Miért önző? Mert magamnak készítettem. Ugyanis a narancs-kávé kombinációt sem atyám, sem a húgom preferálja (=soha nem fogja megkóstolni). Azért a sógorom kapott kóstolót. De alapvetően tényleg a saját örömömre készítettem. Nálam ez mindig úgy történik, hogy felkelek, és az első gondolatom az, hogy nekem ma narancsos-kávés ízvilágú valamit kell készítenem. Aztán a nap folyamán kitalálom, hogy mi legyen a valami. Sok ötletet elvettem (tegye fel a kezét az, aki ilyen melegben nekiáll komoly sütit sütni!), végül eszembe jutott, hogy nagyon régen készítettem az egyik Stahl-könyvből egy narancsos-kávés pohárkrémet.
Mielőtt leírnám a pofonegyszerű receptet, néhány aktualitás:
1. Fagyiügyek: mivel az első fagyim nagyon jól sikerült, ezért bátran nekiálltam a Juci által már elkészített, Nők Lapjában megjelent parféreceptnek. Természetesen akkorát égtem, mint a Reichstag. A tojás kicsapódott (pedig kétszer is nekiálltam!), a parféból nem lett semmi. Ma reggel végignyálaztam egy csomó infót a neten, és rájöttem, hogy mit rontottam el: ha az ember egy sima tojáskrémet készít, akkor csak addig kell sűríteni, amíg nem forr a tej (különben kicsapódik a tojás). Vagyis nem tehetségtelen vagyok, hanem tapasztalatlan, a kettő nem ugyanaz! Nos, mivel Baráthék Zsuzsiját nem abból a fából faragták, hogy az első kudarcnál feladja, ezért (ha nem közbe semmi), akkor jövő héten emelem a tétet: fagyitorta lesz (és nem is sima, egyszerűt néztem ki magamnak, majd meglátjátok, ha sikerül). Azért az önbizalmam helyretétele érdekében újra elkészítésre került a múlt heti nutellás csokifagyi-nagy tiltakozás nem volt.
2. Fociügyek: hát tényleg senki nem állítja meg a németeket az aranyig? (a görögöknek szurkoltam tegnap..)
3. Olimpiai ügyek: tutira nem lesznek aranyérmes a vizipólósok. Honnan tudom? Mert Biros Péter fogja vinni a zászlót a nyitóünnepségen, és eddig akárki vitte, soha nem nyert. Nem tudták volna odaadni valakinek, akinek esélye sincs az éremre? A kajakos balhék az agyamra mennek: nem műsort akarok látni, hanem aranyakat! A formaruhák nekem tetszenek, nem is értem a körülötte kialakult vitát: nem a ruha a fő, hanem a sportolói teljesítmény!
4. Gasztroügyek: holnap megyek a Kistücsökbe! Nagyon be vagyok parázva, mert életemben először fogok vezetni Pesten (a BAH csomópontnál lévő benzinkútnál van a találkozó). De hát egyszer mindent el kell kezdeni, nem? (Azért van GPS és az atyai telefonos segítség is rendelkezésre áll, tehát nem reménytelen a helyzet..)
Nos, ha mindenki képben van a mai hangulatomról, akkor íme a recept:
Narancsos kávékrém
Hozzávalók:
A narancsos kávékrémhez:
- 2 tojássárgája
- 5 dkg cukor
- 1 púpos evőkanál finomliszt
- 1 dl erős feketekávé
- 2 dl tej
- 1 narancs reszelt héja
A narancsos habhoz:
- 1,5 dl hideg tejszín
- 3 evőkanál narancslekvár
- 1 evőkanál rum
Elkészítés:
A tojássárgákat, a cukrot és a lisztet kézi habverővel összekeverjük egy kisebb edényben, majd folyamatos keverés mellett hozzáöntjük a feketekávét és a tejet. A keverékből takaréklángon 5-10 perc alatt sűrű krémet főzünk, folyamatos keverés mellett.
A megfőtt kávés krémbe szórjuk a reszelt narancshéjat, és megvárjuk, hogy kihűljön.
A krémet elosztjuk négy üvegkehelyben/tálkában/csészében, kinek mi tetszik és meg rákanalazzuk a narancsos habot. Ez úgy készül, hogy a hideg tejszínt robotgéppel félig felverjük, aztán a lágy tejszínhabot fakanállal összeforgatjuk a narancslekvárral és a rummal, végül néhány pillanatig még tovább verjük, amíg enyhén besűrűsödik.
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése