A kelt tészta dicsérete

Dicsérni jöttem a kelt tésztát. Hát, nem is temetni.

Mi lenne velünk kelt tészta nélkül? Lefogynánk, végre. Nézegetnénk magunkat a tükörben, örül a lelkünk, hogy milyen ügyesek vagyunk, kezdünk megfelelni a szépségideálnak (mindig kikészülök attól, hogy a média szerint csak az 50 kilós zörgőcsontú kis gebék az ideálok: ha én jól érzem magam a bőrömben, elfogadom magam olyannak amilyen vagyok, akkor kit érdekel, hogy mit hord össze a sajtó?). Viszont hiányérzetünk támad: hová tűntek az életünkből az illatok, aromák, a jóllakottság érzése? (annak a mázlista kisebbségnek, aki még soha nem nyomott le komoly fogyókúrát: akkor lehet érezhetően fogyni, ha lemondunk mindenről, ami jó) Na ezt szerintem addig lehet csinálni ép ésszel, amíg be nem állunk egy olyan testsúlyra, ami elfogadható számunkra, majd szépen lassan vissza lehet csempészni a szépet és a jót az életünkbe kajaügyileg. Nem mindig, de néha belefér (végülis az a cél, hogy jól érezzük magunkat, nem pedig az, hogy a saját és szegény családunk idegeire menjünk a folyamatos nyavajgásunkkal, nem igaz?)

Kelt tészta ügyben nekem mindig életem első saját sütésű kakaós tekercse jut eszembe (ha még nem mondtam volna, nálunk ő a kedvenc péksüti): meleg volt, illatos, és nagyon finom! Az első saját sütésem!

Azóta péksütiben már egész jó vagyok (hála néked, Limara!), most kezdett el érdekelni az "egyéb" kategória: a kalács (na, majd elmesélem, hogyan próbálta szegény sógorom megtanítani nekem a hármas fonást..), a kenyér (azt még nem próbáltam, de a bloggerina kolléganők ínycsiklandozó fényképei hatására egyre inkább úgy érzem, még idén eljutok az elsőig..), és a zsemle.

Ez volt az első próbálkozásom zsemle-ügyben (na jó, a második, mert másodjára készítettem el recept tárgyát, de ugye az elsőnél még nem készült róla fénykép), és  nagyon elégedett vagyok az eredménnyel.

Mivel nem vagyok egy sima eset, természetesen nem sima zsemlével nyitottam, hanem egy turbózottal:

Rozmaringos-burgonyás zsemle

Hozzávalók 8 zsemléhez:

- 20 dkg burgonya

- 3 dkg vaj

- 3 dkg friss élesztő

- 40 dkg fehér liszt

- 1 teáskanál só

- 2-3 ág friss rozmaring (mivel én nem rendelkezem házi kiskerttel, ezért egy fél tk szárítottat használtam)

- 1 tojássárgája a kenéshez 

Elkészítés:

A krumplit kockázzuk fel, sós vízben tegyük fel főni. Mikor megfőtt, szűrjük le, a főzővizet tegyük félre. A krumplit passzírozzuk át a vajjal együtt, teljesen simára pépesítsük (nem esünk kétségbe, csak sima krumplipürét csinálunk tej nélkül). A főzővízből vegyük ki 1,2 dl-t, és amikor már csak langyos, keverjük benne krémesre az élesztőt.Adjuk a krumplihoz, majd szitáljuk hozzá (csak strébereknek, én simán bele szoktam önteni) a sóval elegyített lisztet, keverjük hozzá a felaprított rozmaringleveleket (szárított rozmaringot). Gyúrjuk össze alaposan a tésztát, dagasszuk 10 percen át (nekem nincs kenyérsütő gépem, nem is tervezem, a kézi dagasztásnak van egy feelingje, amiről nem akarok lemondani), majd fóliával takarva kelesszük legalább 1,5 órán keresztül (hát igen, ezt a zsemlét nem este érdemes elkezdeni, igazi hétvégi program).

Gyúrjuk át enyhén a tésztát, formáljunk belőle 8 zsemlét (na ez, nekem még nem megy, de gondolom kb. 20 év múlva a helyzet javulni fog) , és helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire, és kelesszük további 1 órán át (mondtam, hogy esti buli!).

Sütés előtt kenjük meg egy evőkanál vízzel elkevert tojássárgájával, és 220 fokra előmelegített sütőben süssük pirosra 20-25 perc alatt.

Jó étvágyat!

A recept a tavaszi Szuflé magazinból származik.