
- porcukor
Elkészítés
A tejet meglangyosítjuk a mikróban, kis cukrot keverünk bele, belemorzsoljuk az élesztőt, megvárjuk, míg felfut. Nagy tálba minden hozzávalót beleteszünk, és bedagasztjuk a tésztát. Tiszta konyharuha, langyos hely, duplára kelesztés kb. fél óra alatt.
A megkelt tésztát lisztezett deszkán vastagra nyújtjuk, fánkszaggatóval kiszúrjuk. Konyharuhával letakar, fél órán keresztül keleszt. 
Nagy lábos kerítünk, sok-sok olajat teszünk bele, felforrósítjuk. 
Sütés előtt a fánkok közepét benyomjuk az ujjunkkal, és a lyukkal lefelé tesszük az olajba őket. Kis lángon kell sütni a fánkokat, különben megégnek! Fedő alatt sütjük nagyjából 1,5 percit, majd a másik oldalukra fordítva, fedő nélkül is ennyi ideig. A kisült fánkokat papírtörlőre szedjük, így a felesleges olajat leitatjuk róluk.
 A közepébe lekvárt halmozunk, porcukorral meghintjük, áhítattal elfogyasztjuk.
A recept Mohától.
Jó étvágyat!

 

2013. február 5., kedd

Mézeskalácsos panna cotta fűszeres meggyöntettel

Az úgy volt, hogy kinéztem egy tortát a téli Szuflé magazinban hétvégére, és már éppen kezdtem volna felírni a bevásárlócetlimre a hozzávalókat, amikor lapoztam az újságban..És első pillantásra szerelembe estem ezzel a recepttel. A pillanata tört része alatt eldőlt, hogy a tervezett hétvégi nasi változik, és nem bántam meg, mert isteni finom volt a süti, mindenkinek csak ajánlani tudom!

Mézeskalácsos panna cotta fűszeres meggyöntettel
Hozzávalók (5 szufléformához):
- 5 db zselatinlap
- 2 dl tej
- 3 dl tejszín
- 1 tk mézeskalács-fűszerkeverék
- 5 dkg cukor
A meggyöntethez:
 - 1 dl vörösbor
- 1 db csillagánizs
- 1 egész fahéjrúd
- 2 tk méz
- 30 dkg magozott meggy (részemről egy üveg meggybefőtt)
Elkészítés
Meglepően egyszerű elkészíteni. 
A zselatinlapokat hideg vízbe áztatjuk, és hagyjuk, hogy felpuhuljanak. 
A tejet a tejszínnel, a fűszerkeverékkel és a cukorral összekeverjük, forráspontig melegítjük, hozzáadjuk a felpuhult zselatinlapokat, elkeverjük. 
Hideg vízzel elöblítjük a szufléformákat (tálkákat/poharakat, kinek mi tetszik), elosztjuk bennük a krémet, és egy éjszakára hűtőbe tesszük.
A meggyöntethez a borhoz adjuk a fűszereket és a mézet, összeforraljuk. Ha már kicsit besűrűsödött (néhány perc alatt megvan), hozzákeverjük a meggyet is. Az öntet frissen is jó, de úgy is, hogy egy éjszakára hűtőbe tesszük a panna cottával együtt.
A tálalás a következő: vizet melegítünk a mikróban egy tálkában, a szufléformát többször belemártjuk, majd késsel körbevágjuk a panna cottát, és ráfordítjuk egy tányérra (kizárt dolog, hogy elsőre sikerüljön, de ne adjuk fel, csak idő kérdése, és a meleg víz erősebb lesz, mint a hideg szufléforma, és ki tudjuk majd fordítani a panna cottát belőle). A meggyöntettel tálaljuk.
Jó étvágyat!







2013. február 4., hétfő

Fonott kalács

Beköszöntött a február, lassan jön a tavasz. Hát, elég lassan, mert nálunk még híre-hamva sincs, de azért egyszer biztos jön. Addig marad a hidegben a jó meleg konyhában való tevés-vevés. Jó időszak ez a kísérletezésre. 
Már régen keresek egy igazán finom fonott kalács receptet, mert nagyon kalácsosok vagyunk: beaprított kalács, vajas kalács, vajas-lekváros kalács és a legdurvább: vajas-savanyú káposztás kalács (nem fújolunk! egészséges és nagyon finom! hát nincs bennetek semmi ízbeli kalandvágy?). Szóval nálunk a kalács fogyóeszköz (azaz mindig fogyóban van, nem lehet eleget sütni belőle), a mániám pedig a régi receptek gyűjtése, ezért nagyon megörültem, amikor a szeretetre hangoltan blogon rátaláltam erre a kalácsreceptre:

 Fonott kalács
Hozzávalók:
 - 50 dkg liszt (15 dkg rétesliszt és 35 dkg finomliszt)
- 4 dkg porcukor
- 1 tk tengeri só
- 1 citrom reszelt héja
- 2 dl tej
- 1 dl tejszín
- 2,5 dkg friss élesztő
- 10 dkg vaj
- 1 tojás sárgája
Elkészítés
Egy nagy tálba kimérjük a lisztet, hozzáadjuk a porcukrot és a sót, majd belereszeljük a citrom héját. A tejet és a tejszínt egy lábosba öntjük, meglangyosítjuk, elveszünk belőle 1 dl-t, a többit felforraljuk, majd levesszük a tűzről, és belekeverjük a hideg vajat, majd a tojássárgáját.
A külön vett 1 dl tejszínes tejet ráöntjük a lisztre, és belemorzsoljuk az élesztőt, majd kevés liszttel megszórjuk. Megvárjuk, amíg felfut az élesztő (nekem naná, hogy nem futott fel elsőre, nem estem kétségbe, kevés tejszínes tejet kivettem, mikróban felmelegítettem, és visszaöntöttem a lisztre, mindjárt tudták a kis élesztő gombák, hogy mi a dolguk). Ha felfutott az élesztő, hozzáadjuk a többi vajas folyadékot a liszthez, és bedagasztjuk a tésztát. Ha összeállt a tészta, 5 percet pihentetjük, majd újra átgyúrjuk, újabb 5 perc pihi, újabb átgyúrás, majd fél óra kelesztés, míg duplára kel a tészta (nem lennék én, ha ezt betartottam volna, az az igazság, hogy elmentem pár percre netezni, természetesen úgy maradtam, és csak kb. fél óra múlva jutott eszembe szegény magára hagyott tészta, de jól elvolt nélkülem is, szépen megkelt). 
A megkelt tésztát lisztezett felületen átgyúrjuk, és 3 egyenlő részre osztjuk. A tésztadarabokat egyenként kinyújtjuk, és szorosan feltekerjük, mint egy bejglit. A 3 rúdból hármas fonással kalácsot készítünk (mint látható, az én technikám közel sem tökéletes, de lelkesen próbálkozom). Letakar, újabb félóra alatt duplára keleszt. A hideg sütőbe tesszük a kalácsot, és 220 fokon elkezdjük sütni. Kb. negyed óra múlva lejjebb vesszük a gázt 180 fokra, és így sütjük még további kb. negyed órán át, amíg készre sül (tűpróba!)
Nagyon finom, omlós kalács, igazi régi, békebeli íze van, olyan mamás (mintha a nagymamám sütötte volna).
Jó étvágyat!





2013. február 3., vasárnap

Bahama Mama

Ma a Bahama szigetekre utazunk.
A Boney M.-nek tetszett a hely:
A Magyarországnál hétszer kisebb területű szigetcsoport 690 szigete és több mint 2000 korallszirtje Floridától délkeletre található az Atlanti óceánban. A szigetek közül 29 lakott. Az ország nevét a "banántalan sziget" indián kifejezésből eredeztetik. Kolumbusz a szigetcsoport egyik szigetén, San Salvadoron lépett először Amerika földjére, 1492-ben. A volt brit koronagyarmat 1973-ban nyerte el függetlenségét.
A Bahamákon évente 3 millió turista fordul meg. Én még nem jártam arrafelé, de ami késik, az sosincs most ugyebár. Óceán, pálmafák, koktélok, relax. Idézzük meg ezt a hangulatot az alábbi sütivel:

Bahama mama
Hozzávalók:
- 35 dkg (igen, ennyi!) étcsoki apróra vágva
- 35 dkg puha vaj
- 2 csapott ek instant kávé
- 25 dkg finomliszt
- 1 késhegynyi só
- 10 dkg kókuszreszelék
- 15 dkg aszalt ananász, apróra kockázva
- 6 tojás
- 35 dkg cukor
- 1 tk vaníliakivonat (vagy 1 vaníliarúd kikapart belseje)
A tetejére
- 0,5 dl kókuszlikőr (ha nincs, akkor rum is jó)
- 0,5 dl csokilikőr
- 0,5 dl rum
Elkészítés
Nos, ez bizony nem egy fogyókúrás süti. Ámde nagyon finom, úgyhogy kár kihagyni az életünkből.
A csokit, a vajat, és a  kávét egy tálba tesszük:
Nem semmi látvány, ugye? De igazán akkor csábít bűnre, amikor gőz fölött megolvasztjuk:
Ha el tudtunk szakadni a látványtól (és megálltuk, hogy csak egy kicsit kóstoljunk bele), akkor a lisztet, a sót, a kókuszreszeléket és a felkockázott aszalt ananászt egy külön tálban összekeverjük.
A tojásokat, a cukrot és a vaníliakivonatot (vaníliarúd kikapart magjait) robotgéppel összedolgozzuk egy nagy keverőtálban. Hozzáadjuk a kihűlt csokis keveréket (naná, hogy kitunkoljuk a maradékot!), majd a lisztes keveréket.
Egy közepes tepsit kivajazunk, kilisztezünk, sütőpapírral kibélelünk, beleöntjük a tésztát, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 perc alatt megsütjük. Kihűtjük, majd folpackkal lefedjük, és egy éjszakára a hűtőbe tesszük.
Másnap a sütit jól megszurkáljuk egy hústűvel, és apránként megöntözzük a három ital keverékével (leírhatatlan látvány voltam, ahogy a három alkoholos üveggel rohangáltam a lakásban, atyám napokig ezen nevetett), hogy mindet magába szívja. 
Önmagában, kockára szeletelve is isteni finom, de fokozhatjuk az élvezeteket vaníliafagyival vagy vaníliaszósszal.
A recept a Stahl konyhája jubileumi számából.

Jó étvágyat!