Áfonyás sajttorta

Megérkezett a nagy meleg, eljött a sütés nélküli sütik ideje.

Már régen kacérkodom egy sajttorta elkészítésével, a problémám az volt, hogy nem szeretem a túl intenzív sajtízt, ezért olyan receptet keresek jó ideje, ami ugyan a klasszikus new yorki sajttortára (keksz alap, irgalmatlan mennyiségű Philadelphia krémsajt) hajaz, de mégis van benne valami olyan íz, ami elnyomja a sajtot.

Aztán a zöldségesnél láttam nagyon szép áfonyát és egy előző újság elolvasása után előbukkant a komódomon a júniusi BBC Good Food június címlapja. A hétvégi süti kiléte ebben a pillanatban el is dőlt.

Hozzávalókat beszereztem és tegnap du össze is dobtam. Egyáltalán nem bonyolult a recept, íme:

Fehér csokis sajttorta áfonyaöntettel

Hozzávalók:
Az alaphoz:
- 1 csomag zabkeksz (én simával készítettem, de lehet kókuszos, csokis is)
- 10 dkg olvasztott vaj
A krémhez:
- 30 dkg fehér csoki
- 20 dkg lágy, natúr krémsajt (én Philadelphiát használtam a feeling miatt, de lehet bármilyen)
- 2,5 dkg porcukor
- 5 dl tejszín
Az áfonyaöntethez:
- 35 dkg áfonya
- 10 dkg porcukor

 Elkészítés:

 Tegyünk egy 26 cm-es tortaforma aljára sütőpapírt. A kekszet daráljuk finomra (én mozsárban törtem össze, lehet Nigellásan sodrófázni, kinek mi tetszik), és keverjük össze az olvasztott vajjal. Öntsük a tepsi aljára és egyenletesen nyomkodjuk le (én kézzel tapicskoltam, de lehet úriasan kanállal, fakanállal is - ha nem akarjuk felébreszteni a bennünk mélyen alvó kisgyereket). Amíg a sajtkrémet elkészítjük, tegyük hűtőbe.

Olvasszuk meg a fehér csokit gőz fölött (én tettem bele egy tk vaníliakivonatot, de ez opcionális), és hűtsük ki. Keverjük össze a sajtkrémet a cukorral, majd forgassuk bele az olvasztott fehér csokiba. A tejszínből verjünk habot, és óvatosan keverjük bele a sajtkrémbe. Öntsük rá a krémet a kekszalapra és tegyük hűtőbe minimum 2-3 órára (az egy éjszaka a tuti).

Tegyük az áfonyát, a porcukrot és 4 ek vizet egy kis lábosba, és lassan melegítsük fel, amíg a cukor felolvad és az áfonya megpuhul (ne főzzük szét!). Kanalazzuk ki egy külön tálba az áfonyát, és csak a szirupot főzzük egy kicsit sűrűbbre további 5-6 percig. Ha kész, öntsük vissza az áfonyát a szirupba, hűtsük ki és tegyük hűtőbe.

Másnap reggel meleg vízbe mártott (csap alá tartott) késsel vágjuk körbe a tortát, és öntsük rá az áfonyaöntetet.

Kérném megcsodálni a fenti képen a tortatálamat. Szép, ugye? Papírból van, a netről rendeltem. Amikor kicsomiztam, hogy akkor most tálra tesszük a szép tortát és szépen fényképezünk, akkor kétségbeestem: ott feküdt előttem egy kerek lap és két rockos külsejű papírdarab. Hogyan lesz ebből tortatál? Mit csinál a háromdiplomás, intelligensnek mondott (és szerény) hősnő: "apa, gyere!" Apa jön, ő sem érti, majd kér egy képet a netről a kész tortatálról, és két mozdulattal összerakja! Be vagyok ájulva! Ezt miért nem örököltem?

Én nem kapok a tortából?

Bizony nem kapott! A család legkisebb tagja teljesen el van kényeztetve, de édességet nem kap! Árt a fogacskáinak! Általában be szoktam dőlni ezeknek a szép gombszemeknek, de ebben a tekintetben hajthatatlan vagyok (az esetek 90%-ában, szerintem, ez jó arány, nem?)

Jó étvágyat!

"A" kakaós tekercs

Szép adag kakaós tekercs, ugye?

Nos, ez átmeneti állapot, holnapra valószínűleg morzsa sem marad belőle.

Nagyon régen keresem már "a" kakaós tekercs receptet, úgy tűnik most megtaláltam: foszlós, nagyon csokis, pont jó! Naná, hogy Limarától származik a recept (ki mástól?). Annyira elégedett vagyok vele, hogy valószínűleg ki fogom próbálni a vajas tésztás kakaós csigáját is (na nem ebben a dög melegben, majd valamikor ősszel). Tőlem ez nagy szó, ugyanis nem nagyon bírom a hajtogatós tésztákat, de van az az íz, amiért megéri!

Ne is vesztegessük tovább a karaktereket, íme a recept:

Hozzávalók:

- 50 dkg liszt
- csipet só
- 3 ek cukor
- 1 egész tojás
- 1 tojás sárgája
- 2,5 dl tej
- 2 dkg élesztő
- 8 dkg  olvasztott vaj
Töltelékhez:
 - 5 dkg vaj
- cukrozatlan kakaópor
- porcukor

Elkészítés:
Az élesztőt megfuttatjuk a tejben (mikróban tejet langyosít, kis kanál cukrot belekever, élesztőt belemorzsol, megvárja, amíg habosodik a cucc)
A hozzávalókból tésztát gyúrunk, és duplára dagasztjuk (kb. fél óra) - én ilyenkor szoktam elmenni kutyát sétáltatni, többieknek szabadprogram erre az időre.
Kétfelé veszem a tésztát, és lisztezett deszkán kinyújtom.
A töltelékhez felolvasztjuk a vajat és egy ecsettel elkenjük a kinyújtott tésztán. Egy szűrőn keresztül meghintjük kakaóporral (ne sajnáljuk!), majd porcukorral (azt se, egyszer élünk, majd letornázzuk!).
Ezután bejgliszerűen feltekerjük a tésztát,  szeletekre vágjuk (nem tudok centit mondani, én érzésre szoktam vágni, ahogy esik, úgy puffan) és  sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk a csigákat, ahol újabb 30 percig pihiznek.
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és kb. 20 perc alatt készre sütjük a csigákat. Egy csésze tejet felmelegítünk a mikróban egy tasak vaníliás cukorral. A kisült csigákat azonnal, még forrón megöntözzük a vaníliás tejjel.

Jó étvágyat!

Együnk kalácsot!

Ettünk, már el is fogyott.

Na de nem én lennék, ha ennyi lenne a bejegyzés.

A gasztronómia mellett a másik szenvedélyem a történelem, úgyhogy nekem sokszor egy fincsi étekről valami történelmi adalék is eszembe szokott jutni.

A tegnap este sütött kalácsról a következő idézet jutott eszembe:

"Nincs kenyerük, miért nem esznek kalácsot!"

Na ki mondta ezt? Marie Antoinette? Mindenki ezt hiszi, de ez egy hatalmas tévedés! Sohasem mondott ilyet!

De a történelmet a nyertesek írják, ezért lett szegény Mária Antoinette-ből az "osztrák nőből" csalfa, pénzköltő, országrontó cafka. Egyik sem volt igaz rá, de ez valahogy nem jutott el a köz fülébe. Milyen furcsák vagyunk mi, emberek: a rosszat mindenkiről elhisszük, a jót nem látjuk, és vakon hiszünk a történelemkönyveknek. Pedig az a bizonyos történelmi távlat már elmúlt (vagyis meghalt már mindenki, akinek érdeke volt besározni a francia királynét), de annyira jól működött a propaganda, hogy máig tart a hatása. 

Röviden összefoglalnám a szerencsétlen sorsú királynőről rendelkezésre álló tényeke.

Tehát helyezzük magunkat a történelmi korba: Mária Terézia megvan? 1740-től 1780-ig osztrák császárnő, magyar királynő. Pragmatica Sanctio, "életünket és vérünket", 16 gyerek. A 16 gyerek egyike volt Mária Antónia. Mária Terézia felvilágosult királynő volt ( nagy mákunk volt vele, járhattunk volna sokkal rosszabul is, a kor uralkodói általában zsarnokok voltak, ő nagyon is jól igazgatta birodalmát-az emberi gyengeségei mellett is), de elsősorban királynő volt és nem anya: bármennyire is szerette a gyermekeit, szívfájdalom nélkül férjhez adta/megnősítette őket, ha a birodalom érdeke úgy kívánta. Mária Antoinette-et a francia király fiának ígérték. Gondolkodjunk egy kamasz kislány fejével: Bécsben született, szerető családi körben élt, majd hirtelen kiszakították az ölelő burokból és elküldték egy teljesen idegen világba, idegen emberek közé.

A francia udvar teljesen más volt, mint a bécsi: nem volt melegség, családi szeretet, a ruhák, a kalandok, a szórakozás fertőjében élt az uralkodó család, XV. Lajossal, az akkori francia királlyal az élen. A trónörökös, a kis Lajos szintén kamasz volt még, rá szerencsére nem hatott az udvar felszínes világa. Magának való, csendes fiú volt, akinek a mániája a lakatosmunka volt: művészi igényű lakatokat készített, néhány fennmaradt belőlük, ha valaki Párizsban jár, érdemes megnézni őket. Tehát Lajos egy tök normális srác volt, akinek az volt a tragédiája, hogy ő volt a trónörökös. Nem uralkodásra született: boldog életük lehetett volna Mária Antoinettel, ha egy "egyszerű" nemesi család életét élhették volna. De nem élhették. A fiatalok hamar összebarátkoztak, jól megvoltak egymással. Az, hogy hét évig nem hálták el a házasságot Lajos egészségügyi problémája miatt, erősen kétséges, de jól rámutat, hogy akkoriban is hogy imádta mindenki a pletykát: ami ma a Story, Best, Hot, akármi, az akkoriban az udvari pletykafészek volt. Ami tény: élték az aranyifjúság életét, nem sokat gondoltak az uralkodási terhekre. Aztán meghalt a király. Egy bálon tudták meg az ifjak, hogy itt a vége a bulinak, jön az uralkodási meló. A korabeli leírások szerint megfogták egymás kezét, ránéztek egymásra, és ezt mondták: "túl fiatalok vagyunk ehhez". Szerintem biztos nem ezt mondták, de jól hangzik. A király nagyon komolyan vette a feladatát, mélyen hitte, hogy ő azért él, hogy jobbá tegye népe életét. A feslett életnek, a XV. Lajos féle kicsapongásoknak egy csapásra vége lett, a királyi csalás példás életet élt: a király uralkodott, a királyné reprezentált, nevelte a gyerekeket (nem, nem két gyermekük volt, hanem három, de az elsőszülött fiú kiskorában meghalt), na jó, néha kirúgott a hámból, de ennyi: nem verte el ország pénzét, a francia királynői rangjához képest viszonylag szerényen élt. Még a nagy szerelmet is megélte: na, nem a királlyal (jól működő házasságban éltek, de a szenvedély nem volt erős oldaluk), hanem Fersen svéd nagykövettel. Hogy meddig jutottak, az legyen az ő dolguk, nekünk semmi közünk hozzá. 

Egy másik korban boldogan éltek volna, de nem volt szerencséjük:  változott a világ, változott az emberek gondolkodása, és ami a legrosszabb: változott a klíma is, ezért Franciaországra nagy éhínség köszöntött. (a nagy francia forradalom ugyanis éhséglázadásnak indult, nem forradalomnak, ha lett volna mit enniük az embereknek, soha nem lázadtak volna fel törvényes királyuk ellen, aztán történt, ami történt..).

Tehát kitört a forradalom. És Lajos elkövetett egy nagy hibát: nem lövetett a népére. Nem volt ugyanis zsarnok, hanem a népe atyja (nem akarom dicsőíteni, nem volt szent, de tényleg jószándékú volt). Na, ezt jól megköszönték neki: fogságba vetették a családdal együtt. Meg is szökhettek volna (romantikusok figyelmébe: Fersen szervezte a mentőakciót), de a király közölte, hogy ő a népével marad, Mária Antoinette pedig közölte, hogy ő pedig a férjével és a gyermekeivel marad. Tehát maradtak. Nem volt jó döntés, de az ő döntésük volt. A király bátran halt meg, ahogy a királyné is. A kisfiúk valószínűleg szintén meghalt (ha élt volna, Robespierre-ék felhasználták volna a túlélésük érdekében), a lányuk túlélte, de nagyon szomorú élet jutott neki, úgy tűnik, a család el volt átkozva (ezoterikus érdeklődésűeknek: rossz volt a karmájuk). 

A tények szomorú dolgok, ugye?

De ne szomorkodjunk tovább, evezzünk finomabb vizekre:

Mézeskalács

Hozzávalók

- 30 dkg liszt

- 1 dl tej

- 2 dkg élesztő

- 5 ek cukor

- 7 dkg vaj

- 3 tojás sárgája + 1 a teteje lekenéséhez

- reszelt citromhéj (nekem nem volt itthon citrom, 1 tk citromlevet használtam)

- 1 ek méz

- 1 tk mézeskalács fűszer

- a tetejére: kristálycukor

Elkészítés:

 Az élesztőt felfuttatjuk a tejben (tejet mikróba betesz, meglangyosít, kis kanál cukrot belekever, élesztőt belemorzsol, vár, amíg habosodik).

A hozzávalókat összegyúrjuk, duplára kelesztjük (kb. félóra). Lisztezett deszkára borítjuk, három részre osztjuk, hurkákat sodrunk belőlük, összefonjuk, kenyérformába beletesszük, a tetejét megcukrozzuk, valahogy így:

Duplájára kelesztjük (kb. fél óra). 210 fokra előmelegítjük a sütőt, behelyezzük a megkelt kalácsot, és kb. 25-30 percig hagyjuk szolizni. Így fog kinézni:

És a mai reggelim:

Jó étvágyat!

A receptet a kalács csoportban tették közzé (sajnos nem tudok kicsoda, de köszönöm neki!

Egyszerűen nagyszerű!
avagy a tejbegríz dicsérete

Jól néz ki a mai reggelim? Szerintem is!

A reggelizési szokásaim nagyon uncsik: hétköznap barna kenyér felvágottal, paprikával, paradicsommal és teával. Csütörtök du sütök egy péksütit, azzal elvagyok hétvégén.

Reggel elég nehezen mászok ki az ágyból (egy teljes emeletet kell lejönnöm, kész rémálom! - ennél már csak az rosszabb, mikor torna után - atyám legnagyobb derültségére-felkúszom az emeletre..), vagyis 5 percnél többet nem áldozok arra az életemből, hogy összeálljon a reggeli.

Ez a hét azonban kivételes hét: az M7-esnek és a magassarkú szandálnak köszönhetően minimálfunkción tudja csak szegény két lábam ellátni feladatait: borzalmasan fájnak az izmaim (egy életre megtanultam, hogy cserecipő nélkül városon kívül nem vezetek!), vagyis torna storno, vagyis az estéim szabadok (szabadon felpolcohatom bárhová a lábam..). Tegnap azért megpróbáltam eleget tenni gazdai kötelességemnek és elmentem a kutyussal sétálni. Nekem óráknak tűnt (ma ki is marad, a legkisebb - ő a kutyus-, így járt, cserébe dupla dögönyözést kap), de közben kitaláltam, hogy kínjaimat azzal fogom enyhíteni, hogy tejbegrízt készítek reggelire - és azért kell este elkészíteni, hogy reggel ne menjen vele az idő (vacsizni nem szoktam, csak egy gyümijoghurtot- áldott életmódváltás!). A gondolatot tett követte (persze felvetődhet a kérdés, hogy miért kevergek a konyhában, ha úgyis fáj a lábam? Egyszerű: nem tudok sokáig a hátsó felemen maradni, megőrülök a folyamatos fekvéstől. - csak a poén kedvéért mondom el: természetesen magas sarkú cipőben megyek dolgozni - 160 cm magas vagyok és hiúság, Zsuzsi a neved!)

Mielőtt megosztom a szerintem mindenki által ismert receptet, egy kis tejbegrizológia Baráth módra:

Mindig is szerettem a tejbegrízt, elég gyakran készült nálunk. A papám úgy készítette, hogy hatalmas csomók voltak benne, (fogalmam sincs, hogyan csinálta, de nagyon jól nézett ki és finom volt). Amikor én először próbálkoztam vele, azt gondoltam sima ügy: tejet felforral, grízt és cukrot belerak. Na, persze, ahogy Zsuzsika elképzelte: egy betonkemény masszát kaptam. Miután kidühöngtem magam, XXI. századi módszerhez folyamodtam: rávetettem magam a netre, és elkezdtem receptet keresni. Az első recept nem volt jó, a második, a harmadik sem volt az igazi.. Aztán rátaláltam a nekem tökéletesre (www.desszert.eu).

Azt még el kell mondanom, hogy nálunk a tejbegríz kizárólag kakaóval fogyasztható, a fahéj és főleg a lekvár szóba sem jöhet! (ha még nem mondtam volna: nálunk mindenki akut csokoholizmusban szenved).

Akkor lássuk a "tökéletes" tejbegríz receptet

Tejbegríz

Hozzávalók (4 főre elvileg, de ez nálunk 2 főre elég)

- 1 l tej

- 1 csipet só

- 13 dkg búzadara

- 8 dkg kristálycukor

- 2 teáskanál vaníliaeszencia

Elkészítés:

Rém bonyolult: a tejet felforraljuk. A cukrot és a búzadarát összekeverjük. Ha felforrt a tej, utána takarékra tesszük a lángot, és folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a cukros-búzadarás keveréket, valamint a vaníliaeszenciát. Addig keverjük a cuccot, amíg be nem sűrűsödik.

Íme:

 

Kihűtjük, ellenőrizzük a minőséget (nehogy már rosszul kezdődjön másnap a reggel, fő a megelőzés!), aztán éjszakára hűtőbe tesz. Másnap reggel kicsit benyomjuk a mikróba, és jól megkvikkeljük:

Jó étvágyat!

Ui: természetesen ma délután sem tudok nyugodtan ülni a hátsó felemen, most éppen kalácsot sütök..

cirip, cirip

Kinek ismerős a hely?

Nos, nem vagyok gasztrosznob, de erre az étteremre bizony nagyon kíváncsi voltam!

Sajnos, a családom sajnos nem vevő a gasztrotúrákra, egyedül pedig nem túl izgi étterembe menni, ezért eddig a Kistücsök nekem kimaradt. A másik nagy problémám az, hogy eddig a jogsim csak városon belül volt érvényes (vagyis Tatabánya-Tata viszonylatban elvagyok, de ennél messzebb még nem merészkedtem autóval egyedül, Pesttől pedig egyenesen kiver a víz vezetésügyben). Nos, idén karácsonyra kaptam egy GPS-t atyámtól (na ki használta először, na ki? hát nem én..), és szentül elhatároztam, hogy idén a gépi segítséggel elindulok felfedezni a "világot" autóval.

Teljesen váratlanul futott össze a két szál: nemrég rábukkantam Travellina blogjára facebookon, és mit látok egy nap nála: telekocsit szervez a Kistücsökbe! (vagyis többen megyünk néhány autóval). Másodpercet nem gondolkodtam, azonnal jelentkeztem. És azt is elhatároztam, hogy én fogok vezetni! Nem tudom leírni atyám arcát, mikor ezt előadtam..

Nos, a gasztrotúra időpontja véglegesedett, én pedig egyrészt örültem, hogy megyek, másrészt eléggé kétségbe voltam esve vezetésügyileg. A találkozó a BAH-csomópontnál lévő benzinkútnál volt, vagyis fel kellett mennem Pestre autóval! Volt nálunk minden: többször szájba rágott sávváltások, papírrajz, "apa, legyél telefonközelben!", stb. Ki kell emelnem kedvenc húgom segítségét a GPS használatával kapcsolatban (azért csak alapfunkción tudom használni a kicsikét, be tudom állítani, hogy hová akarok menni és ennyi, tőlem már ez is csúcsteljesítmény!).

Nos, felvirradt a nagy nap. A húgom volt olyan rendes, és beállította a GPS-t a BAH-csomópontig. Hát, mit mondjak, jó ez a ketyere, de a frászt hozta rám azzal, hogy folyamatosan le akart küldeni a pályáról minden lejárónál (gondolom, ezt valahol át lehet állítani, de hát még nem vagyok azon a szinten..). Viszont nagyon jól tud navigálni a sávok között (pestieknek nem ér röhögni, én frankón tudok tömegközlekedni Pesten, de mindig rosszul vagyok attól, hogy autóval rossz sávba tévedek, és akkor mi lesz velem? Hogyan találok ki abból a betonrengetegből?). Na szóval, lefolyt rólam egy liter víz, de benavigáltam magam a benzinkútra! Büszkén hívtam atyámat, hogy megcsináltam! Egy nagy lépéssel előre a Pestjáró úton! 

Rövidesen összejött a kis csapat, bemutatkozás, kis dumcsi stb. Egy nagyon kedves hölgy lett az utasom, aki egyrészt tudta az utat a Kistücsökbe (GPS-t gyorsan kiiktattuk), másrészt szakmai életünk keresztezte egymást, ezért nagyon jót beszélgettünk a Balcsi felé, gyorsan repült az idő. 

Leparkoltunk, és a következő kép tárult elém, amikor beléptem a terasz kapuján:

Azonnal megtetszett a hangulat: mediterrán, barátságos, olaszos.

Kis csapatunk már izgatottan várta a kulináris élményt:

Nem kis problémát okozott választani az étlapról.

Végül nagy nehezen sikerült, leadtuk a rendelést. 

Nyitásnak kaptunk egy kenyérválogatást:

Az a kalács (alsó sor, balra)! Omlós, foszlós, jajjjj! Répás kenyér (kalács mellett): nagyon jajjj! A tökmagot nem szeretem, ezért a tökmagos kenyeret kihagytam, "sima" kenyérrel kárpótoltam magam. 

Aztán jött az üdvözlőfalat:

Karalábéágyon húsfalatok. Én nem szeretem a karalábét, de ez nagyon ott volt a szeren!

Nem vagyok oda a levesért, ezért azt nem rendeltem (mai agyammal az édesköményes levest azért kipróbálnám, na de majd legközelebb!), ezért a többiek által rendelt levesekről készítettem képet:

Édesköményleves

Uborkaleves

Nem kóstoltam meg őket (tényleg nem szeretem a levest!), de természetesen már a leveseknél és az előételeknél elindult a körbekóstolás. Mennyei ízharmóniákban volt részünk. Az én kedvencem a májkrém volt levendulazselével. Erről sajnos nincs kép (még nem vagyok gyakorlott ebédfotós, ezért inkább kóstoltam, mint fényképeztem).

Aztán kihozták a főételt. Én mangalica lapockát rendeltem lecsós kuszkusszal. 

Jól néz ki, ugye? És milyen finom volt! Én ilyen finom lapockát még életemben nem ettem: omlós volt, teljesen más volt az íze, mint a marhahúsnak (először ettem mangalicahúst), kicsit "vadabb", de nagyon finom volt. És a lecsós kuszkusz! Nem volt lecsóíze, inkább olyasmi íze volt, mint amikor a galuskát összekeverjük a paprikással (na persze, ennél sokkal lágyabb ízt lehetett érezni..). Komolyan mondom, ilyet finomat még nem ettem! (pedig megvolt már Párizs, Oslo, London, stb.).

Ismét körbekóstolás hegyek, mindenki evett mindent. Sajnos itt is csak a fentieket tudom ismételni: inkább ettem, mint fotóztam. Azért egy-két pillanatkép készült:

Atyám kedvéért meg lett örökítve a csülök is:

Természetesen már alig éltünk, annyira teleettük magunkat, de még jött a desszert!
Én madártejet rendeltem, íme:

A vaníliaíz szinte felrobbantotta az ízlelőbimbóimat! Nincsenek rá szavaim! Isteni volt.
Ez a málnás finomság vitathatatlanul a társaság kedvence volt:

Az étkezés lassan a végéhez közeledett.
Mielőtt elbúcsúznánk a Kistücsöktől, az étteremről (helyesebben a teraszáról)  néhány kép:

 És akkor a vendéglátóink:
 Ez a joviális úr bizony nagyon keményen szemmel tartotta a pincéreket, és teljes odaadással figyelte a vendégeket.

A nagyon kedves pincérünk:

És a séf! Volt olyan kedves, hogy beszélgetett velünk egy keveset.

Az étkezés sajnos lassan véget ért, jókedvűen búcsúztunk.

A derű Lepsénynél még megvolt, de aztán..

Reggel felborult egy kamion az M7-esen, de nem izgultam, gondoltam délutánra már nem lesz dugó. Na ja, hinni a templomban kell...Oltári szerencsém volt, mert éppen a lepsényi kilométerkő előtti pihenőben tudtam tankolni (ennyire kezdő vagyok távautózásban, nem tankoltam tele az autót, amikor elindultam!!), mert alig jöttünk ki a pihenőből, átmenet nélkül egy iszonyatos dugóban találtuk magunkat. A 84-es kilométerkőtől a 67-ig vagy lépésben haladtunk, vagy sehogy. Nem kívánom senkinek. Mivel a rádióadók csak azt ismételgették, hogy még tart a kamion műszaki mentése (reggel óta!), kérik az autósok türelmét, atyám a netről látott el infókkal. Délután 5-kor indultunk Balatonszemesről, este 8 után értünk a 67-es kilométerkőhöz. 3 óra araszolás magassarkú szandálban! Eredmény: ma reggel teljesen bedurrant a lábam, alig tudok menni, remélem, holnapra javul a helyzet. 

El nem tudom mondani, milyen érzés volt az araszolás után repülni Pest felé! Gyorsan visszaértünk a benzinkúthoz, elbúcsúztam kedves útitársamtól (aggódó apukát felhívtam, hogy már Pesten vagyok, nemsokára érkezem), és szó szerint repültem hazafelé! (hangyányit gyorshajtottam). Ja, és Pestről GPS nélkül jöttem haza! Este fáradtan, mégis jóleső érzéssel értem haza: jó volt a társaság, a Kistücsök jóhíre megérdemelt, én pedig az országutak vándora lettem! Atyám vére nem vált vízzé bennem! (ki sem lehet robbantani az autóból, már többször bejárta az országot autóval munkaügyben oda-vissza, és akkor a külföldi útjairól nem is beszéltem!)

Összességében ez egy szép nap volt, az M7-es megpróbáltatásait megszépítette a kaland élménye, Kistücsök, jövök még!

Balesetes cseresznyés pite

A tegnapi napom tüzesre sikeredett. Tüzesen nézett le a nyári nap sugára a Baráth lányra, ezért a hűvös házban tartózkodott (szegény kutyus sétátalan már pár napja a meleg miatt, azzal kárpótolja magát, hogy ki sem lehet robbantani a hűvös házból) és olvasott. Ezen tevékenysége nagyban befolyásolta a sütisütés tervezett rendjét.

A tegnapi terv csokis pavlova volt, tetején tejszínhabbal, cseresznyével. A csokis habcsók rendben elkészült, bekerült a sütőbe, ahol kb. 60 percig kellett tartózkodnia. Hősnőnk ezen időt azzal töltötte, hogy belemerült egy nagyon izgi könyvbe (nem, Dávid Veron már kipipálva, most Steve Berry van műsoron). Gyorsan peregtek a percek és az oldalak. Egy izgalmas könyvbeli helyzetben egyszer csak vissza kellett térni a valóságba: füstszag terjengett a konyhában. Könyv gyorsan lecsap, sütőhöz odarohan és elborzad: szegény pavlova szénné égett állapotban leledzik.  Némi átkozódás, majd jó nagy vigyorgás után (mondanom sem kell, nem ez az első eset, hogy így járok, de ha jó könyvet olvasok, akkor nálam elsüllyed a tér és az idő) már csak a következő problémát kellett megoldani: van egy emberes adag cseresznye a hűtőben, valamit kellene kezdeni vele. Szerencsére még az asztalon volt a Stahl-könyv, amelyből a narancsos kávéhab receptjét kiírtam, gyorsan végiglapoztam és találtam benne egy villámgyors receptet.

Íme:

Cseresznyés calfoutis

Hozzávalók:

- 30 dkg kimagozott cseresznye (befőtt is lehet)

- 6 tojás

- 10 dkg cukor

- 1 citrom reszelt héja

- 1 vaníliarúd (én egy tk vaníliaaromát használtam)

- 10 dkg finomliszt

- 1 púpos kávéskanál (fél csomag) sütőpor

- 1,5 dl tejszín

- 1 dl tej

Elkészítés

 A sütőt előmelegítjük 200 fokra, és kivajazunk egy gyümitortaformát.

A cseresznyét beleszórjuk a tortaformába (ha van otthon cseresznyepálesz, akkor lehet hozzáadni két evőkanállal, nekem nem volt). 

Ezután egy rettenetesen megerőltető konyhai művelet következik: a tészta minden hozzávalóját bepakoljuk a turmixgépbe, megnyomjuk a gombot, és hagyjuk dolgozni a gépet. 

A csomómentes tésztát egyenletes rétegben a cseresznyére öntjük és a sütit 30 perc alatt megsütjük. 

A tetejét érdemes megszórni fahéjas porcukorral, de anélkül is finom.

Jó étvágyat!

Kriminális briós

Alapvetően nem vagyok oda a krimikért. Nem olvastam Agathe Christie-t, Maigret felügyelő is kimaradt.

Sherlock Holmes az más! Okos, intelligens (beképzelt állat, drogfüggő), brilliáns! Imádom. Sajnos, amikor Londonban voltam, kimaradt a múzeuma (nem baj, majd legközelebb megnézem!). A tévésorozat - kizárólag Jeremy Brett-el!- nagy kedvencem. Robert Downey Jr. is nagyszerű volt Guy Ritchie filmjében (a második rész nagyon rossz, de az első nagyon jó!).

Kábé ennyi. Magyar krimiket meg aztán végképp nem olvastam. Mostanáig.

Egy ismerősöm felhívta a figyelmemet Baráth Katalinra. Helyesebben a könyveire. Nem volt kedvem elolvasni a könyvet - mit kezdjek egy magyar krimivel, amikor nálam van Sherlock és slusz?-, de  lájkoltam a facebook-oldalát, és olyan jó szöveget nyomott, hogy kíváncsi lettem.

Elbattyogtam a könyvtárba és kivettem A fekete zongorát. Elkezdtem olvasni, és úgy maradtam. A Monarchia éveiben vagyunk, az 1910-es évek elején. Ókanizsán Dávid Veron könyvesbolti eladó kisasszony éppen a leendő regényét írja a pult alatt, amikor egyszer csak beesik hozzá a falu bolondja- késsel a hátában. Felbolydul a kisváros élete, elindul a nyomozás, melyben a cserfes Veron viszi a prímet. Igazából nem a sztori volt az, ami megragadott, hanem a regény hangulata. Nagyon jól ötvözi a békebeli monarchia  világát és a jelenkori szórakoztató irodalom iránti elvárásokat (jó szöveg, humor, love). 

Azóta megvettem a második és a harmadik regényt is. A türkizkék hegedűben Veron már budapesti zsurnálhölgy, és belekeveredik egy gyermeklopási ügybe, melynek következtében végigrohan a Monarchián, a gyógyfürdők és a nagypolitika világába is belekóstol. A borostyán hárfában hazatér Ókanizsára, a barátnője esküvőjére. Mivel ez a lány vonzza a bajt, ismét gyilkossági ügybe keveredik.

A második könyv a legizgalmasabb, a harmadik könyv a  legszórakoztatóbb a trilógiából.

Az írója (csak névrokonom) végzett történész, ezért a könyvek legnagyobb erőssége a történelmi háttér bemutatása (van itt minden, Ady - még Poirot is Bp-re látogat!-, mozi, stb). Mivel gyors egymásutánban olvastam ki a könyveket, ezért tisztán látszik, ahogy fejlődik az író jellemábrázoló képessége, letisztul a stílusa.

Aki el akar andalodni a békebeli Monarchia szépségein (és el akar borzadni rútságain), jókat akar nevetni, izgulni egy szédült lányért, az ne hagyja ki a könyveket, érdemes elolvasni őket.

A harmadik kötetben többször megfordulnak a szereplők egy békebeli cukrászdában, ahol nagyon sok finomságot ettek. Ezért én úgy döntöttem, hogy megidézem a hangulatot magamnak egy békebeli brióssal. A recept leírásában ezúttal békebeli hangot fogok megütni (azért remélem, senki nem fog megütni ezért a kis nyelvi játékért!)

Békebeli briós

Hozzávalók (12 főre jutó adag lészen belőle)

 - kis véka liszt ( 45 dkg fehér liszt)

-  egy csipetnyi só

- egy bögre (2,5 dl) tej

- 1 teáskanál czukor

- kovászalap (2,5 dkg friss élesztő)

- 5 dkg vaj

- 1 friss házi tojás (szomorú utódnépeknek frisstelen bolti)

A tészta pirosítására (lekenéséhez)

- 1 tojássárgája

- kristályczukor

Elkészítés:

A Rózsi cseléd által az istállóból hozott friss tejet (kevésbé romantikus korban élők elmennek a boltba tejért) gáztűzhely melegében melengetjük (benyomjuk a mikróba kb. 30 perce), a tésztát életre keltő kovászt (kocka élesztő felét) krémesre keverjük a czukorral. A kamarából a bödönből hozott előírt mennyiségű lisztet öszve keverjük amaz sóval, majd reáöntjük az élesztős tejet, a lábasban megolvasztott vajat (saját korunkban szintén célszerű a mikró használata), és a tikok által ádott tojást (nekem mákom van, mert házi tojással süthetek-főzhetek, össze sem lehet hasonlítani a bolti tojással!) összeelegyítjük. Két karunk erejét megfeszítve tésztát dagasztunk belőle, majd reáterítjük monogramos konyhai kendőnket (nekünk jó lesz az alufólia is), majd 1,5 órán keresztül engedjük, hogy dolgát elvégezze az élesztőgombák sokasága.

Megkélt tésztánkat általgyúrjuk, 12 részibe osztjuk. Két tenyerünk segítségével hosszú nudlikat formázunk, majd feltekerintjük csigaalakzatba. Zsírral kikent tepsibe (mivel nálunk már kiment a divatból a zsír, használjunk sütőpapírt) sorakoztassuk fel brióshadseregünket, és 45-50 percig hagyjuk őket sorsukra.

Maris begyújtja a kemencét (mi előmelegítjük a sütőt 220 fokra), a brióstésztára egy evőkanál kútból húzott (csapból engedett) vízzel elkevert tojássárgájával megkenjünk, kristályczukorral emberesen megszórjuk, kemencébe (sütőbe) bétoljuk. Kb. 15-20 perc után a család elejibe tesszük.

Jó étvágyat!

A recept a tavaszi Szuflé magazinban jelent meg.

Önző pohárkrém

Miért önző? Mert magamnak készítettem. Ugyanis a narancs-kávé kombinációt sem atyám, sem a húgom preferálja (=soha nem fogja megkóstolni). Azért a sógorom kapott kóstolót. De alapvetően tényleg a saját örömömre készítettem. Nálam ez mindig úgy történik, hogy felkelek, és az első gondolatom az, hogy nekem ma narancsos-kávés ízvilágú valamit kell készítenem. Aztán a nap folyamán kitalálom, hogy mi legyen a valami. Sok ötletet elvettem (tegye fel a kezét az, aki ilyen melegben nekiáll komoly sütit sütni!), végül eszembe jutott, hogy nagyon régen készítettem az egyik Stahl-könyvből egy narancsos-kávés pohárkrémet.

Mielőtt leírnám a pofonegyszerű receptet, néhány aktualitás:

1. Fagyiügyek: mivel az első fagyim nagyon jól sikerült, ezért bátran nekiálltam a Juci által már elkészített, Nők Lapjában megjelent parféreceptnek. Természetesen akkorát égtem, mint a Reichstag. A tojás kicsapódott (pedig kétszer is nekiálltam!), a parféból nem lett semmi. Ma reggel végignyálaztam egy csomó infót a neten, és rájöttem, hogy mit rontottam el: ha az ember egy sima tojáskrémet készít, akkor csak addig kell sűríteni, amíg nem forr a tej (különben kicsapódik a tojás). Vagyis nem tehetségtelen vagyok, hanem tapasztalatlan, a kettő nem ugyanaz! Nos, mivel Baráthék Zsuzsiját nem abból a fából faragták, hogy az első kudarcnál feladja, ezért (ha nem közbe semmi), akkor jövő héten emelem a tétet: fagyitorta lesz (és nem is sima, egyszerűt néztem ki magamnak, majd meglátjátok, ha sikerül). Azért az önbizalmam helyretétele érdekében újra elkészítésre került a múlt heti nutellás csokifagyi-nagy tiltakozás nem volt.

2. Fociügyek: hát tényleg senki nem állítja meg a németeket az aranyig? (a görögöknek szurkoltam tegnap..)

3. Olimpiai ügyek: tutira nem lesznek aranyérmes a vizipólósok. Honnan tudom? Mert Biros Péter fogja vinni a zászlót a nyitóünnepségen, és eddig akárki vitte, soha nem nyert. Nem tudták volna odaadni valakinek, akinek esélye sincs az éremre? A kajakos balhék az agyamra mennek: nem műsort akarok látni, hanem aranyakat! A formaruhák nekem tetszenek, nem is értem a körülötte kialakult vitát: nem a ruha a fő, hanem a sportolói teljesítmény!

4. Gasztroügyek: holnap megyek a Kistücsökbe! Nagyon be vagyok parázva, mert életemben először fogok vezetni Pesten (a BAH csomópontnál lévő benzinkútnál van a találkozó). De hát egyszer mindent el kell kezdeni, nem? (Azért van GPS és az atyai telefonos segítség is rendelkezésre áll, tehát nem reménytelen a helyzet..)

Nos, ha mindenki képben van a mai hangulatomról, akkor íme a recept:

Narancsos kávékrém

Hozzávalók:

A narancsos kávékrémhez:

- 2 tojássárgája

- 5 dkg cukor

- 1 púpos evőkanál finomliszt

- 1 dl erős feketekávé

- 2 dl tej

- 1 narancs reszelt héja

A narancsos habhoz:

- 1,5 dl hideg tejszín

- 3 evőkanál narancslekvár

- 1 evőkanál rum

Elkészítés:

A tojássárgákat, a cukrot és a lisztet kézi habverővel összekeverjük egy kisebb edényben, majd folyamatos keverés mellett hozzáöntjük a feketekávét és a tejet. A keverékből takaréklángon 5-10 perc alatt sűrű krémet főzünk, folyamatos keverés mellett.

A megfőtt kávés krémbe szórjuk a reszelt narancshéjat, és megvárjuk, hogy kihűljön.

A krémet elosztjuk négy üvegkehelyben/tálkában/csészében, kinek mi tetszik és meg rákanalazzuk a narancsos habot. Ez úgy készül, hogy a hideg tejszínt robotgéppel félig felverjük, aztán a lágy tejszínhabot fakanállal összeforgatjuk a narancslekvárral és a rummal, végül néhány pillanatig még tovább verjük, amíg enyhén besűrűsödik.

Jó étvágyat!

A kelt tészta dicsérete

Dicsérni jöttem a kelt tésztát. Hát, nem is temetni.

Mi lenne velünk kelt tészta nélkül? Lefogynánk, végre. Nézegetnénk magunkat a tükörben, örül a lelkünk, hogy milyen ügyesek vagyunk, kezdünk megfelelni a szépségideálnak (mindig kikészülök attól, hogy a média szerint csak az 50 kilós zörgőcsontú kis gebék az ideálok: ha én jól érzem magam a bőrömben, elfogadom magam olyannak amilyen vagyok, akkor kit érdekel, hogy mit hord össze a sajtó?). Viszont hiányérzetünk támad: hová tűntek az életünkből az illatok, aromák, a jóllakottság érzése? (annak a mázlista kisebbségnek, aki még soha nem nyomott le komoly fogyókúrát: akkor lehet érezhetően fogyni, ha lemondunk mindenről, ami jó) Na ezt szerintem addig lehet csinálni ép ésszel, amíg be nem állunk egy olyan testsúlyra, ami elfogadható számunkra, majd szépen lassan vissza lehet csempészni a szépet és a jót az életünkbe kajaügyileg. Nem mindig, de néha belefér (végülis az a cél, hogy jól érezzük magunkat, nem pedig az, hogy a saját és szegény családunk idegeire menjünk a folyamatos nyavajgásunkkal, nem igaz?)

Kelt tészta ügyben nekem mindig életem első saját sütésű kakaós tekercse jut eszembe (ha még nem mondtam volna, nálunk ő a kedvenc péksüti): meleg volt, illatos, és nagyon finom! Az első saját sütésem!

Azóta péksütiben már egész jó vagyok (hála néked, Limara!), most kezdett el érdekelni az "egyéb" kategória: a kalács (na, majd elmesélem, hogyan próbálta szegény sógorom megtanítani nekem a hármas fonást..), a kenyér (azt még nem próbáltam, de a bloggerina kolléganők ínycsiklandozó fényképei hatására egyre inkább úgy érzem, még idén eljutok az elsőig..), és a zsemle.

Ez volt az első próbálkozásom zsemle-ügyben (na jó, a második, mert másodjára készítettem el recept tárgyát, de ugye az elsőnél még nem készült róla fénykép), és  nagyon elégedett vagyok az eredménnyel.

Mivel nem vagyok egy sima eset, természetesen nem sima zsemlével nyitottam, hanem egy turbózottal:

Rozmaringos-burgonyás zsemle

Hozzávalók 8 zsemléhez:

- 20 dkg burgonya

- 3 dkg vaj

- 3 dkg friss élesztő

- 40 dkg fehér liszt

- 1 teáskanál só

- 2-3 ág friss rozmaring (mivel én nem rendelkezem házi kiskerttel, ezért egy fél tk szárítottat használtam)

- 1 tojássárgája a kenéshez 

Elkészítés:

A krumplit kockázzuk fel, sós vízben tegyük fel főni. Mikor megfőtt, szűrjük le, a főzővizet tegyük félre. A krumplit passzírozzuk át a vajjal együtt, teljesen simára pépesítsük (nem esünk kétségbe, csak sima krumplipürét csinálunk tej nélkül). A főzővízből vegyük ki 1,2 dl-t, és amikor már csak langyos, keverjük benne krémesre az élesztőt.Adjuk a krumplihoz, majd szitáljuk hozzá (csak strébereknek, én simán bele szoktam önteni) a sóval elegyített lisztet, keverjük hozzá a felaprított rozmaringleveleket (szárított rozmaringot). Gyúrjuk össze alaposan a tésztát, dagasszuk 10 percen át (nekem nincs kenyérsütő gépem, nem is tervezem, a kézi dagasztásnak van egy feelingje, amiről nem akarok lemondani), majd fóliával takarva kelesszük legalább 1,5 órán keresztül (hát igen, ezt a zsemlét nem este érdemes elkezdeni, igazi hétvégi program).

Gyúrjuk át enyhén a tésztát, formáljunk belőle 8 zsemlét (na ez, nekem még nem megy, de gondolom kb. 20 év múlva a helyzet javulni fog) , és helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire, és kelesszük további 1 órán át (mondtam, hogy esti buli!).

Sütés előtt kenjük meg egy evőkanál vízzel elkevert tojássárgájával, és 220 fokra előmelegített sütőben süssük pirosra 20-25 perc alatt.

Jó étvágyat!

A recept a tavaszi Szuflé magazinból származik.