Kinek ismerős a hely?
Nos, nem vagyok gasztrosznob, de erre az étteremre bizony nagyon kíváncsi voltam!
Sajnos, a családom sajnos nem vevő a gasztrotúrákra, egyedül pedig nem túl izgi étterembe menni, ezért eddig a Kistücsök nekem kimaradt. A másik nagy problémám az, hogy eddig a jogsim csak városon belül volt érvényes (vagyis Tatabánya-Tata viszonylatban elvagyok, de ennél messzebb még nem merészkedtem autóval egyedül, Pesttől pedig egyenesen kiver a víz vezetésügyben). Nos, idén karácsonyra kaptam egy GPS-t atyámtól (na ki használta először, na ki? hát nem én..), és szentül elhatároztam, hogy idén a gépi segítséggel elindulok felfedezni a "világot" autóval.
Teljesen váratlanul futott össze a két szál: nemrég rábukkantam Travellina blogjára facebookon, és mit látok egy nap nála: telekocsit szervez a Kistücsökbe! (vagyis többen megyünk néhány autóval). Másodpercet nem gondolkodtam, azonnal jelentkeztem. És azt is elhatároztam, hogy én fogok vezetni! Nem tudom leírni atyám arcát, mikor ezt előadtam..
Nos, a gasztrotúra időpontja véglegesedett, én pedig egyrészt örültem, hogy megyek, másrészt eléggé kétségbe voltam esve vezetésügyileg. A találkozó a BAH-csomópontnál lévő benzinkútnál volt, vagyis fel kellett mennem Pestre autóval! Volt nálunk minden: többször szájba rágott sávváltások, papírrajz, "apa, legyél telefonközelben!", stb. Ki kell emelnem kedvenc húgom segítségét a GPS használatával kapcsolatban (azért csak alapfunkción tudom használni a kicsikét, be tudom állítani, hogy hová akarok menni és ennyi, tőlem már ez is csúcsteljesítmény!).
Nos, felvirradt a nagy nap. A húgom volt olyan rendes, és beállította a GPS-t a BAH-csomópontig. Hát, mit mondjak, jó ez a ketyere, de a frászt hozta rám azzal, hogy folyamatosan le akart küldeni a pályáról minden lejárónál (gondolom, ezt valahol át lehet állítani, de hát még nem vagyok azon a szinten..). Viszont nagyon jól tud navigálni a sávok között (pestieknek nem ér röhögni, én frankón tudok tömegközlekedni Pesten, de mindig rosszul vagyok attól, hogy autóval rossz sávba tévedek, és akkor mi lesz velem? Hogyan találok ki abból a betonrengetegből?). Na szóval, lefolyt rólam egy liter víz, de benavigáltam magam a benzinkútra! Büszkén hívtam atyámat, hogy megcsináltam! Egy nagy lépéssel előre a Pestjáró úton!
Rövidesen összejött a kis csapat, bemutatkozás, kis dumcsi stb. Egy nagyon kedves hölgy lett az utasom, aki egyrészt tudta az utat a Kistücsökbe (GPS-t gyorsan kiiktattuk), másrészt szakmai életünk keresztezte egymást, ezért nagyon jót beszélgettünk a Balcsi felé, gyorsan repült az idő.
Leparkoltunk, és a következő kép tárult elém, amikor beléptem a terasz kapuján:
Azonnal megtetszett a hangulat: mediterrán, barátságos, olaszos.
Kis csapatunk már izgatottan várta a kulináris élményt:
Nem kis problémát okozott választani az étlapról.
Végül nagy nehezen sikerült, leadtuk a rendelést.
Nyitásnak kaptunk egy kenyérválogatást:
Az a kalács (alsó sor, balra)! Omlós, foszlós, jajjjj! Répás kenyér (kalács mellett): nagyon jajjj! A tökmagot nem szeretem, ezért a tökmagos kenyeret kihagytam, "sima" kenyérrel kárpótoltam magam.
Aztán jött az üdvözlőfalat:
Karalábéágyon húsfalatok. Én nem szeretem a karalábét, de ez nagyon ott volt a szeren!
