Barhesz helyett

Mi is az a barhesz? Tradicionális zsidó kalács. Nos, mint a képen látható, ez nem az, de azért reggelire ez sem rossz, ugye?

A Barhesz ugyanakkor egy gasztoregény is Rubin Esztertől, mostanában nagyon hájpolja a nép, ezért kíváncsiságból megvettem, és végre sikerült elolvasnom. 

Nos, egyrészt életemben nem nevettem ennyit ennyire szomorú dolgokon, másrészt pedig kénytelen voltam ismét megállapítani, hogy az abszurd nem az én műfajom. A könyv ugyanis egy abszurd családregény. Hihetetlen jó humorral megírt regény, aminek két fő erénye van: ráirányítja a figyelmet a zsidó konyhára (azt hiszem, Fűszeres Eszter könyve gyakran elő fog kerülni nálam ősszel, és ebből a könyvből is fogok ihletet meríteni), másrészt pedig bemutatja, hogy "az egész zsidósdi egy nagy purimi karnevál, csak a purimmal ellentétben a többi ünnepen kötött a témaválasztás".

A nagy konyhai sürgés-forgásban, bulizásban időnként pofoncsapásszerűen megjelenik egy-egy írás, ami elszomorít, de mielőtt végképp elkámpicsorodnánk, újra felvidulunk . A könyv kicsengése pozitív, és annyira átszövi a humor, hogy sokszor hangos nevetésre fakaszt. Nem gondoltam volna, hogy humorosan is lehet írni a holokausztról, a családi tragédiákról, és mikor kinevettük magunkat, rájövünk, hogy ez igazából sírni való, de csak humorral lehet túlélni a történelem viharait.

Azonban nekem nem igazán fekszik az abszurditás, valahogy nem áll össze egésszé a sok-sok kis történet, nincs igazi íve a regénynek. Tökéletes strandkönyv, nagyon jól kikapcsol és szórakoztat (és a recepteket se felejtsük!), azonban az igazi mélység hiányzik belőle.

Tehát, aki kikapcsolódásra vágyik, az bátran olvassa el, istenien fog szórakozni, de ha a témába vágó, igazi mélységekig eljutó családregényt szeretne, olvassa el Julie Oringertől a Láhatatlan hídat (nekem idén eddig ez a kedvenc regényem, két zsidó család összefonódó történetét meséli el a 30-as évektől a második világháború végig, nagyon felkavaró alkotás, sokat sírtam rajta, de nagyon szeretnivaló könyv, az író saját nagyszüleinek történetét meséli el regényformában, letehetetlen!).

Barhesz helyett a múlt héten túrós batyu készült nálunk. Pontosabban túrós csomó, mert a batyuzás nekem nagyon nem megy. Nem tudom, mit rontok el, de "az összecsípjük a négyzetre vágott tészta négy sarkát" egyszerűen nem jön össze, fogalmam sincs miért. Azért próbálkozom. 

Túrós batyu

Hozzávalók

- 60 dkg rétesliszt

- 3 dkg friss élesztő

- 3 dl tej

- 1 tk só

- 10 dkg puha vaj

- 6 dkg porcukor

- 2 tojás

- fél citrom reszelt héja

- 1 kis kupica rum

A töltelékhez:

- 50 dkg túró

- 10 dkg búzadara

- 1 ek vaníliaeszencia vagy 2 cs vaníliás cukor

- 20 dkg kristálycukor

- 2 tojássárgája

- fél citrom reszelt héja

A tetejére 1 tojás, 1 tk cukor és 1-2 ek tejföl

Elkészítés

Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben (tejet mikroban meglangyosít, 1 tk cukrot belekever, élesztőt belemorzsol, türelmesen vár, amíg felhabosodik), majd minden hozzávalót összedolgozunk egy tálban, kidagasztjuk, letakarjuk egy tiszta konyharuhával, és duplára kelesztjük (kb. 30 perc).

Az áttört túróhoz hozzáadjuk a búzadarát, a vanília-eszenciát, kristálycukrot, a reszelt citrom héját, a tojássárgáját (természetesen lehet tenni bele áztatott mazsolát is, de mi nem szeretjük, ezért kihagytam).

A megkelt tésztát 4 felé vesszük, mindegyiket egyenként kinyújtjuk, 6 részre osztjuk, a négyzetek közepébe egy kanál tölteléket teszünk. És akkor jön a batyuzás: a tészta négy sarkát összefogjuk, összecsippentjük. Remélem, más több sikerrel hatja végre a műveletet, mint én.

A batyukat sütőpapíros tepsibe sorakoztatjuk, felvert tojással lekenjük a tetejét, majd pihentetjük kb. 15 percig. 

2 ek tejfölt összekeverünk 1 tk cukorral, és a batyuk tetejét megkenjük a rettenetesen bonyolult kencével.

180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük.

A recept INNEN.
Jó étvágyat!

Egy granitát?

Tudjátok mit mondott Hajós Alfréd (akiről sokáig azt hittem, hogy egy sportuszoda, majd kiderült, hogy olimpiai bajnok volt az előző század hajnalán) lányos zavarában 1908-ban a londoni olimpián az éremátadáskor, amikor az angol trónörökös azt kérdezte tőle, hol tanult meg így úszni? Azt mondta, a vízben.

Ez ennyire egyszerű. Tényleg az lenne?

A tegnapi nap az olimpián a víz jegyében telt. Mire kettőt pislantottam, megvolt az újabb kajakarany (köszönjük Danuta!), majd ezüstbe fordult a nap számunkra. De mekkora volt a különbség a két ezüst között! A fiúknál arannyal ért fel (még Kati nénit is láthattuk elérzékenyülni, ilyen sem volt még), Kamera ezüstöröme megható volt (hihetetlen, hogy örült, és már az ötödik olimpiája volt, és ebből legalább háromra emlékszem, hogy öregszem!). Aztán jöttek a lányok: ott bizony sírás lett az ezüst vége. Hát, mit mondjak, én sem örültem az ezüstnek, jobb lett volna, ha a csúcson ér véget a Kovács-Janics korszak (Katinak már szerintem nincs több olimpiája, ő a kajakkirálynő, de rohan az a fránya idő..). Natasa sportszerűen vállalta , hogy rajta ment el az arany (egyébként hihetetlen, hogy nem sokkal a szülés után ilyen formában van). Mindegy, ez így sikerült, köszönjük a korábbi évek sikereit, szép volt lányok! Katinak van egy aranya a négyessel, Natasa sem fogja alább adni 200-on szerintem.

A véleményem a kajakosokról: kihozták magukból a maximumot, erőn felül teljesítettek, köszönünk mindenkinek minden érmet, helyezést. De! Ezt a válogatási szisztémát át kell gondolni (és akkor nagyon finom és nőies voltam, szerencséje Storcz Botondnak, hogy nem ismerem személyesen, nem köszönné meg, amit kapna tőlem, az biztos!), mert ez így orosz rulett. Nem az olimpia előtt néhány héttel kell eldönteni, hogy ki indul! Ha nem készülünk eleget, nem csiszolódunk össze, nem akklimatizálódunk, akkor nem jönnek az aranyak! A magyar kajakosok a legjobbak a világon, megérdemelnék, hogy nyugodtan készülhessenek, és learathassák a munkájuk gyümölcsét, mi pedig minél többet sírhassunk a Himnuszon! Nem kell a cirkusz, legalább fél évvel a fontos versenyek előtt meg kell lennie a pároknak, nem lehet egy évben többször csúcsformában lenni! Rióban kevesebb újságcikk, több fényesebb érem lehet csak a cél!

És akkor a nap hőse: Risztov Éva! Minden évben van meglepetés-arany, az idén az övé volt az. Senki nem várta tőle az érmet, a kommentátor végig azt mondta, amikor végig vezette a távot, hogy ne bízzuk el magunkat, nem ő az esélyes. Nem is figyeltem oda (valljuk be, a 10 km nem szurkolóbarát verseny, csak úsznak, úsznak, és még mindig úsznak), tettem-vettem a lakásban, neteztem, és ismét csak arra figyeltem fel, hogy a kommentátor erősen emeli a hangját. Rohantam a tévé elé (ez már standard program nálam, úgy látszik), és döbbentem néztem a befutót - hihetetlen volt, amit az a lány művelt: 10 km-en keresztül vezette a mezőnyt, és a végén még volt ereje hajrázni! Nagyon megérdemelte az aranyat az "ezüstlány"! A legnagyobb tehetségek között tartották számon már nagyon korán, de valahogy soha nem jött ki a lépés, ezüstnél nem sikerült feljebb lépni. Abba is hagyta az úszást, teljes csend volt körülötte, Debrecenben aztán újra kezdte 2 évvel ezelőtt sok év kihagyás után, és tessék, megcsinálta! Gratulálunk és köszönjük!

Vízilabdában a lányokat nem sikerült lelkileg összeszedni, nem is nyertünk, de nem baj, ez egy fiatal csapat, majd Rióban már döntőben leszünk! 

Ebbe a sok izgalomba megint csak egy minimál nasi fért bele.

Tudjátok, hogy mi az a granita? Olaszhon szülötte, egy szemcsés, enyhén édesített, félig fagyasztott sorbet-féle, amelyet Tortelli mester tett népszerűvé a 19. századi Párizsban, gratiné néven. Egyszerű gyümölcsszirupból vagy kávéból, esetleg likőrrel ízesítve készül, nevét állagáról, vagyis a szemcsésségéről kapta. Vékony talpas pohárban szolgálják fel, és sokszor valamilyen alkoholtartalmú ital kerül mellé. Franciaországban gyakran esznek almagratinát calvadosszal.

Kávés granita

Hozzávalók 1 liter granitához:

- 5 dl presszókávé

- 10 dkg porcukor

- 4 dl víz

A hozzávalókat keverjük össze, majd tegyük mélyhűtőbe másfél órára, ha letelt az idő, egy spatulával keverjük meg, majd tegyük vissza újabb egy órára, ha szemcsésre fagyott, szedjük talpas pohárba, halmozzunk rá tejszínhabot, a habra csorgassunk egy kis kávélikőrt. Isteni finom! Én ki fogom próbálni citromos változatban is!

A receptet az nlccafe.hu-n találtam.

Jó étvágyat!

Egy csapat kukorica

Gondolom feltűnt már mindenkinek, hogy az olimpia idejére gyakorlatilag sportbloggá avanzsáltam. Kitartás, már csak pár nap és vége az olimpiának, addig pedig ez van!

Akkor foglaljuk össze a tegnapi napot. Nem véletlen a bejegyzés címe, a tegnapi nap a csapatról szólt a magyaroknál az ötkarikás játékokon.

Előrebocsátom, hogy csak azért nem őszültem meg teljesen, mert a délelőttömet a fodrásznál töltöttem, és frissen lettem festve és melírozva. Mire hazaértem, már két aranynál tartottunk. Naná, hogy a kajakosoknak köszönhetően. 1000 méteren újra felültünk a trónra kajakban férfi és női számokban egyaránt. A fiúknál célfotó döntött (tök mindegy, nyertünk, és kész!), a lányok messze verték a mezőnyt. Köszönjük lányok, fiúk! Vajda Attila hatodik helyét szerintem a helyén kell kezelni: megmutattuk, hogy ott vagyunk az élvonalban, ez a verseny most nem jött össze, majd legközelebb! Ahogy Attila nagyon okosan mondta: ez az élsport, nem lehet mindig nyerni, ez a nap így sikerült. 

Aztán folyt tovább a nap. Mivel minden médium azt sugallta, hogy Izland ellen zéró esélye van a kézis fiúknak, ezért nem is néztem a meccset, csak háttérzajnak ment tévé. Békésen netezgettem, aztán egyszer csak arra figyeltem fel, hogy Gundel Takács Gábor (a kedvenc kommentátorom az olimpián) nagyon kiabál valamiért. Kimentem a nagytévéhez, megnézni, hogy mi a helyzet. Akkor még nem tudtam, hogy hosszú időre ott is fogok maradni. A helyzet ugyanis az volt, hogy néhány perc volt hátra a meccs lefújásáig, és nagyon csehül álltunk. Aztán a szemem láttára megtörtént a csoda: a kapus kivédett egy sorsdöntő hetest, majd az utolsó pillanatban kiegyenlítettünk. Aztán ami a sokszoros hosszabbításban történt, arra nincsenek szavak. Én sírtam-nevettem, extázisban szurkoltam, az utolsó percet nem bírtam nézni, kimentem a szobából, csak hallgattam a kommentátort. És nyertünk!! Kedvenc húgom szintén itthon van szabadságon, ő is nézte (ki nem?), a meccs után azonnal hívtam, és ránk egyáltalán nem jellemző módon nem találtunk szavakat. Kiszurkoltuk, negyeddöntősök vagyunk! Még mindig az élmény hatása alatt vagyok, de most már képes vagyok arra, hogy józanul írjak az eseményekről. Tehát, azt a meccset meg kellett volna nyernünk a sima játékidőben, jobbak voltunk, szinte végig vezettünk, aztán volt egy-két hiba, aminek köszönhetően hosszabbításra került sor. A nap hőse a kapus, Fazekas Róbert (gyakorlatilag kivédett mindent), és Nagy László. Nagyról csak annyit, hogy rengeteg támadás érte, hogy bekerült a csapatba (ez tipikus magyar mentalitás: nem neki köszönhető, hogy ott vagyunk az olimpián, maradjon otthon. Miért? A világ legjobb játékosa, ott a helye! Egy dolog kijutni az olimpiára, egy másik jól szerepelni rajta!), az ő rutinjának, szakmai tudásának köszönhető, hogy kritikus pillanatokban hozta a világklasszis formát, vagyis gólt lőtt, amikor kellett, egyben tartotta lélekben a csapatot, amikor kellett. Heroikus küzdelem volt, ez volt az olimpia meccse, az biztos! Már mindegy mi lesz a negyeddöntőben, hősök vagytok, fiúk! Megmutattátok, mit jelent a csapatszellem, veletek dobbant a szívünk! Köszönjük!

És éppen ez a csapatszellem, a szív, a lélek hiányzott ahhoz, hogy meglegyen a negyedik pólóarany. Legyünk őszinték, nem játszottak jól a fiúk, nem érdemeltük volna meg az érmet. Nagyon fáj, de egy korszak véget ért. De! Athén, Sidney, Peking aranyát senki nem veszi el a fiúktól, ők egy korszak hősei, köszönettel tartozunk nekik a sok boldog pillanatért, amit okoztak nekünk! A korábbi sikereknek köszönhetően az utánpótlás nagyon színvonalas, egy fiatalítás után Rióban reális esélyünk van újra elfoglalni a trónt, amit csak átmenetileg vettek el tőlünk. Ez a verseny most így jött össze, nem fejeket kell követelni, hanem tanulni kell a kudarcból, szakmailag elemezni a hibákat, a jelenleg jobb pólósoktól tanulni, a következő négy évet arra szánni, hogy újraépítsük a csapatot (szóval le kell koppintani a lányoknál már bevált receptet), nem vádaskodni kell, hanem szembenézni a problémákkal és meg kell oldani őket! Rióban a döntőben találkozunk újra, ebben biztos vagyok!

És akkor egy kis harapnivaló a sok izgalom után:

Vajas sült kukorica

Először Gabynál láttam, hogy nemcsak főzni lehet a kukoricát, hanem sütni is. A júliusi GoodFood magazinban találtam a receptet, amit egyszerűen muszáj volt kipróbálnom. Nem bántam meg, nagyon finomra sikerült, kóstoljátok meg ti is!

Hozzávalók:
- 10 dkg puha vaj (hűtőből kivesz, kimér, kis tálkában mikróba betesz kb. fél perc alatt megpuhít)
- 1 gerezd fokhagyma összezúzva
- 1 ek felaprított petrezselyem
- 4 cső kukorica
Elkészítés
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.

Egy tálban dolgozzuk össze a vajat a fokhagymával, a petrezselyemmel és sóval, borssal (én a sót, borsot sikeresen kihagytam, de ettől még nagyon finom volt).

Tépjünk le 4 db akkora alufóliát, hogy egyesével becsomagolhassuk a kukoricákat. Kukoricát alufóliára rátesz,  vajas katyvasz egynegyedével megken, alufóliába becsomagol, tepsibe betesz, ezt mind a négy csővel megismétli. Ha már mind a négy csomi a tepsiben van, sütőbe betol, kb. 30-35 percig süt.

Megvárjuk, amíg kihűl, majd behamizzuk.

Jó étvágyat!

Szurkoló falatok

Jó reggelt, jó szurkolást!

Végre mától szabadságon vagyok és reggeltől-estig szurkolás lesz, amíg tart az olimpia!

Nálatok hogy néz ki egy döntőbeli szurkolás? Nálunk kb. így: 

Vasárnap a Krisztiánok napja volt. Pars Krisztiánt sajnos elaludtam  (de reggel első dolgom volt megnézni, hogy mi történt!), Berki Krisztián döntőjét viszont végigszurkoltam. A döntő előtt néhány perccel bevackoltunk: én leültem a földre a tévé elé, a legkisebb (a kutyus) pedig mellém feküdt (menhelyi kutyus lévén neki bizony sok simi kell!), és rákészültünk az előttünk álló megpróbáltatásokra. Észrevettétek, hogy olimpia idején nem tudunk egyes számban beszélni, csak többes számban: döntőben vagyunk, megyünk az aranyért, lemaradtunk a döntőről stb? Ilyenkor eggyé válunk gondolatban a sportolóval, aki minket képvisel a világ színe előtt. Csodálatos érzés, nem? Rettenetesen fel vagyok háborodva azon, hogy nálunk csak az aranyérem számít éremnek, a többi teljesítményt leszóljuk. Tudjátok, hogy milyen kvalifikációs szintet kell teljesítenie annak a sportolónak, aki ki akar jutni az olimpiára? Az én szememben mindenki hős, aki végigcsinálja, és részt vesz a játékokon. Saját magát kell legyőznie elsősorban, ki kell hoznia magából a legjobbat (egyébként ezt mindenki megteszi mindennap a saját szintjén, csak  az nem ennyire látványos), és jó esetben érmet is szerez. Köszönjük mindenkinek!

Na, de vissza a döntőhöz. Tehát bekucorodás megvolt, víz bekészít (természetesen a kutyusnak is a kis tálkájába, mert ez jár neki), képernyőre rátapad. Adrenalin megy felfelé. Jön Vid. Ront. Mérgelődés (jaj, de kár, bebuktunk egy érmet, na, nem baj, majd a köv. olimpián). Ez van, nézzük tovább. Jön Krisztián. Szó elhal, lehelet megszegik: és tökéletes a gyakorlat. Igen, igen, jók voltunk! De ne örüljünk még, ott van utolsónak az angol. Megcsinálja. Jól. A bírók kezében a döntés. Kommentátor nyugtat, hogy Krisztiánnak jobb volt az előadási módja. Aha, hát én nem láttam túl nagy különbséget, úgyhogy írják már ki azt a szerencsétlen pontszámot!Na!!! Még nem írták ki, de mutatja a tévé az angol elkámpicsorodott képét. Emberek, nyertünk!!! Mi vagyunk a legjobbak a világon!! Éljen!! Taps, sírás (kutyus megriad, azt hiszi, bánatomban sírok, vigasztalni próbál, ennivaló). Hiába szurkolt több tízezer brit szurkoló, élükön Katalin hercegnével (bírom a csajt, külön posztot tervezek róla), mi voltunk jobbak! Sportszerűen elismerik. 

Aztán már csak a díjátadás van hátra. Himnusz felhangzik, vigyázzba vágja magát, kutyus fegyelmezetten vigyázzban ül (pedig nem szokott, ő is átérzi a pillanatot), végigsír, majd a pillanat elszáll, könnyeket letöröl, tapsol egy utolsót Krisztiánnak, majd dolga után néz. És ezt fogja mesélni majd az unokáinak is.

Hát, kábé ez a szurkolás Baráth-módra.

Még egy kis olimpia:

lövészet: Sidi Péternek tényleg nincs szerencséje az olimpián, felháborító, hogy ellopták a verseny előtt a fogalmam sincs milyen-tartozékot, remélem, megtalálják a tettest, de ez minket már nem vigasztal, Rióban majd újrázunk!

vízilabda: kár, hogy a lányok elbukták a döntőt, de azért szép volt! A fiúk végre elkezdtek játszani, hajrá!

kézilabda: hú, istenek vagytok, fiúk! 

birkózás: szép az ezüst és a bronz! Köszönjük!

kajak-kenu: mindenki döntőben, szeretettel várjuk az aranyesőt!

Azért a szurkoláshoz a falatozás is hozzátartozik.

A mai ajánlat
Pudingos-kókuszos csiga

Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 2,5 dkg élesztő
- 8 dkg cukor
- 1 cs vaníliás cukor
- 2 evőkanál olaj
- 1 tojás
- 3 dl tej
A töltelékhez:
- 2 cs főzős vaníliás pudingpor
- 6 dl tej
- 4 evőkanál cukor
- ízlés szerint kókuszreszelék
Elkészítés

Az élesztőt felfuttatom a tejben, a többi hozzávalóval összedolgozom, és 1 órára elküldöm szundizni meleg helyre.

Közben elkészítem a tölteléket: a pudingport kevés tejjel csomómentesre keverem, a maradék tejet a cukorral felforralom, beleöntöm a pudingos keveréket, addig főzöm, amíg besűrűsödik.

Ha a tészta megkelt, kinyújtom, megkenem a pudinggal, megszórom kókuszreszelékkel, feltekerem bejliszerűen, szeletelem. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, és előmelegített sütőben megsütöm.

A receptet a mindmegette.hu-n találtam.

Jó étvágyat!

Ünnepi torta

Ez a torta a család karácsonyi tortája. Pár évvel ezelőtt készítettem karácsonyra, és akkora siker lett, hogy azóta sem tudta más süti kiütni a nyeregből. Pedig nincs benne semmi extra, egyszerűen "csak" finom.

Ja, hogy most nincs karácsony? Az igaz, de a sport ünnepét üljük! (nálunk teljes az olimpiai láz, reggeltől-estig a történéseket figyeljük a tévében/a neten). És van mit ünnepelnünk: jelenleg két aranynál tartunk (köszönjük Dani! köszönjük Áron!), van egy ezüstünk, két bronzunk (nagyon büszkék vagyunk itt, Tatabányán Évára és Miklósra!).

Olimpia néhány szóban:

úszás: Dani aranyához nincs mit hozzátenni, Laci bronza aranyosan csillog (hihetetlen volt, hogy honnan jött vissza lelkileg, ilyen az igazi sportember! Rióban meglesz az arany, az biztos!). Összességében azonban azt kell mondanom, hogy többet vártam tőlük, valami nagyon nincs rendben a felkészítéssel, gondolom, sok mindent végig kell gondolnia a szakvezetésnek. Katinka: rosszul döntöttél, de gondolom, sokat tanultál belőle, Rióban lehet javítani.

torna: hajrá Krisztián, hajrá Vid! Remélem, aranyos vasárnapunk lesz (álmaim netovábbja két magyar érem a döntőben)!

atlétika: Pars Krisztántól véleményem szerint nem lehet elvenni az aranyat. Kár, hogy a doppingellenőrök megint beleszóltak a versenybe (nem lehetett volna eltiltani Tyihont még az olimpia előtt? Totál feleslegesen készült fel! Hogy Kővágó Zoliról ne is beszéljek.. Ideje átgondolni az eltiltási szabályokat, mert így elvész a sport varázsa). A magyarokon túl szerintem az olimpia legnagyobb hőse Pistorius. Hogy ki ő? Az az atléta, aki műlábakkal fut az "épek" között, és eddig simán vett minden akadályt, ez az igazi "akarat diadala"! 

vízilabda: alakul, de nem vagyok biztos a címvédésben (ami igazán aggaszt, az Kemény Dénes tanácstalan arckifejezése). A lányok szépen fejlődnek.

cselgáncs, dzsudó (a két érmen túl):  alapesetben hidegen hagynak ezek a sportágak (most komolyan, mi abban a sport, hogy ütik, rúgják egymást?) kizárólag az olimpián nézem őket. Nem volt szerencsénk, több volt a csapatban, majd Rióban. Amit mindenképpen kiemelnék: Jóó Abigél sérülten vállalta a bronzért a meccset. Természetesen elvesztette (esélye sem volt), de példát mutatott sok mindenben: akaraterő, elszántság, alázat,stb.

lövészet: nagy öröm, hogy többen is döntőbe jutottak, kis méreg, hogy az érem eddig még nem jött össze

Csak így tovább, hajrá magyarok!

A tortára visszatérve: igazából egyáltalán nem őt terveztem sütni, de nem volt a boltban hozzávaló a tervezetthez, ezért gyorsan változtattam. A múlt hétvége nem egészen úgy alakult nasiügyben, ahogy terveztem (naná, hogy azért, mert síkideg voltam munkaügyben, jelentem, most hétvégére happy end van, tehát semmi sem állhat az újabb édességek útjába!): két fagyi sem sikerült (na jó, a gyömbéres sörfagyi sikerült, csak nekem nem ízlett, a levendulás mézfagyi pedig azért nem volt az igazi, mert 5 g helyett 5 dkg levendulát tettem bele, vagyis ehetetlen lett, ki kellett dobnom..), a tortához a túrókrém elsőre nem sikerült, szerintem lejárhatott a túró szavatossága, mert rettenetesen büdös lett, ki kellett dobni, el kellett mennem boltba túróért (naná, hogy az elsőben nem volt, csak a másodikban..), de végül csak összejött, és hipergyorsan el  is fogyott!

Kóstoljátok meg ti is!

Túró Rudi torta

Hozzávalók:
A piskótához:
- 6 dkg finomliszt
- 1/2 kávéskanál sütőpor
- 1 dkg cukrozatlan kakaópor
- 2 tojás
- 6 dkg cukor
A sziruphoz:
- 1 dl víz
- 5 dkg cukor
A krémhez:
- 1 csapott evőkanál zselatin
- 25 dkg porcukor
- 50 dkg túró
- 1 tk vaníliaaroma (vagy 1 vaníliarúd)
- 1 citrom
- 1 dl tejföl
- 2,5 dl hideg tejszín
A tetejére
cukrozatlan kakaópor

Elkészítés

Előmelegítjük a sütőt 175 fokra. Kivajazunk, kilisztezünk egy 26 cm átmérőjű tortaformát., és az aljába méretre vágott sütőpapírt (tortaformát megfordít, sütőpapírt rátesz, körbevág, ennyi) teszünk.

Összedobjuk a minimál piskótát: a lisztet összekeverjük a sütőporral, és teaszűrőn keresztül hozzászitáljuk a kakaóport. A tojásokat és a cukrot robotgéppel felhabosítjuk, majd fakanállal hozzáforgatjuk a lisztes keveréket.  A tésztát beletsblöttyintjük a tortaformába, elsimítjuk, és kb. 12 perc alatt megsütjük, kihűtjük.

A krémhez a zselatint 1 dl vízzel elvegyítjük, és mérsékelt lángon addig kevergetjük, amíg a zselatin teljesen fel nem oldódik (forralni nem szabad), aztán kihűtjük. A porcukrot simára keverjük 2-3 evőkanál forró vízzel (mikróban egy kis csészében vizet felforral, abból a szükséges mennyiséget kiszedi), és hozzáadjuk a túrót (előtte megnézzük a lejáratot!), a vaníliakivonatot, a citrom reszelt héját, egy evőkanál citromlevet, a tejfölt, és a kihűlt, zselatinos vizet. Az egészet robotgéppel összedolgozzuk, majd a hideg tejszínből habot verünk, és fakanállal finoman hozzáforgatjuk a túrós keverékhez.

A kihűlt piskótát kivesszük a tortaformából, lehúzzuk róla a sütőpapírt, a tortaformát elmossuk és szárazra töröljük, majd visszatesszük bele a piskótát. A sziruphoz a cukrot és a vizet összemelegítjük a mikróban, hogy a cukor feloldódjon, majd kiskanállal meglocsoljuk vele a piskótát (nem kell az összes szirup, mert akkor elázik a piskóta, elég néhány kiskanál). Ezután a piskótán elsimítjuk a túrókrémet, teaszűrőn át vastagon megszórjuk cukrozatlan kakaóporral, majd 1 éjszakára elküldjük hűsölni a hűtőbe.

Másnap késsel körbevágjuk a tortát, és szorgalmasan rájárunk (és meglepődünk, hogy milyen gyorsan fogy!).

A  recept Stahl Judit: Gyors házias ételek c. könyvből.

Jó étvágyat!

Kardos smoothie

Emelem poharam az első magyar aranyéremre! Köszönjük Áron!

Amúgy a döntő elég uncsi volt: Áron és a tus jött, az olasz ment. Mire kettőt pillantottam, már örülhettünk is az aranynak. Így kell ezt csinálni! Már csak a sírás maradt nekünk a (kicsit hamis) Himnusz alatt. 

Ez a győzelem azért is nagyon fontos volt, mert a magyar vívók (fogalmam sincs mi a különbség a fegyvernemek között, nem is érdekel, lényeg az, hogy vívnak) csapatban nem jutottak ki az olimpiára, igazából senki nem várt tőlük komoly sikereket. És tessék! Újra él a remény, hogy újra a magyar kardot fogják félni az ellenfelek a páston!

De mikor is kezdődött a magyar kard legendája? Természetesen Londonban. Csak nem most, hanem egy kicsit régebben, 1908-ban. A sikerek alapja a Monarchia katonai kiképzése volt: a katonatisztek híresen jó vívókiképzést kaptak. Olyannyira, hogy egészen 1908-ig nem is engedték indulni őket az olimpián (akkor is csak egyéniben indulhattak). Ennek örömére mindjárt dupláztunk is: egyéniben és csapatban is miénk volt az arany: Dr. Fuchs Jenő nyerte az egyéni házidöntőt (a hatos döntőbe öt magyar került be, a döntőt két magyar vívta), majd a csapataranyat is a mi nyakunkba akasztották (jegyezzük fel a a magyar kardhegemónia megalapozóinak nevét: Werkner Lajos, dr. Gerde Oszkár, dr. Fuchs Jenő és dr. Tóth Péter).

1912-ben Stockholmban már egyéniben és csapatban is indulhattak a katonatisztek. Eredmény: a nyolcas döntőben hét magyar volt. Az egyéni döntőt ismét Fuchs Jenő nyerte. 

A többi pedig már történelem..Gerevich Aladár: 7 olimpiai arany, az utolsó 50 évesen! (Amikor megkérdőjelezték az indulását, ő kihívta a fiatalokból álló csapatot, és mindenkit legyőzött). Ali bácsi egy legenda: ő nyerte a legtöbb aranyérmet olimpián! Az ő fia volt Áron edzője, ha valaki figyelt, láthatta, hogy neki is megköszönte.

Napestig tudnám sorolni a ragyogó eredményeket (pl. 1992: Szabó Bence, 2000,2004: Nagy Tímea).

Aztán kezdett megszakadni a sorozat: Nemcsik Zsolt ezüstje, Vincze-Nébald Ildikó bronza szép eredmény, de mégse arany.. (az okokat laikusként én így látom: az edzők külföldön több pénzt és megbecsülést kapnak, tehát oda mennek, a versenyzők nem tudnak megélni csak a sportból, sportvezetési problémák stb)

Őszintén remélem, hogy ez a szép győzelem újra ráirányítja erre a tradicionális sportra a figyelmet, a problémákkal szembe nézünk, megerősítjük az utánpótlásunkat, visszacsábítjuk világszínvonalú edzőinket, és a magyar kard méltó lesz régi nagy híréhez! 

En garde!

Allez!

Mivel én antialkoholista vagyok, ezért egy smoothie-val koccintok a sikerre.

Mocca smoothie

Hozzávalók 4 főre:
- 4 dl tej
- 1 nagy (vagy két közepes) banán
- 4 ek méz (vagy cukor)
- 2 ek cukrozatlan kakaó
- 2 tk instant kávé
- 1 tk vanília
- 1 csésze (4 dl) tört jég
Elkészítés:

Irtó bonyolult: a jégen kívül mindent beleteszünk a turmixgépbe (a banánt felkarikázva), és hihetetlen fizikai erőt kifejtve néhány gombnyomással összeturmixoljuk a cuccot.

Na, és itt jön a kedvenc részem: a jégtörés! Tehát a mélyhűtőből kiveszünk egy csészére való jeget, ezeket átdobáljuk dupla nylonzacskóba, és teljes gőzzel hozzácsapjuk a konyhapulthoz! Nagyon jó feszültséglevezető! Miután jól kicsapkodtuk magunkat, akkor a megtört jeget is beletesszük a turmixgépbe, és ismét gombnyomásra adjuk a fejünket (és a kezünket). Ennyi! Vigyázat, gyorsan fogy!

A receptet a nosaltyn.hu-n találtam.

Jó étvágyat!

Viharban született csirke

Nálunk eléggé viharos idő van, ezért az egész nap a tévé előtt, az olimpia bűvöletében telt.

Elmondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy az olimpia első két érmét tatabányai szerezte (Csernoviczki Éva bronz, Ungvári Miklós ezüst)! Szép volt Évi, szép volt Miki! 

Úszás: Laci ezt nagyon eltaktikáztad, kár az elmaradt döntőért, de becsülöm benned, hogy kizárólag magadat hibáztattad, segáz, van még úsznivalód!, Katinka, Gergő - szép helytállás volt, Dani - hajrá!

Vívás: ismét villant a magyar kard, amikor ezeket a sorokat írom, Szilágyi Áron elődöntős, reméljük a legjobbakat!

Pingpong: haladunk, haladunk..

Tenisz: Ági, ki kellett volna hagyni az olimpiát..

Vízilabda: srácok, mi volt ez? az aranyért jöttetek, vagy csak úszkáltok egy kicsikét? Montenegro ellen kapjátok össze magatokat, jó?

Torna: Krisztián, a frászt hoztad rám, Vid, szép volt! A döntő már megvan, ott mindenki nulláról indul, mindent bele!

Ilyen izgalmak mellett csak egy minimál ebédre volt energiám, de nagyon fincsi lett.

A recept a június GoodFoodból való.

Nyári serpenyős csirke

Hozzávalók:
- 4 csirkemell
- 2 ek liszt
- 1 ek olívaolaj
- 50 dkg újburgonya félbevágva (illetve a nagyobbak negyedelve)
- kb. 2 dl száraz fehérbor (kétszer jól meglöttyintettem)
- egy diónyi kéksajt
- 1 konzerv kukorica (34 dkg)
- 20 dkg (egy kis doboz) koktélparadicsom félbevágva
- 1 tk őrölt rozmaring (természetesen lehet friss is, nekem nem volt)
- 1 tk kakukkfű (lásd egy sorral feljebb)

Elkészítés

Hintsük meg a csirkemellet egy kis liszttel, sóval és borssal. Egy nagyobb serpenyőben melegítsünk olajat, fehérítsük ki a husit, majd tegyük mellé a krumplit öntsük fel a borral, adjuk hozzá a kéksajtot, és a zöldfűszereket. Kb. 25 percit lefedve pároljuk, majd adjuk hozzá a kukoricát és a koktélparadicsomot, sózzuk, borsozzuk (érzéssel, nem kell sok), majd még kb. 5 percig főzzük fedő nélkül.

Jó étvágyat!

Ötkarikás tiramisu

Természetesen az olimpia ihlette a "művésznevét". 

Sajnos nem tudtam végignézni a nyitóünnepséget, nem sokkal azután, hogy bevonultunk a stadionba Biros Peti vezetésével (nem lesz meg a negyedik arany, Peti, miért neked kellett vinni a zászlót, eddig mindenki bukta az olimpiát, aki vitte, miért tetted ez velünk?-ez természetesen csak irónia, azért bízom Kemény Dénesben, de hát a statisztika, az statisztika..) bealudtam.

De amit addig láttam, az lenyűgözött rendesen! 

Kenneth Branagh hozta Shakespeare-t ahogy kell, Mr. Beant nem bírom, de ettől még jó volt, Beckham hozta saját magát (nem értem, miért hagyták ki az olimpiai csapatból? igaz, hogy már túl van a csúcson, de lélektanilag fontos lett volna, hogy ott legyen!), Ridley Scott hozta az Oscar-díjas látványvilágot. De a királynő mindent vitt! Biztos voltam benne, hogy nem hagyják ki a James Bond-poént, de azért ezt nem hittem volna! Nagyon tisztelem a királynőt (kár, hogy a családja olyan, amilyen, remélem, Vilmos és Kate új életet tud majd lehelni a monarchiába), de azt nem gondoltam volna, hogy ennyi humor és önirónia van benne! Remélem, legalább olyan sokáig fog élni, mint az édesanyja, az anyakirályné! Good save the Queen!

Nos, miután visszatértem a földre, akkor kicsit józanabbul az olimpiáról. A pekingi olimpia megnyitó után azt mondták, azt nem lehet überelni. Minden megnyitó után ezt mondják, és mindig tudnak tenni rá egy lapáttal. Nagyon jól eltalálták az arányokat, nem lett giccses, a történelmet, a multikultit mutatták, a zenére helyezték a hangsúlyt (személyes kedvencem a Bohém Rapszódia volt, de hát én köztudottan elfogult vagyok a Queen-el. Tudtátok, hogy amikor a zenekar a csúcson volt, egy rajongójuk csak annyit a levelére, hogy Anglia, the Queen. Természetesen a királynőnek adták oda először, aki saját kezűleg írta rá, hogy "ez Önöknek szól, the Queen", és elküldette a Queen zenekarnak? Ez annyira angol, nem?), arra, ami összeköt, nem arra, ami elválaszt. Fel van adva a lecke Riónak!

A következő néhány napban a sporté a főszerep, sokan mennek a mennybe, még többen megjárják a poklot, sokat fogunk szurkolni sportolóinknak, remélem, sokat fogunk sírni a Himnuszon (én egyáltalán nem vagyok érzelgős alkat, de mindig elbőgöm magam, amikor nekünk szól a Himnusz, vagyis a mi versenyzőnk nyakába akasztják az aranyérmet). Hogy hány aranyérem lesz? Az én tippem az, hogy 3 és 5 között. Bízom az úszókban, a kajakosokban (bár ez a kiválasztási folyamat elég kaotikusra sikerült, remélem, hozni fogják az elvárásokat a sportolók), a pólósokban (bár aggódom rendesen-na persze nem a zászlóvitel miatt, hanem az utóbbi tornák eredménye aggaszt, remélem, Kemény Dénes tudja, hogy mit csinál), Berki Krisztiánban, Pars Krisztiánban és persze minden olimpián van meglepetés-érem is. És nem csak aranyérem ragyog fényesen, hanem mindegyik másik is, mindenkinek jár az elismerés, aki a maximumot hozza ki magából! Sok szép élményt kívánok magunknak!

Hajrá magyarok!

Na de azért nem csak tévével él az ember, valamit enni is kell szurkolás közben, nem igaz?
A mai ajánlatom:

Baileys-fehércsoki tiramisu

Hozzávalók:
- 2 csomag babapiskóta
- 3 dl tej
- 1 dl Baileys
- 5 dkg barna cukor
- 1 tk vaníliakivonat
- 50 dkg mascarpone
- 10 dkg fehér csoki (5 dkg a krémbe, 5 dkg a tetejére)
- 1 tojás
- 2 ek kristálycukor
Elkészítés

A tojássárgáját a 2 ek kristálycukorral fehéredésig keverjük (nem érdemes bekapcsolni a robotgépet, elég a kézi habverő). Hozzákeverjük a szoba hőmérsékletű (ez fontos, ha hideg, akkor nem lesz sima a krém!).

Az 5 dkg fehércsokit gőz felett felolvasztjuk, és belekeverjük a krémbe. A tojás fehérjét habbá verjük és azt óvatosan belekeverem a krémbe. Ennyi volt a krém.

Felmelegítjük a tejet a vaníliakivonattal, valamint a barna cukorral. Ha felforrt, levesszük a tűzről, és hozzákeverjük a Baileyst.

Egy nagy doboz, jénai vagy tortaforma (kinek mi tetszik) aljára lefektetünk egy sor  Baileys-es  tejbe forgatott  babapiskótát (csak megforgatjuk és már vesszük is ki, mert különben el fog ázni a piskóta!), rámegy a krém fele, majd újabb mártott piskótasor, és a krém másik fele. 

És már meg is vagyunk, egy éjszakára mehet a hűtőbe, másnap reggel ráreszeljük a maradék fehércsokit és ehetjük is.

A recept INNEN

Jó étvágyat!

Egy kávéházi szegleten

Szerintem már kiderült rólam, hogy nagyon szeretem a századelő (nem a mostani, az előző) világát. Az 1900-as évek elején aranykorát élte a költészet, az írók a szellemi élet motorjai voltak. Életük központja a kávéház volt, ott alkottak (egyik írónkról máig él az a legenda, hogy egy kávéházi szalvétára írta az aznapi leadandó anyagot, elküldte az újság főszerkesztőjének, aki elküldte neki a kávéházba a járandóságát), gyakorlatilag ott éltek. Aztán jött a háború, és örökre eltűnt ez a kávéházi világ.  Majd a néhány évvel ezelőtt újra kinyitották a Centrál Kávéházat, amely igyekszik megidézni ezeket az időket. Sajnos még nem volt alkalmam elmenni a Centrálba, de a nemsokára esedékes szabadságom alatt szakítok rá időt, és alaposan körülnézek benne, és természetesen jól végigkóstolom a választékot.

Tavasszal már majdnem sikerült eljutnom, de sajnos egy leadási határidő közbeszólt, ezért végül nem jött össze. Nagyon sajnáltam, mert egy egyedülálló kísérletről maradtam le: a kávéház gasztrobloggereket kért fel arra, hogy alkosson fagyikat, és a vásárlók által legjobban kedvelteket felveszik a kávéház fagyimenüjébe.

Nagy örömömre nemrég felfedeztem, hogy felkerült néhány, a Centrálban tesztelt fagyirecept IDE.

Egyszerűen muszáj volt elkészítenem! Megérte, mert nagyon finom lett! Nem ez volt az utolsó fagyi, amit elkészítettem innen..

Likőrös kávéfagyi

Hozzávalók:

- 2  evőkanál kávélikőr

- 1,5 teáskanál őrölt fahéj

- 4 tojássárgája

- 11,5 dkg cukor

- 1,2 dl kávé

- 3 dl tejszín, felverve

Elkészítés

A feketekávéból és a cukorból szirupot főzünk (tűzre feltesz, felforral, kb. 4-5 percet forral), majd hozzáadjuk a kávélikőrt, és beletesszük az őrölt fahéjat is. 

A tojássárgájákat egy üstben simára keverjük, majd vízgőz fölött hozzákeverjük a kávés cukorszirupot. Jól összedolgozzuk, majd belekeverjük az enyhén felvert tejszínt.

Mivel nekem nincs fagyigépem (és nem is tervezem, hogy veszek), ezért egy dobozba öntöttem a krémet és négy órán keresztül fél óránként jó alaposan átkevertem villával.

Jó étvágyat!

Madarak jönnek, madarak jönnek..

Halál! Esőt permeteznek!

Na, ez persze csak írói túlzás volt, nem a madarak miatt esik nálunk az eső, de hát valamivel fel kellett vezetnem a madártejet, nem?

A család nagy kedvence a madártej (csak hogy érzékeltessem: dupla adagot készítettem, abból szegény húgoméknak csak egy kis doboznyi jutott, a többit záros határidő alatt elpusztítottuk atyámmal).

A hétvégén első alkalommal készítettem. Hogy eddig miért nem? A galuskák miatt: tuti biztos voltam benne, hogy nem leszek képes egy galuskát kiszaggatni, és felfőzni a tejben. Mivel szépen lassan kezdek kicombosodni gasztroügyben (már nem félek attól, hogy valami nem sikerül, inkább kipróbálom mire megyünk mi ketten: a recept és én), ezért úgy éreztem, most jött el az ideje, hogy szembenézzek a mumussal: a habgaluskával. Nos, a konklúzió: nem lettek szépségdíjasak a galuskák, de sikerültek. Első kísérletnek elmentek. Atyámmal viszont közöltem, hogy a mostani madártejet ossza be egy ideig, mert túl macerás. Belenyugodott (mit tehetett volna mást, most őszintén?).

A madártej készítést a következő életképpel tudom illusztrálni: szegény atyám éppen valami B-kategóriás filmet nézett volna, de én folyamatosan hallattam a hangom a konyhában (pl: ez a nyűves galuska minden csak nem galuska, ez szétfőtt, ja, nem mégsem, minek kezdtem bele ebbe.. stb.). Szóval, jól telt a szombat délutánunk. A film és a madártej készítés is happy enddel zárult: fincsi volt és elégedett voltam a galuskák átlagos küllemével is.

Eredmény: Zsuzsi:habgaluska: 1:0! Hajrá én! (bocs, de kezd eluralkodni rajtam az olimpiai láz..)

A recept Citromhabtól

Madártej

Hozzávalók:

 - 1 l tej

- 5 tojássárgája

- 10 dkg cukor

- 2 csapott evőkanál liszt

- 1 kávéskanál vaníliakivonat

A habhoz:

- 5 tojásfehérje

- 1 kávéskanál citromlé

- 1 teáskanál cukor

- egy csipet só

A tetejére lehet tenni mandulaforgácsot, mi nem szeretjük, ezért elhagytam.

Elkészítés

A tojássárgáját, a cukrot és a sót habverővel fehéredésig verjük. Hozzáadjuk a lisztet, a vaníliakivonatot és 1 dl tejjel csomómentesre keverjük.

Kemény habbá verjük a tojásfehérjét a cukorral, a sóval és a citromlével. Felforralunk 3 dl tejet, takarékra állítjuk a lángot, és evőkanálnyi adagokat szaggatunk a tejbe a habból (na, nem tudom leírni, hogy mit műveltem szaggatás címén, remélem, minél többször készítem, annál jobban fog menni), amelyet mindkét oldalán egy-egy percig főzünk, majd szűrőkanállal kiszedjük.

Nagyobb lábasba szűrjük a visszamaradt tejet, hozzáöntjük a maradék hideg tejet és felforraljuk.

Vékony sugárban, folyamatos keverés mellett, belecsurgatjuk a tojássárgás keveréket, és besűrítjük, vigyázva, hogy ne forraljuk fel (egyszer sikerült nagyon kicsapnom a tojást, nem szeretném még egyszer átélni, ezért vigyázok).

És készen vagyunk: kihűtjük a madártejet, reáhalmozzuk véres verítékkel életre hívott habgaluskánkat, beküldjük szundizni a hűtőbe egy éjszakára (ez a méreg, nem a cián: kibírni másnap reggelig..). 

Leülünk és csak esszük, esszük, esszük..

Jó étvágyat!