2013. április 22., hétfő

Citromos csirkebecsinált leves

Ahogyan már korábban is kifejtettem, nem igazán vagyok nagy levesfogyasztó. Azonban nagyon rákattantam Mautner Zsófi tévés főzős műsorára, és olyan ínycsiklandozóan készítette ezt a levest, hogy egészen egyszerűen muszáj volt elkészítenem. Nos, mivel ez volt életem második levese, természetesen nem sikerült tökéletesen (nem főtt át a zöldség, só, borsproblémák is akadtak), de nagyon finom volt, mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki!

Tavaszi citromos csirkebecsinált leves
Hozzávalók:
 - 2 ek olívaolaj
- 30 dkg csirkemellfilé kis kockákra vágva
- 50 dkg vegyes leveszöldség
- 1,2 liter víz
-  só, bors
- 1 tk őrölt gyömbér
- 1 citrom héja és leve
- 1 tk őrölt chili
- 3 dl kókusztej
- petrezselyem
Elkészítés
Egy nagyobb lábast kerítünk, felhelyezzük a tűzre, felhevítjük benne az olajat, majd beletesszük a húst, fehéredésig pirítjuk, sózzuk, borsozzuk, hozzáadunk 1,5 dl vizet, és kb. 10 percig pároljuk. 
Eközben szépen felszeleteljük a zöldséget, majd hozzáadjuk a húshoz, felöntjük a maradék vízzel. Beletesszük az őrölt gyömbért, a citrom héját, az őrölt chilit. Majd lefedjük a levest és kb. fél óra alatt fedő alatt megpároljuk. 
Ha már minden puha, hozzákeverjük a kókusztejet, a citrom levét és a petrezselymet, néhány percig főzzük, majd levesszük a tűzről. Kicsit várunk, hogy hűljön (nekem persze nem sikerült, simán belekóstoltam tűzforrón..), tányérra szedjük, és szépen, lassan bekanalazzuk.
Egyszerű, mégis különleges ízvilágú leves, nem könnyű abbahagyni..

Jó étvágyat!




2 megjegyzés:

  1. Kérek szépen egy tányérral :) Nagy tányérral :)
    Nagyon szeretem a becsinált leveseket és külön díjazom, hogy a tiedében nincs mazsola.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Boldogan adnék, de sajnos már elfogyott. Próbáld ki, nagyon finom. Nálam semmiben sincs mazsola, mert nem szeretem.

      Törlés