Szokás szerint túltoltam a krumplivásárlást, már megint itt álltam a problémával, hogy mit is kezdjek a maradékkal, amelyeket záros határidőn belül fel kell használnom. Kivételesen nem desszertben gondolkodtam, ezúttal valami jó kis húsos étek gondolata fogant meg a frissen festett szőke fejemben. Szerencsére nem kellett sokáig erőltetni az agyizmaimat, mert hamar eszembe jutott, hogy a Vidék íze című újságban láttam egy iszonyúan egészségtelen, viszont nagyon ínycsiklandozó receptet. Gyorsan előkerestem, megnyugodtam, hogy minden van hozzá, és már álltam is neki az ebédnek.. Nos, be kell valljam, annak ellenére, hogy mostanában felettébb egészségesen élek, imádtam bűnözni, nagyon finom lett a végeredmény!
Tepsis parasztburgonya
Hozzávalók:
- 1 kg burgonya
- 10 dkg libazsír
- 2 lila hagyma
- 2 vöröshagyma
- 1 pár szárazkolbász
- 2 paradicsom
- só, víz
Elkészítés:
A burgonyát meghámozzuk, hosszában cikkekre vágjuk (örülök, hogy nem vett a kandi kamera, amint három diplomával próbáltam rájönni, hogy ez vajon mit jelenthet a gyakorlatban, de ügyes kislány vagyok és megoldottam a problémát:-)). Hideg, sós vízben felrakjuk főni, forrás után 2 percig főzzük, utána rögtön leszűrjük. A kacsazsírt megolvasztjuk a mikróban, összekeverjük a burgonyával, és beleterítjük egy nagyobb tepsibe. Finoman megsózzuk, betoljuk a 180 fokra előmelegített sütőbe kb. 20 percbe.
Ezalatt felkarikázzuk a kolbászt, cikkekre vágjuk a hagymákat és kis kockákra a paradicsomot.
Amikor már kezd egy kis színt kapni a burgonya, kivesszük a sütőből, hozzáadjuk a kolbászt és a hagymákat, visszatoljuk a sütőbe, és addig sütjük, amíg puha nem lesz a krummpli (kb. 20 perc). Megszórjuk a paradicsomdarabokkal, langyosra hűtjük, és már adhatunk is a fogyókúrának!
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése