Nálunk minden évben központi kérdés a fenyőfához a csokidísz beszerzése. Mert ugye nem fenyőfa a fenyőfa csokidísz nélkül, viszont valami érthetetlen okból kifolyólag a szupermarketekben újabban nem lehet kapni. Már éppen kezdtünk kétségbe esni, hogy mi lesz a fával, amikor kedvenc húgomék képében megjelent a felmentő sereg, nem tudom honnan, de beszerezték ezt az alapvető fatartozékot. Örülés, boldogság. Aztán vége lett a karácsonynak, leszedtük a fát, és itt maradtunk egy nagy rakás csokidísszel. Már nagyon foglalta a helyet, ezért ki kellett találnom valamit az újrahasznosítás érdekében. A téli Stah-magazinban aztán megtaláltam a megoldást erre az "égető" problémára:
Tejcsokoládés-mogyorós pohárkrém
Hozzávalók:
- 8 dkg pirított sós mogyoró
- 2,5 dl habtejszín
- 30 dkg tejcsoki
- 5 dkg sózott vaj
Elkészítés
A mogyorót durvára vágjuk. A tejszínt felforraljuk, majd félretesszük hűlni.
A csokit apróra törjük, és gőz fölött felolvasztjuk. A tejszínt apránként hozzáadjuk a csokihoz. Minden adag után egyenletesre keverjük a krémet. Hozzáadjuk a sózott vajat, simára keverjük a krémet.
És ennyi, megvagyunk, már csak rétegezni kell. Előkapunk négy poharat, a tört mogyorót elosztjuk az alján. Rákanalazzuk a csokikrémet, egy éjszakára elküldjük szundizni a hűtőbe. Másnap vidáman bekanalazzuk.
Jó étvágyat!
Köszönöm az ötletet, ha nem haragszol akkor a következőt fogom csinálni, bonbonba fogom a receptedet tölteni, úgy, hogy lekicsinyítem az adagokat, a mogyorót megpirítom, kicsit lágyabbá keverem a krémet, és mogyoró darabkát rakok a bonbonba, és befedem a krémmel, majd letalpalom a bonbont.
VálaszTörlésEz nagyon jól hangzik! Dehogy haragszom, örülök, hogy "megihlettelek"! Biztosan nagyon finom lesz!
TörlésAkár a maradék Mikulások eltüntetésére is alkalmas recept! Hálás köszönet érte! :-))
VálaszTörlésBizony, a Mikulások is finom véget érhetnek ezzel a recepttel, örülök, hogy tetszik!
TörlésEz tömény élvezet :) Lazításképp kipróbálnám ugyanezt krémlikőrnek is, egy kis vodkával és tejszínnel mixelve...
VálaszTörlésEz nagyon jól hangzik!
Törlés