Együnk kalácsot!

Ettünk, már el is fogyott.

Na de nem én lennék, ha ennyi lenne a bejegyzés.

A gasztronómia mellett a másik szenvedélyem a történelem, úgyhogy nekem sokszor egy fincsi étekről valami történelmi adalék is eszembe szokott jutni.

A tegnap este sütött kalácsról a következő idézet jutott eszembe:

"Nincs kenyerük, miért nem esznek kalácsot!"

Na ki mondta ezt? Marie Antoinette? Mindenki ezt hiszi, de ez egy hatalmas tévedés! Sohasem mondott ilyet!

De a történelmet a nyertesek írják, ezért lett szegény Mária Antoinette-ből az "osztrák nőből" csalfa, pénzköltő, országrontó cafka. Egyik sem volt igaz rá, de ez valahogy nem jutott el a köz fülébe. Milyen furcsák vagyunk mi, emberek: a rosszat mindenkiről elhisszük, a jót nem látjuk, és vakon hiszünk a történelemkönyveknek. Pedig az a bizonyos történelmi távlat már elmúlt (vagyis meghalt már mindenki, akinek érdeke volt besározni a francia királynét), de annyira jól működött a propaganda, hogy máig tart a hatása. 

Röviden összefoglalnám a szerencsétlen sorsú királynőről rendelkezésre álló tényeke.

Tehát helyezzük magunkat a történelmi korba: Mária Terézia megvan? 1740-től 1780-ig osztrák császárnő, magyar királynő. Pragmatica Sanctio, "életünket és vérünket", 16 gyerek. A 16 gyerek egyike volt Mária Antónia. Mária Terézia felvilágosult királynő volt ( nagy mákunk volt vele, járhattunk volna sokkal rosszabul is, a kor uralkodói általában zsarnokok voltak, ő nagyon is jól igazgatta birodalmát-az emberi gyengeségei mellett is), de elsősorban királynő volt és nem anya: bármennyire is szerette a gyermekeit, szívfájdalom nélkül férjhez adta/megnősítette őket, ha a birodalom érdeke úgy kívánta. Mária Antoinette-et a francia király fiának ígérték. Gondolkodjunk egy kamasz kislány fejével: Bécsben született, szerető családi körben élt, majd hirtelen kiszakították az ölelő burokból és elküldték egy teljesen idegen világba, idegen emberek közé.

A francia udvar teljesen más volt, mint a bécsi: nem volt melegség, családi szeretet, a ruhák, a kalandok, a szórakozás fertőjében élt az uralkodó család, XV. Lajossal, az akkori francia királlyal az élen. A trónörökös, a kis Lajos szintén kamasz volt még, rá szerencsére nem hatott az udvar felszínes világa. Magának való, csendes fiú volt, akinek a mániája a lakatosmunka volt: művészi igényű lakatokat készített, néhány fennmaradt belőlük, ha valaki Párizsban jár, érdemes megnézni őket. Tehát Lajos egy tök normális srác volt, akinek az volt a tragédiája, hogy ő volt a trónörökös. Nem uralkodásra született: boldog életük lehetett volna Mária Antoinettel, ha egy "egyszerű" nemesi család életét élhették volna. De nem élhették. A fiatalok hamar összebarátkoztak, jól megvoltak egymással. Az, hogy hét évig nem hálták el a házasságot Lajos egészségügyi problémája miatt, erősen kétséges, de jól rámutat, hogy akkoriban is hogy imádta mindenki a pletykát: ami ma a Story, Best, Hot, akármi, az akkoriban az udvari pletykafészek volt. Ami tény: élték az aranyifjúság életét, nem sokat gondoltak az uralkodási terhekre. Aztán meghalt a király. Egy bálon tudták meg az ifjak, hogy itt a vége a bulinak, jön az uralkodási meló. A korabeli leírások szerint megfogták egymás kezét, ránéztek egymásra, és ezt mondták: "túl fiatalok vagyunk ehhez". Szerintem biztos nem ezt mondták, de jól hangzik. A király nagyon komolyan vette a feladatát, mélyen hitte, hogy ő azért él, hogy jobbá tegye népe életét. A feslett életnek, a XV. Lajos féle kicsapongásoknak egy csapásra vége lett, a királyi csalás példás életet élt: a király uralkodott, a királyné reprezentált, nevelte a gyerekeket (nem, nem két gyermekük volt, hanem három, de az elsőszülött fiú kiskorában meghalt), na jó, néha kirúgott a hámból, de ennyi: nem verte el ország pénzét, a francia királynői rangjához képest viszonylag szerényen élt. Még a nagy szerelmet is megélte: na, nem a királlyal (jól működő házasságban éltek, de a szenvedély nem volt erős oldaluk), hanem Fersen svéd nagykövettel. Hogy meddig jutottak, az legyen az ő dolguk, nekünk semmi közünk hozzá. 

Egy másik korban boldogan éltek volna, de nem volt szerencséjük:  változott a világ, változott az emberek gondolkodása, és ami a legrosszabb: változott a klíma is, ezért Franciaországra nagy éhínség köszöntött. (a nagy francia forradalom ugyanis éhséglázadásnak indult, nem forradalomnak, ha lett volna mit enniük az embereknek, soha nem lázadtak volna fel törvényes királyuk ellen, aztán történt, ami történt..).

Tehát kitört a forradalom. És Lajos elkövetett egy nagy hibát: nem lövetett a népére. Nem volt ugyanis zsarnok, hanem a népe atyja (nem akarom dicsőíteni, nem volt szent, de tényleg jószándékú volt). Na, ezt jól megköszönték neki: fogságba vetették a családdal együtt. Meg is szökhettek volna (romantikusok figyelmébe: Fersen szervezte a mentőakciót), de a király közölte, hogy ő a népével marad, Mária Antoinette pedig közölte, hogy ő pedig a férjével és a gyermekeivel marad. Tehát maradtak. Nem volt jó döntés, de az ő döntésük volt. A király bátran halt meg, ahogy a királyné is. A kisfiúk valószínűleg szintén meghalt (ha élt volna, Robespierre-ék felhasználták volna a túlélésük érdekében), a lányuk túlélte, de nagyon szomorú élet jutott neki, úgy tűnik, a család el volt átkozva (ezoterikus érdeklődésűeknek: rossz volt a karmájuk). 

A tények szomorú dolgok, ugye?

De ne szomorkodjunk tovább, evezzünk finomabb vizekre:

Mézeskalács

Hozzávalók

- 30 dkg liszt

- 1 dl tej

- 2 dkg élesztő

- 5 ek cukor

- 7 dkg vaj

- 3 tojás sárgája + 1 a teteje lekenéséhez

- reszelt citromhéj (nekem nem volt itthon citrom, 1 tk citromlevet használtam)

- 1 ek méz

- 1 tk mézeskalács fűszer

- a tetejére: kristálycukor

Elkészítés:

 Az élesztőt felfuttatjuk a tejben (tejet mikróba betesz, meglangyosít, kis kanál cukrot belekever, élesztőt belemorzsol, vár, amíg habosodik).

A hozzávalókat összegyúrjuk, duplára kelesztjük (kb. félóra). Lisztezett deszkára borítjuk, három részre osztjuk, hurkákat sodrunk belőlük, összefonjuk, kenyérformába beletesszük, a tetejét megcukrozzuk, valahogy így:

Duplájára kelesztjük (kb. fél óra). 210 fokra előmelegítjük a sütőt, behelyezzük a megkelt kalácsot, és kb. 25-30 percig hagyjuk szolizni. Így fog kinézni:

És a mai reggelim:

Jó étvágyat!

A receptet a kalács csoportban tették közzé (sajnos nem tudok kicsoda, de köszönöm neki!