2015. február 11., szerda

Paprikás krumpli kolbásszal


Már megint túlvásároltam magam krumpliból, így ismét szembe kellett néznem azzal a hatalmas problémával, hogy mihez is használjam el lassan utolsó napjait élő kb. 2 kg burgonyát. Mivel a garázsban is felhasználásra várva lóg néhány pár kolbász, ezért olyan ötletre volt szükség, amelyben mindkét összetevő megtalálható. Az elsőre kézen fekvőnek tűnő rakott krumplihoz most nem volt kedvem, viszont eszembe jutott, hogy milyen régen szeretnék már egy jó kis paprikás krumplit főzni, ezzel a kérdés eldőlt, már csak a recept hibádzott, de gyorsított ütemben rávetettem magam a nosaltyra, ahol rekordsebességgel belezúgtam ebbe a változatba. Már csak neki kellett állni a főzésnek, ebben nem is volt hiba, egyszerűen, gyorsan elkészíthető ebéd született, amelyben szokásomtól eltérően nem volt semmi extra, ellenben mennyeien finomra sikeredett!

Paprikás krumpli kolbásszal

Hozzávalók:
- 2 kg krumpli
- 30 dkg kolbász
- 2 vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 4 k olívaolaj
- 2 ek pirospaprika
- só, bors
- meleg víz
Elkészítés:
Vizet melegítünk vízforralóban vagy lábasban (én ezt elfelejtettem, akkor olvastam a receptben, hogy meleg víz kell, amikor már visszaraktam a tűzre a paprikás krumplit, így gyorsan takarékra vettem a lángot, amíg a vízforralóban elkészült a meleg víz)
A krumplikat meghámozzuk, felkockázzuk. A kolbászt felkarikázzuk, a hagymát finomra vágjuk, a fokhagymát apróra kockázzuk, és ezzel a feladataink legnehezebb részén már túl is vagyunk. 
Egy nagy lábosban felhevítjük az olajat, megdinszteljük rajta a hagymát. Levesszük a tűzről, hozzákeverjük a pirospaprikát, beletesszük a krumplit, a kolbászt, kevés vizet öntünk alá, és visszatesszük a tűzre.
Jól átforgatjuk, sózzuk, borsozzuk, és annyi forró vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje. Lefedjük, és puhára főzzük a krumplit. Kihűtjük, tányérra szedjük és jóízűen elfalatozzuk a finom ebédet.


Jó étvágyat!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése