Ti szeretitek a meséket? Én nagyon! Ahogy "öregszem" (a legszebb éveimben vagyok, az élet még csak most kezdődik!), egyre jobban!
A kedvencem:
A mostanában gyerekeknek szóló rajzfilmeknek nevezett förmedvényeket nem vagyok hajlandó megnézni, nincs bennük semmi szépség, nevelő célzat pedig pláne.
De a Disney-féle mesevilág is elvarázsol:
Éppen ezért kíváncsian ültem le a tévé elé vasárnap este, hogy megnézzem az Egyszer volt, hol nem volt című sorozatot. Meglepően jó! Először belecsöppenünk a klasszikus Hófehérke mesébe: királyfi fehér lovon, csók, esküvő stb. Aztán egy csúnya átok után átmenet nélkül a mában találjuk magunkat, egy fiatal óvadékügynöknő életébe csöppenünk meglehetősen viharos körülmények között, majd a két világ egyre jobban összegubancolódik. Nekem tetszik, nézni fogom (ja, és a herceg sem kutya..)!
Nemcsak a sorozat volt mesés, hanem például az augusztus 20-i kenyerünk is:
Nem, ezt sajnos nem én sütöttem, hanem a sógorom, aki egykor pék volt, de nemsokára megtanulom, hogyan kell, és én is fogok tudni ilyen szépséget sütni!
És az általam készített palacsinta is mesés volt: mesésen nézett ki és mesésen finom volt!
A recept Barbitól.
Habsipkás túrós palacsinta
Hozzávalók
Palacsintához
- 2 db tojás
- 5 dl tej
- 2-3 dl víz
- 30 dkg liszt
- 1 tk cukor
- csipet só
- 2 ek olaj
- olaj a serpenyő kenéséhez
Túrós töltelékhez
- 50 dkg túró
- 20 dkg cukor
- 2 db tojás
- 1 cs vaníliás cukor
- 1 dl tejföl (soha nem mérem ki, csak szemre)
- 1 citrom reszelt héja (esetemben egy kiskanál citromlé)
Pudingos öntethez
- 2 csomag vaníliás pudingpor
- 1 l tej
- 6 db tojás sárgája
- 8 ek cukor
Habos tetőhöz
- 6 db tojás fehérje
- 30 dkg porcukor
- 1 tk citromlé
+ pár kocka étcsoki (ízlés szerint, én simán beletettem egy fél táblát)
Elkészítés
Először is nem parázunk be a hosszú hozzávaló listától, a süti nem bonyolult, ha nekem, aki most tanul sütni, sikerült, akkor másnak is fog!
Tehát beszereztünk mindent, lelazítunk és laza csuklóval sütünk néhány palacsintát. A tojásokat a cukorral, sóval, és egy kevés tejjel összekeverjük, majd a liszttel, a tejjel és a vízzel felváltva csomómentesre keverjük, végül az olajat is hozzáadjuk. Fél órára elküldjük pihizni a tésztát, majd szokásos módon kisütjük a palacsintákat (palacsintasütőt gázra feltesz, kicsit melegít, olajjal kiken, egy merőkanálnyi tésztát a palacsintába tesz, körbeforgat, hogy mindenhol legyen tészta, megvárja, amíg magától elválik a tészta a sütőtől, majd bátrabbak feldobják, óvatosabbak célszerszerszámmal megfordítják, kicsit sütik, és kiborítják egy tányérra), majd félretesszük őket.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A túrót villával összetörjük, majd a többi hozzávalóval egyenletesre keverjük. Na, nekem itt egy kis technikai szünetem volt, mert kiderült, hogy nem jó a túró, és mehettem venni újat a boltba, majd újra be kellett keverni a túrós masszát, de aztán folytattam tovább a teendőket.
Palacsintatöltögetés következik: a túrós masszával megtöltjük a palákat, majd felgöngyöljük őket (igen, egy darabot megeszünk, hogy ellenőrizzük a minőséget..), majd négy részbe vágjuk őket, és egy kivajazott tepsibe sorakoztatjuk őket úgy, hogy kis rést hagyunk közöttük. Ha nem férnek el egy sorba, a következő sort keresztben folytatjuk. Rászórjuk a csokikockákat.
Most már a pudingot is el kéne készíteni, ugye? Hajrá: a pudingport a tojássárgákkal, cukorral, és egy pici tejjel keverjük csomómentesre, majd a többi tej hozzáadásával főzzük addig, amíg lágy krémet nem kapunk, vagyis ne sűrítsük be teljesen pudingállagúvá (nem kell ezt túlbonyolítani: ha elkezd sűrűsödni, vegyük le a tűzről).
A pudingot ráöntjük a palacsintákra, mivel nem teljesen sűrű a krém, ezért a hézagok közé is be fog folyni.
Tegyük a sütőbe, és süssük 30 percig.
Kb. 20 perc múlva a tojásfehérjéket a citromlével verjük kemény habbá a porcukor folyamatos adagolásával, majd a 30 perc leteltével kenjük a sütire és egy késsel tekerjünk csigákat a habba.
Toljuk vissza a sütőbe és 30-40 percig szárítsuk 160 fokon. Ha nagyon pirulna a hab, vegyük lejjebb a hőfokot, vagy terítsünk sütőpapírt a már száraz habra, és úgy süssük tovább.
Jó éjt, gyerekek, búcsúzik a Zsuzsi mára, bújjatok be ti is a jó meleg ágyba (azért tegyetek ventilátort az ágy mellé és kapcsoljátok be, mert meg fogtok sülni)!
Nagyon örülök, hogy ízlett a palacsinta, nálunk is nagy sikere volt!!! :) A Hófehérke nekem örök kedvenc, és a Vukot is szeretem. :))
VálaszTörlésNagyon fincsi volt, köszönöm a receptet!
TörlésÖrülök, hogy nemcsak én maradtam meg örök gyereknek!