Nem vagyok oda a levesért, ezért azt nem rendeltem (mai agyammal az édesköményes levest azért kipróbálnám, na de majd legközelebb!), ezért a többiek által rendelt levesekről készítettem képet:
Édesköményleves
Uborkaleves
Nem kóstoltam meg őket (tényleg nem szeretem a levest!), de természetesen már a leveseknél és az előételeknél elindult a körbekóstolás. Mennyei ízharmóniákban volt részünk. Az én kedvencem a májkrém volt levendulazselével. Erről sajnos nincs kép (még nem vagyok gyakorlott ebédfotós, ezért inkább kóstoltam, mint fényképeztem).
Aztán kihozták a főételt. Én mangalica lapockát rendeltem lecsós kuszkusszal.
Jól néz ki, ugye? És milyen finom volt! Én ilyen finom lapockát még életemben nem ettem: omlós volt, teljesen más volt az íze, mint a marhahúsnak (először ettem mangalicahúst), kicsit "vadabb", de nagyon finom volt. És a lecsós kuszkusz! Nem volt lecsóíze, inkább olyasmi íze volt, mint amikor a galuskát összekeverjük a paprikással (na persze, ennél sokkal lágyabb ízt lehetett érezni..). Komolyan mondom, ilyet finomat még nem ettem! (pedig megvolt már Párizs, Oslo, London, stb.).
Ismét körbekóstolás hegyek, mindenki evett mindent. Sajnos itt is csak a fentieket tudom ismételni: inkább ettem, mint fotóztam. Azért egy-két pillanatkép készült:
Én madártejet rendeltem, íme:
Ez a málnás finomság vitathatatlanul a társaság kedvence volt:
Az étkezés lassan a végéhez közeledett.
Mielőtt elbúcsúznánk a Kistücsöktől, az étteremről (helyesebben a teraszáról) néhány kép:
És akkor a vendéglátóink:
Ez a joviális úr bizony nagyon keményen szemmel tartotta a pincéreket, és teljes odaadással figyelte a vendégeket.
És a séf! Volt olyan kedves, hogy beszélgetett velünk egy keveset.
Az étkezés sajnos lassan véget ért, jókedvűen búcsúztunk.
A derű Lepsénynél még megvolt, de aztán..
Reggel felborult egy kamion az M7-esen, de nem izgultam, gondoltam délutánra már nem lesz dugó. Na ja, hinni a templomban kell...Oltári szerencsém volt, mert éppen a lepsényi kilométerkő előtti pihenőben tudtam tankolni (ennyire kezdő vagyok távautózásban, nem tankoltam tele az autót, amikor elindultam!!), mert alig jöttünk ki a pihenőből, átmenet nélkül egy iszonyatos dugóban találtuk magunkat. A 84-es kilométerkőtől a 67-ig vagy lépésben haladtunk, vagy sehogy. Nem kívánom senkinek. Mivel a rádióadók csak azt ismételgették, hogy még tart a kamion műszaki mentése (reggel óta!), kérik az autósok türelmét, atyám a netről látott el infókkal. Délután 5-kor indultunk Balatonszemesről, este 8 után értünk a 67-es kilométerkőhöz. 3 óra araszolás magassarkú szandálban! Eredmény: ma reggel teljesen bedurrant a lábam, alig tudok menni, remélem, holnapra javul a helyzet.
El nem tudom mondani, milyen érzés volt az araszolás után repülni Pest felé! Gyorsan visszaértünk a benzinkúthoz, elbúcsúztam kedves útitársamtól (aggódó apukát felhívtam, hogy már Pesten vagyok, nemsokára érkezem), és szó szerint repültem hazafelé! (hangyányit gyorshajtottam). Ja, és Pestről GPS nélkül jöttem haza! Este fáradtan, mégis jóleső érzéssel értem haza: jó volt a társaság, a Kistücsök jóhíre megérdemelt, én pedig az országutak vándora lettem! Atyám vére nem vált vízzé bennem! (ki sem lehet robbantani az autóból, már többször bejárta az országot autóval munkaügyben oda-vissza, és akkor a külföldi útjairól nem is beszéltem!)
Összességében ez egy szép nap volt, az M7-es megpróbáltatásait megszépítette a kaland élménye, Kistücsök, jövök még!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése