2013. január 1., kedd

Téli fagyi

BÚÉK mindenkinek!
Nem, nem ártott meg a bólé (már csak azért sem, mert nem élek vele, a szilveszteri buli meg kimaradt, este kilenckor már lefeküdtem), de tegnap rámtört a fagyikészítési láz. A Nők Lapja konyha lapozgatása közben akadt meg a szemem a recepten, és rám jellemző módon késlekedés nélkül nekiálltam elkészíteni. Érdemes kipróbálni, nagyon finom!

Téli fagyi
Hozzávalók:
 A tölcsérhez:
- 6 dkg vaj
- 6 dkg liszt
- 6 dkg porcukor
- 2 tojásfehérje
A töltelékhez:
- 4 dl habtejszín
- 10 dkg étcsoki
Elkészítés
A tölcsér elkészítéséhez megolvasztjuk a vajat, hagyjuk kihűlni, majd hozzáadjuk a tojásfehérjét, a lisztet és a porcukrot. Alaposan kikeverjük, míg teljesen sima masszát kapunk, majd teáskanállal 6-7 halmot teszünk egy sütőpapírral bélelt tepsire, és egy kanál segítségével kb. 1 mm vékony, 10 cm átmérőjű köröket kenünk belőlük. 180 fokos sütőben megsütjük, nagyon hamar elkészül, akkor jó, ha kb. 1 cm vastag barna széle van. Kivesszük a sütőből, és gyors mozdulatokkal tölcséreket tekerünk belőle (kúpforma híján alufóliából is készíthetünk formát, amire rátekerhetjük). Hagyjuk kihálni, miközben ugyanígy elkészítjük a massza másik felét is.
Nőiesen bevallom, én a fenti macerát kihagytam, és egyszerűen elővettem a spejzból a kész tölcséreket. 
A töltelékhez a tejszínt közepesen kemény habbá verjük, a csokit gőz fölött megolvasztjuk, a felét hozzáadjuk a tejszínhez. Tovább verjük, míg krémes-sűrű nem lesz. A tölcsérekbe adagoljuk. A krém tetejét bevonjuk az olvasztott csoki másik felével.
Egy éjszakára mehet a hűtőbe, hogy megdermedjen, aztán másnap indulhat a (téli) fagyizás!
Jó étvágyat!




2 megjegyzés: